Kiaknázni a tehetséggondozó programok lehetőségeit

Király Andrással, az aradi Szabadság-szobor Egyesület elnökével az elmúlt évi tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.

– Pályázati oldalról megközelítve milyen évet zárt tavaly az Egyesület?

– Más civilszervezetekhez hasonlóan, ha élni, tevékenykedni kíván, a Szabadság-szobor Egyesületnek is pályáznia kell. Van 2-3 nagy, központi pályázati lehetőség, amelyeket megpróbálunk kiaknázni. Évek óta a Communitas Alapítványhoz pályázunk, de 2010-től sikeresen pályázunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez is. A jelzettek valóban jó pályázati lehetőségeket kínálnak, csakhogy igen sok a pályázó, ezért a rendelkezésükre álló összeget kénytelenek úgy beosztani, hogy a lehető legtöbb igényt ki tudják elégíteni. Ezért szükséges a helyi pályázati lehetőségeknek a megcélzása is. Aradon két forrás kínálkozik, az Aradi Kulturális Központ és az Arad Megyei Kulturális Központ. 2005-ben megjelent a civilszervezeteket irányító, szabályozó igen rossz törvény, amit 2010-ban módosítottak ugyan, de abszurditásokat még így is tartalmaz.

– Milyen abszurditásokra gondol?

– Mi nem tudunk pályázni az Aradi Kulturális Központhoz, mert alapító tagunk, egy ideig elnökségi tagunk is volt Bognár Levente. Ő ugyanis tisztségben lévő alpolgármesterként, de városi tanácsosként sem szavazhat meg juttatásokat az Egyesület számára, ami már azért sem korrekt, mert az előző jogszabályok szerint ha a szóban forgó személyt érintő szavazásra került sor, olyankor az érintett tartózkodott. Most viszont, Bognár Levente az Egyesületben már nem elnökségi tag, hanem csak alapító, de akkor sem pályázhatunk. Ezen vitatkozni lehet, de ilyen a törvény, ami miatt bárki megütheti a bokáját, ezért nem pályázunk. Nagy kár, mert nem politizáló, hanem kulturális civilszervezetről van szó, amelytől azonban megvonják a pályázati lehetőséget. Nem marad más, mint a Megyei Kulturális Központhoz fordulni, ahol évente két-három eseményre sikeresen pályázunk. Ezzel nagyjából le is fedtük a tervezett területet. Nálunk is az önkéntesség mozgatja a tevékenységet, amit úgy próbáltuk megszervezni: tekintve, hogy magam évekig nem voltam Aradon, a rendezvényeink minél kisebb mértékben kössék le a vezetőséget. Amióta azonban visszatértem Aradra, a tágan értelmezhető tevékenységi területbe bevonjuk az ifjúsággal való foglalkozásokat is. A közelmúltban hallottam, hogy Arad megyében állítólag 35 magyar érdekeltségű civilszervezet létezik.

– A számukat soknak vagy megfelelőnek tartja?

– Hogy sok-e vagy kevés, nem tudnám megmondani, azt sem tudom, közülük hány működik. Annak a híve vagyok, hogy minden civilszervezetnek legyen egy tevékenységi szelete, amivel foglalkozik, hogy ne kereszteződjenek a szálak, ne fedjék egymást a programjaik. Példának okáért, amikor a Kultúrpalota 10 éves évfordulóját ünnepeltük, mi kerültünk minden azzal kapcsolatos programot. Ezzel szemben kiadtunk egy szép könyvet, Szántay és palotái címmel. Tehát ezen a módon állítottunk emléket a Kultúrpalota tervezőjének. Egyre inkább az ifjúsági programok felé orientálódunk: idén ötödik alkalommal szervezzük meg a magyar általános iskolások megyei futball-bajnokságát; ugyanúgy a Csikyben a magyar Nyelv Napját, amit a megyére is kiterjesztünk. Ugyancsak évente szervezzük meg a Kis történészek találkozóját. Az elmúlt évet a Reformáció 500. évfordulójának szenteltük, Nagyon szép körösközi programot tudtunk lebonyolítani a megye összes magyar általános iskoláját bevonva.

