Kétnapos, tartalmas program, sok vendéggel

Kisiratos 200 éves születésnapjára pénteken és szombaton nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg, ami pénteken délután Aradon kezdődött.

Kétszáz év képekben

Kisiratos alapításának a 200. évfordulója alkalmából az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban jelent meg a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály Kisiratos 200 éve képekben című nagyszabású dokumentumkötete, amit első alkalommal április 27-én, pénteken az aradi Jelen Ház kávézójában mutattak be. A szép számú érdeklődőt és a szerzőt Jámbor Gyula újságíró köszöntötte. Sarusi Mihályt kiemelten abból az alkalomból, hogy egy újabb, Kisiratoshoz kapcsolódó kötetét mutatják be, amely tulajdonképpen albumnak is mondható, hiszen 200-nál több képet, illetve ugyanannyi képaláírást, magyarázatot tartalmaz, amelyeknek a jóvoltából a település 200 éves története rajzolódik ki.

Kisiratost 1818-ban alapították, ami azért vált szükségessé, mert a török kiűzetése után más térségekhez hasonlóan, Arad, Békés és Csanád megyékben is hatalmas lakatlan területek keletkeztek – négyzetkilométerenként egy ember élt e tájakon. Mivel itt igen jó minőségű a termőföld, a tehetős főurak egész falvakat telepítettek e vidékre. Így keletkezett a már meglévő Nagyiratos mellett Kisiratos vagy Szalbek Iratos, illetve Almás Iratos, amely a nevét az alapító Almási grófról kapta. Utóbbi később megszűnt, Kisiratos viszont megmaradt. A kötetben szereplő 200-nál több fotót nem úgy kell érteni, hogy ahány év annyi fénykép, hiszen a fotózást jóval az alapítás után találták fel. A kezdeti éveket jó néhány olyan térkép helyettesíti, amelyeken a település, illetve az 1818-ban Kisiratos létét bizonyító pecsét is szerepel.

Mielőtt a kötetről beszélt volna, Jámbor Gyula kifejtette: Sarusi Mihály eddig mintegy 60 könyvet írt, közülük 10-et éppen Kisiratosról. Mindkét teljesítmény elképesztő, hiszen ha csak az utóbbit vesszük alapul, Arad kivételével nincs még a megyében olyan település, amelyről ennyit írtak volna. A legújabban lévő fotók és magyarázatok alapján az olvasó könnyen megismerheti a település 200 éves történetét. Abban adatok olvashatók a templom, a községháza, illetve más középülteknek az építéséről. Ugyanakkor demográfiai tekintetben is tájékoztat. Ha megtekintik az 1938-ban az első szentáldozókról készült fotót, azon 45, míg az 1970-es évek egyikén hasonló alkalomból készült fotón már csak 14 gyermek látható. Ugyancsak a fotók, és az aláírások alapján lehet megismerni a falu jelentős szülötteit, de nyomon követhető a település lakosságának a fogyatkozása is. A kötet megismerteti a múltat, de megtanít azt megbecsülni is. Azt a múltat, amit manapság talán kevés kisiratosi ismer. Úgy azonban, mint Sarusi Mihály, talán senki, noha csak a gyökerei kisiratosiak, de az idők folyamán számos alkalommal visszatért ide, alaposan dokumentálódott nemcsak a településen, hanem az archívumokban is. E könyv rendkívüli dokumentumértékkel is rendelkezik, ugyanis a középületek, a kegyhelyek megörökítése mellett a falu nevezetes szülötteit is egybegyűjtötte az utókor számára.

Jámbor Gyula felkérte a jelenlévőket: tegyenek fel kérdéseket Sarusinak!

Jó példával maga járt elöl, megkérdezve: honnan származik a kisiratosi Kekecs falurész elvezése; mi motiválta a képeskönyv megírásában; gondolkodik-e a 11. Kisiratossal kapcsolatos könyvön?

