Kisaranyos

Még mindig hiányoznak a nők ’56 történetéből. Ha mégis feltűnnek, csupán illusztrációk vagy kivételes, szimbolikus alakok, mint Kéthly Anna, Wittner Mária vagy Tóth Ilona. Azok a nők kerültek valamennyire az érdeklődés középpontjába, akik hosszú börtönbüntetést szenvedtek el vagy kivégezték őket.

Az emlékezések, történeti tanulmányok csupán a december 4-i nőtüntetés leírásakor emelik ki a nők szerepét a forradalomban, holott tudjuk, az ellenálló csoportokban, utcai harcokban sok helyen vettek részt nők is. Hogy a fegyverrel harcoló nők hányan lehettek, arról biztos adattal nem rendelkezünk. Csak a sebesültek esetében találunk nemek szerinti megbízható statisztikát: 86,2 % férfi, 13,8 % nő.

A nőket a forradalomban való részvételre különösebben nem bátorították, de ha már ott voltak, akkor főként a hagyományos és jól ismert női szerepet szánták nekik: a gondoskodó anyafiguráét. Főztek és mostak, azonban ha kellett, benzines palackokat töltöttek, kötszert, gyógyszert szállítottak, vidékre utaztak élelmiszerért, röpcédulákat gyártottak és terjesztettek, elsősegélyt nyújtottak. De lőttek orosz tankokra és rájuk is lőttek, aztán bujkáltak, letartóztatták, verték és kínozták őket, halálra ítélték és éveket töltöttek börtönben.

A harcoló lányokon kívül a fegyveres felkelők bázisai mellett lakó nők is gyakran bekapcsolódtak a forradalomba, mint segítőtársak. A táplálás, buzdítás és ápolás ősi női feladatait látták el, zsíros kenyeret kentek, teát főztek, az ápolónői vagy orvosi képesítéssel rendelkezők pedig a sebesültek mentésében és ellátásában segítettek. 

  A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, a megtorlás során pedig 229 embert, közöttük 6 nőt végeztek ki: 1957-ben Mági Erzsébetet, ’58-ban Sticker Katalint, ’59-ben Friedl Valériát, Salabert Erzsébetet, Magori Máriát és végül Tóth Ilonát.

Az új rendszer forradalmár-hajtóvadászata nyomán több mint 26 ezer gyanúsítottat állítottak bíróság elé, s ebből 21 701 főt ítéltek el.

Kádár igazságszolgáltatása és börtönei nem kezelték kesztyűs kézzel a női elítélteket sem, sőt rajtuk élték ki igazán szadista ösztöneiket. Jó példa erre Márton Erzsébet, a Széna téri csoport tagjának esete. A „Füttyös Kalauzt”első fokon halálra ítélték, és mivel várandós anya kivégzését tiltotta a törvény, utolsó kihallgatásakor pedagógiai célzatú, fájdalomcsillapítás-nélküli abortuszt kellett elszenvednie.  Egy cellában várta sorsa beteljesülését Wittner Máriával és Sticker Katalinnal, aztán másodfokon indoklás nélkül életfogytiglanra változtatták a halálos ítéletét.

A letartóztatottak a végsőkig kitartottak, és csak kevesen vallottak a még szabadon lévő harcostársaik ellen.  

A gyönyörű, szőke hajú Lasnyik Évát,a Gödöllői Agrártudományi Egyetem fiatal tanárát, a forradalom a Corvin-közbe sodorta. Ott egy ismerőse lakásában „hadtápot” rendezett be, ahol kedvességével és önfeláldozó munkájával mindenkit meghódított. A hatalom kopói halálra keresték, de hiába, mert, hogy milyen volt szőkesége, arra ugyan mindenki nagyonis emlékezett, de a nevére senki! Csak a becenevét tudták a harcosok: „Kisaranyos”. Emiatt nem élvezhette Kádár „igazságszolgáltatása” börtöneinek mellbevágó vendégszeretetét.

Szerkesztette: Murvai Miklós

o0o

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad Megyei Szervezete 2018. október 25-én 17 órakor a Jelen Ház nagytermében A magyar sorstragédia harmadik felvonása – 1956 című, videóvetítéssel egybekötött előadás keretében emlékezik meg az ’56-os forradalom és szabadságharc eseményeiről.

Meghívott előadó: dr. Drábik János jogász, közíró, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott programszerkesztője. Házigazda: dr. Borbély Zsolt Attila, társszervező az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!