Idei tervek, programok

– 2018-ra milyen programokat terveznek?

– Az ismertetett szellemben szervezzük az idei programjainkat is azzal a többlettel, hogy idén ünnepeljük a Szabadság-szobor újraállításának a 15. évfordulóját. Május 4-én, szinte az alapítás napján szervezünk egy ünnepi megemlékezést a nagyszínházban, jeles fellépőkkel. Az első részben az ágyai gyökerű Benedekfy-testvérek, István és Zoltán közismert magyar népdalfeldolgozásokkal, illetve Monti Magyar csárdásával, operett részletekkel lépnek fel. A második részre ismét St. Martint, a pánsíp-művészt hívtuk meg. A világhírű művész meghívásával is fel akarjuk hívni a figyelmet a Szabadság-szobor újraállításának a 15 évére.

– Úgy értékeli, hogy az Egyesület megtalálta a helyét, a tevékenységi területét az Arad megyei civilszervezetek között?

– Úgy érzem, kicsit új síkon, de az Egyesület megtalálta, illetve bejáratta azt a tevékenységi területet, amit maga elé tűzött. Ebben kiemelt szerepet szánunk a fiatalokkal való foglalkozásoknak, de az egyházakkal is jó kapcsolatokat ápolunk, főleg a református egyházzal, amelynek segítünk ifjúsági táborok szervezésében. Ugyanakkor bekapcsolódunk az iskolák délutáni foglalkoztatásainak a programjába, szakkörök szervezését támogatjuk.

– A Csiky Gergely Főgimnáziumban jól beindult délutáni tehetséggondozó programhoz hasonlóra gondol?

– Örvendek, amiért a Csikyben az beindult, ezért a fő támogatóval, Böszörményi Zoltánnal megbeszéltem, hogy az ottani tevékenységet az Egyesületünk megpróbálja a megyére is kiterjeszteni. E tendenciát azonban megnehezíti, hogy Magyarország Kormánya nagyon sok pénzt fektet ugyan erdélyi és más határon túli projektekbe, de a tehetség-gondozásról nem akar tudomást venni. Az tulajdonképpen délutáni program beindítása lenne, amivel egyrészt biztosítanánk a szülőt, hogy a gyermeke 17-18 óráig jó helyen van, ahol a pedagógus belátása szerint vagy tehetséggondozás vagy tanulmányi felzárkóztatás zajlana. Tehát a magyar oktatás minőségét javíthatnánk, emelhetnénk iránta a szülők bizalmát. Mert több fórumon elmondtam: manapság az jár magyar iskolába, aki fanatikus vagy nincs más lehetősége. Ez viszont mára megváltozott, mert sok olyan jelzés érkezett, miszerint tömbmagyar településen is román nyelvű óvodába vagy iskolába utaztatják a gyermeket. Az ilyen esetekkel viszont foglalkoz6ni kell, mert az egyedi esetekből jelenséggé fajulhat. Ha idejében nem vesszük észre, hogy valahol bajok vannak az anyanyelvű oktatással, diákokat veszíthetünk. Az így elveszített diákoknak a 70-75%-a a magyar közösség számára is elvész.

– Eddig hol kezdeményeztek tehetséggondozó programot?

– Tavaly nyáron három héten át folytattunk hasonló programot Pécskán. Idén nyáron az Aurel Vlaicu Általános Iskolában kívánunk ilyen programot szervezni, az új projektünkben két olyan iskola is található, amelyek szakkörök beindítását igényelték a Communitas Alapítvány támogatásával. Úgy érzem, e programba mindenképp érdemes befektetni, hiszen általa többlethez jutnak a diákok, akikben kifejlesztheti a bennük lappangó tehetségeket, ezért akár azok a magyar gyermekek is visszatérhetnek hozzánk, akiket a szülők az állam nyelvén taníttatnak. Tekintve, hogy a Magyar Kormány mindenben segít, abban reménykedem, hogy a szakemberei felismerik a tehetséggondozás fontosságát, ezért támogatni is fogják.