Sarusi Mihály szerint, a népi okfejtésre hagyatkozva, talán a kecskebéka brekegését utánozva, mindenhol a romák és szegények által lakott részeket nevezték Kekecsnek. A dédapjáról, Sarusi Jánosról elmondta: Almás Iratoson lakott, ami Kürtösnek a Kisiratos felöli része, ahol most az autókat tárolják. A település a termőfölddel együtt eladósodott, az 1800-as években az aradi bank a lakosokkal felbontotta a bérleti szerződést, lebontotta a házakat, megszüntetve a települést. Később tudta meg, hogy egy Kása nevezetű földbirtokos a bank közreműködésével számolta azt fel. Mivel a lakosságot kisemmizték, azok Kisiratosnak a Kekecs nevű részén épült földházakba kerültek. A putrikat mintegy 25-30 évvel ezelőtt számolták fel. A Sarusi család tehát magyar emberként Kekecsen lakott az 1920-as évekig. Kisiratos jellegzetes helyneveit a lakosság manapság is használja, ismeri. A jelenlegi kötet az 1500 oldalas kisiratosi falurajzából ihletődve született, illetve abból az 50 fotóból, amelyek fent vannak a világhálón, illetve az Irodalmi Jelen honlapján. Egy évvel ezelőtt a falunapon valaki megszólította: milyen jó lenne a jelzett anyagokból könyvet csinálni… Innen származott a képregény ötlete. A továbbiakban a hallgatósággal közösen vitatták meg Kisiratos helyneveit, köztük az impériumváltás után ráragasztott Dorbanţi nevet is. Sarusi szinte minden kérdésre „csípőből tüzelt”, értelemszerű, logikus magyarázatot adott. A település mostani neve 1925-ből származik, amikor is azt a román függetlenségi háborúban magukat kitüntető dorobanţi katonák tiszteletére kapta. A könyvbemutató dedikálással, baráti beszélgetéssel zárult.

Egy településnek akkor van jövője, ha ismeri a múltját

Szombaton 14 órától Kisiratoson a zsúfolásig megtelt kiskultúrotthonban Almási Vince, a Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, akiknek ismertette a civilszervezet hagyományőrző munkáját. Szólásra kérte Korondi-Józsa Erika polgármestert, aki köszöntő szavait követően a prezídiumba kérte dr. Horváth István Károlynét a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnökét, Szabó István történészt, Almási Gábor történelemtanárt, Sarusi Mihály közírót és Jámbor Gyula újságírót.

A polgármester a meghívott előadóknak köszönetet mondott, amiért eleget tettek a felkérésnek, ugyanakkor köszöntötte az anyaországi és felvidéki testvértelepülések polgármestereit.

Ünnepi beszédét a múlt megbecsülésének az elemi fontosságát ecsetelő idézettel indította, majd kitért a jelenlegi ünnep fontosságára, Kisiratos 200 éves létezésének a méltó megünneplésére. Mert egy településnek csakis akkor van jövője, ha részletesen ismeri a múltját. Éppen ezért tartotta fontosnak a visszaemlékezést a falualapító ősökre, az általuk és utódaik által végzett közösség- és kultúramegtartó munkára. A múlt eseményeit kutatva, felidézzük a történelmet, hogy a mának üzenve, erőt gyűjtsünk a folytatáshoz. A mai kisiratosiakat büszkeséggel töltik el a gyökereik, a származásuk, amivel kapcsolatban igen sok kérdés is felmerül, amelyekre megpróbálnak válaszokat találni. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: van-e még Kisiratoson olyan témakör, amit könyvben nem dolgoztak még fel? Ünnepi beszéde végén mindenkinek hasznos és kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt, majd felkérte a jelenlévők köszöntésére Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt.

Faragó Péter megköszönte, amiért eljöttek felvidéki nemzettársaink is, akik a sors fintora révén immár 100 éve nem egy országban élnek a nemzettel. A jelen ünnep mindannyiuknak erőt, a jövőt illetően biztonságot ad, mert a 200 évből csupán az első 100-at élte meg Kisiratos az anyanemzet közepén, míg a második 100-at Románia peremén. Két, teljesen más 100 évről beszélhetünk, azonban a közösség erős maradt egész idő alatt, ma is van egy erős jövőképe, ezért Faragó abbéli bizakodásának adott hangot, hogy Kisiratos a következő évszázadokban is gazdaságilag és magyar identitásában megerősödő közösség marad.

A továbbiakban Almási Gábor történelemtanár Fejezetek Kisiratos évszázadaiból címmel tartott magvas, számos adattal és névvel alátámasztott előadást, kiemelve Kisiratos legidősebb polgára, a 92 éves Végh János nevét, aki a két évszázadnak szinte a felét megérte. 1437-ben történt Kisiratos első írásos említése, de valószínűleg már sokkal korábban lakott település volt, hiszen azt a környékbeli települések helynevei is igazolják. Még a török hódítás után sem válik teljesen néptelenné a vidék. 1546-ben itt született Iratosi Kéri János, aki evangélikus, később református lelkipásztorként nagy hatású prédikációival vált ismertté. A török idők alatt, illetve azoknak a kiűzetésekor végbement nagy háborúk miatt e vidék lakossága kipusztult vagy elmenekült, olyannyira, hogy a XVIII. század elején a források pusztaként említik. A közigazgatás újraszervezése elég sok időt vett igénybe, az ország legkisebb vármegyéje, a csanádi 1730-ban alakul meg. Az élet újraszervezésében nagy szerepet játszott az egyház, így a Csanádi Egyházmegye is újjáalakult. A betelepítésekkel kapcsolatban meg kell említeni: a Habsburgok nem kívánták magyarokkal betelepíteni, mert veszélyesnek vélték a Monarchia határvidékeit elégedetlen elemekkel betelepíteni, ezért elsősorban németajkú római katolikusokat telepítettek ide.

Ezt követően dr. Horváth István Károlyné, a Szeged Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnöke először egyesületüknek az elnevezését tisztázta: Ilyés Gyula egyik karcolatából vették, amelyben az író elmeséli, hogy Magyarországot öt részre szabták, de a kultúrája azonos, ezért az úgy cseng egybe, mint egy ötágú sípnak a hangjai, de a hangszer azonos. Azért adták neki ezt a nevet, mert az elszakított területek kulturális támogatásával foglalkoznak. A török uralom után Szegedről számos helyre kirajzott a lakosság a lakatlan területekre, amelyek 7 vármegyében voltak. Közülük manapság csupán 4 megye van Magyarországon, a többiek a határon túlra kerültek. Ott voltak az újkígyósiak 200. évfordulóján, most a kisiratosin, de ott szeretnének lenni a majláthfalvi 200. évfordulón is. Minden évben Szögedi Nemzet címmel találkozót szerveznek, ahova meghívják a kirajzott szegediek által lakott településeknek a képviselőit is. Ott előadásokat tartanak barátságok, kapcsolatok szövődnek, idén VIII. alkalommal kerül sor a rendezvényükre, ahova várják a kisiratosiakat is. Azt szeretnék, ha a Szegedi Önkormányzat a szervezést kivenné az Egyesület kezéből, mert így sokkal nagyobb lenne a hatékonysága. Meghívót adott át Korondi Józsa Erika polgármesternek a VIII. Szögedi Nemzet találkozóra, hozott a kiadványaikból, illetve egy hatalmas felgöngyölt térképet is hozott, amelyen rajta vannak mindazon vármegyék, ahova kirajzott a Szögedi Nemzet.

Ezt követően a Nagyvarjason született Szabó István történész tartott lírai elemeket megcsillogtató fájdalmas párhuzamot a szülőfaluja Nagyvarjas magyar kultúrájának az elsorvadása, és a kisiratosi virágzó kulturális élet között, aminek végkicsengése: a nemzeti tudatához és kultúrájához ragaszkodó kisiratosi nép példaértékű magatartása lehet a cél, a remény. Ehhez azonban olyan kimagasló személyiségekre is szükségük volt, mint a megingathatatlan hitű és akaratú Páter Godó Mihály, dr. Almási Béla, továbbá a ma is élő Benedek Sándor tanár.