Felzárkóztatni a magyar romákat

– Olyan esetekről is tudok, hogy a szülők azért íratják a gyermekeiket román nyelvű iskolába, hogy az anyanyelvűben ne kelljen romákkal együtt tanulniuk. Erről mi a véleménye?

– Ezzel külön kellene foglalkozni, érdemes lenne megtapasztalni, hogyan tanulnak az erdőhegyi, illetve az ágyai iskolákban, ahol eredményeket tudnak felmutatni azzal együtt, hogy a roma diákok iskolafenntartók. Vagyis, a működéshez szükséges pénzt, a fejkvóta által nem a magyar, hanem a roma gyermekek hozzák. Ha fel akarunk zárkóztatni egy népcsoportot, ne toljuk el magunktól, inkább vonzzuk őket magunkhoz, hogy magyar kultúrahordozókká tegyük őket. Mert tavaly, amikor az Aurel Vlaicu Általános iskolában elvégeztük a felmérést, kiderült, hogy az aradi magyarság 10%-os aránya mellett a jelzett iskolában a magyar diákok részaránya 3% körül mozog. Tehát a magyarságunkat ne a magyar bálokon vagy a nótaesteken éljük meg, hanem otthon azáltal, hogy a gyermekeinket, az unokáinkat anyanyelvű óvodába, iskolába íratjuk. Ezen a téren nagyon sok a tennivaló, de egyelőre nem látok hozzá partnereket.

– Az Alma Mater Alapítvány megfiatalított kuratóriuma nem lehetne-e partner?

– Amíg nem találunk egy-egy ilyen sarkalatos kérdésre megnevezett felelőst, addig csak elméleteket gyártunk. Nekem volt egy kézzelfogható javaslatom: a Kulturális Autonómia Tanácsot tegyük egy olyan összefogó erős kapoccsá, amely egységes program alapján összefoghatná az összes magyar civilszervezetet. Tehát abból sokkal többet ki lehetne hozni, mint amennyit mostanság kitermel. Ehhez lett volna egy kézzelfogható tervem, ezért átvettem volna a Tanács vezetését. Kulturális szervezetként el lehetne vinni mindazokba a közegekbe, amelyek a politikai mezsgyén kívül esnek, így az egyházakat is meg kellene keresni, velük is egyeztetni. Úgy érzem, ha hagytak volna, valós töltetet tudtam volna adni a Kulturális Autonómia Tanács működésének…

– De hát úgy tudom, éppen az ön RMDSZ elnöksége idején alakult. Miért nem ilyen irányba indították el?

– Tudom, a magam bűne is benne van, de akkoriban jobb állapotban volt a magyar közösség, ezért kifutópályát hagytunk valakinek, hogy foglalkozzon vele. Ha nem tette a dolgát, azt elvégeztük más módon. Most azonban, amikor a kimutatások egyre jobban szorítanak, mindenképp megérne egy kísérletet. Amikor Bukarestből hazatértem, vele kapcsolatban megtettem az ajánlatomat, ami nem igazán talált meghallgatásra. Éppen ezért most már nem is vállalnám…

– Jelenleg van-e valamilyen készülőben lévő kiadványuk?

– Mivel az Egyesületnek egyik célkitűzése a múlt kérdéseinek is a tisztázása, két évvel ezelőtt kiadtuk az Arad haladcímű kötetünket, ami nagyon jó korképe Aradnak a Trianonig terjedő időszakáról. Idén adjuk ki az Arad a két világháború között című kötetet az aradi magyarságért. Ez egy hiánypótló kiadványnak ígérkezik, mivel eddig sehol nem jelent meg, mi történt az aradi magyart közösségben Trianontól a II. világháborúig. Mivel a helybeli magyarság sok megpróbáltatáson esett át ebben az időszakban, az Arad, a nép marad címre gondoltam. Tehát ennyi maradt a régi Aradból. A kötetet november tájékán kívánjuk megjelentetni.

– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánok!

– Én köszönöm a lehetőséget.