Az előadás-sorozatot Sarusi Mihály Kisiratos 200 éve képekbencímű kötetének a bemutatója zárta – akárcsak Aradon, szintén Jámbor Gyula méltatásában. A kisiratosiak nagy élvezettel sorolták fel a település régi helyneveit, bizonyítva: őrzik, az utódaiknak is továbbadják a hagyományokat. A helynevek, illetve helységnév kapcsán Korondi Józsa Erika polgármester kifejtette: hivatalosan is kérni fogják a jelenlegi név helyett az eredeti román helységnév, Iratosu Mic, illetve a régi utcaneveknek a visszaállítását. A könyvbemutató hosszan tartó dedikálással végződött.

Ezt követően Csányi Kálmán, Pusztaszabolcs polgármestere, a felvidéki Balony, a lökösházi Györgyi és a dombiratosi polgármesterek köszöntője hangzott el.

A nap programja Tájház-látogatással folytatódott, ahol a vendéglátók és vendégeik megtekintették a dr. Almási Béla által alapított Tájházat, fejet hajtva az udvarán lévő emlékműve előtt.

Emlékezetes hangverseny

A kisiratosi római katolikus templomban 17 órakor kezdődött a nemzetközi kórustalálkozó, amelyen Németh Emese óvónő, programvezető üdvözölte a templomot megtöltő közönséget és kórustagokat. Miután idézte Horváth Tünde zenetanár Dalárok éneke című dalszövegét, felkérte ft. Zilahi András plébánost, aki ugyancsak köszöntötte, majd áldást mondott a kórustalálkozóra.

A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános iskola kórusa, Almási Gábor karnagy vezetésével Adj már csendességet címmel XVII. századi dallamra adták elő Balassi Bálint versét; Gratiose Jesule, Hív minket most egy tiszta szó címmel Castus Catoliciból adtak elő nagy sikerrel.

A kürtösi római katolikus közösség villanyorgona-, dob- és fuvolakísérettel, Piklor László vezetésével meglepően jó minőségben adta elő a gregoriánoktól a slágerszerű modern stílusig terjedő repertoárját.

Utánuk a nagyiratosi Forray Népdalkör Nagy Melinda vezetésével szilágysági és erdélyi népdalokat énekelt.

Az ágyai Pedagógusok Női Kórusa Hadi Erdős Máté harmadikos kisdiák közreműködésével, Kiss Anikó vezetésével pallérozottan adta elő az Igéddel áldj meg, Óh mi hű barát, Az éltet akarom élni, Jézus vezesd gyermeked, illetve a Zengjen hálaének kezdetű énekeket.

Ezt követően az Arad-kiszentmiklósi Baptista Gyülekezet vegyes kara Sallai Jakab lelkipásztor és Varga Géza diakónus közreműködésével, Kiss Juhász Zsolt vezényletével adott elő igen színvonalas programot.

Horváth Petra nagy átéléssel szavalta el Wass Albert Üzenet hazacímű költeményét.

A kisiratosi Szalbek vegyes kórus előadása két népdallal kezdődött, majd a Jubilate deo, a Santa Maria, az Ave Maria műve, a Tavaszi szél népdalfeldolgozás, illetve három magyar népdal szerepelt a repertoárjukon.

A II. Kisiratosi Népdaltalálkozó az összes fellépett kórus közösen előadott Dalárok énekével zárult Kiss Juhász Zsolt vezényletével.

A kórustalálkozó végén ft. Zilahi András, majd Almási Vince, a Pro-Ki-Dor Közművelődési egyesület elnöke mondott köszönetet, adott át részvételi okleveleket, illetve ajándékokat a kórusvezetőknek, illetve minden fellépőt a kiskultúrotthonban megtartott vacsorára hívta.

A 200 éves Kisiratosi ünnepségsorozat a nagy kultúrotthonban 20 órakor kezdődött bállal zárult, ahol a Partium együttes húzta a talpalávalót, 22 órakor lépett fel a sztárvendég, Márió.

A nagy sikerű programért köszönet jár a szervezőknek a Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesületnek, illetve a támogatóknak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Kisiratosi Polgármesteri Hivatalnak, a Páter Godó Mihály Általános Iskolának, illetve a szervező egyesület mellett mindazoknak, akik a munkájukkal járultak hozzá a nagyszabású rendezvény sikeréhez.