Kopjafaavatás – a legidősebb és a legfiatalabb helyezte el az első koszorút

Emlékezetes és felemelő nap volt a szerdai a bukovinai székelyek számára. Hányatott sorsú őseik vajdahunyadi letelepedésének századik évfordulója alkalmával, ünnepélyes körülmények között avattak fel kopjafát tiszteletükre.

Az ünnepség elején közel harminc idős bukovinai székely leszármazott látogatott ki a temetőbe, ahol őseik nyugszanak. Több száz székely nyugszik ott, de sajnos már csak néhány síremlék jelzi az egyes sírokat. Megható pillanat volt, ahogy a hozzátartozók a jeltelen sírokat is be tudták azonosítani, és elhelyezték az otthonról hozott kerti virágot, majd elmondtak egy imát az elődök lelki üdvéért, miután Szabó Ákos római katolikus plébános megszentelte a sírhelyeket.

Az ünnepség a csángótelepi római katolikus kápolnánál folytatódott, a kopjafa avatásával. Noha saját maguk mindig is bukovinai székelyeknek vallották magukat, Vajdahunyadon – és Déván – rájuk ragadt a csángó elnevezés, s az általuk lakott városrészeket csángótelepnek nevezik.

Az ünnepséget a bensőséges hangulat jellemezte. Lengyel Izabella, a dévai Dél-Erdélyért kulturális társaság képviselője bukovinai székely népdalokat énekelt el, melyek közül a „Bukovina mit vétettem?” című hatotta meg legjobban a több, mint száz fős közönséget.

Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa fejet hajtott a bukovinai székely ősök előtt, emlékeztetve, hogy a bukovinai székelyek és azok utódai mindig jó példát mutattak összefogásból, s minden viszontagság ellenére székely szívóssággal ragaszkodtak anyanyelvűkhez, nemzetükhöz, hitükhöz. Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy az emlékjel a múlt előtti tisztelgést és a vajdahunyadi magyar közösség jövőbe vetett hitét egyaránt jelképezi, hiszen remélhetőleg a későbbi nemzedékek is visszajárnak majd ide megemlékezni.A kánikula ellenére a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal, aki a kopjafát faragta, székely népviseletben jelent meg, harisnyával és csizmával. Megható szavakkal bíztatta kitartásra, összefogásra a telepi magyarokat, hangot adván azon örömének, hogy milyen nagyszerű érzés, amikor székelyek székelyekkel találkozhatnak.

Az ünnepi beszédek sorát Sebestyén István, a közösség egyik legidősebb tagja zárta, aki visszaemlékezett szüleire és arra a csoportra, akik a semmiből teremtettek új életet maguknak és utódaiknak Erdély földjén. Az 1764-es madéfalvi vérengzés elől menekülő székelyek sorsa igen hányatott volt. Miután néhány évig a moldvai csángók között találtak menedéket, az 1770-es évek derekán Hadik András támogatásával Bukovinába telepedtek, s 5 falut alapítottak. A semmiből építettek egzisztenciát, magyarként megmaradva. Több mint száz évig éltek Bukovinában, amikor a budapesti kormány igyekezett haza telepíteni őket Magyarországra. Így kerültek 1910-ben Hunyad vármegyébe, Dévára, Csernakeresztúrra, Vajdahunyadra és Sztrigyszentgyörgyre. Ismét a nullától kezdték, saját maguk kellett egzisztenciát teremtsenek, nem várták őket készen álló tömbházlakások, hangsúlyozta Sebestyén István. S a szívós bukovinai székelyek nemcsak helyt álltak, hanem hamar el is nyerték a környező népek tiszteletét, noha 10 évvel letelepedésük után Erdélyt elcsatolták az anyaországtól. Leszármazottjaik ma is magyarok, ma is kitartók, s megbecsült emberek.

Mindezen kitartás és példamutatás tiszteletére állították fel a háromszéki testvérek által adományozott kopjafát. Melyre az első koszorút a telepi magyarok részéről a közösség legidősebb és legfiatalabb tagja, a 88 éves Mariska néni és a 3 éves Noémi helyezte el, jelképezve a bukovinai székely örökség továbbadását nemzedékről nemzedékre.

A kopjafaavató ünnepség Vetési László, a kolozsvári református teológia szórványfelelősének „Bukovina, mit vétettem?” című előadásával folytatódott. Ezen a kolozsvári vendég a bukovinai székely és az erdélyi telepes-falvak mai arculatát mutatta be fényképek, illetve saját tapasztalatai alapján.

Fotókiállítás régi magyar kúriákról

Miközben Vajdahunyadon a bukovinai székelyek letelepedésének századik évfordulója emlékére avattak kopjafát, Déván és Petrillán szerdán a kultúra került előtérbe a Hunyad megyei magyar napok alkalmával.

A dévai Bulevard étteremben Lészay Izabella képzőművész fotóiból válogatott kiállítás nyílt meg, melyen Hunyad megyei régi udvarházakat, kúriákat mutatta be. Marosnémeti, Puj, Branyicska, Hátszeg vidéke: a megyében sok magyar kúria található, Lészay Izabella 16-ot örökített meg közülük fényképein, s állította ki a kúriák régi fotói mellé. Ezután régi magyar filmek vetítésére került sor.

A Zsil-völgyében sem maradtak tétlenül. A Schmidt László nevét viselő petrillai művelődési központban közel százfős közönség vett részt szerdán este a Babits Mihálynak szentelt irodalmi esten. Bács Erzsébet nyugalmazott tanárnő a költő életpályáját mutatta be, közismert petrillai magyar személyiségek életével vonva párhuzamot. Ezután a petrozsényi magyar iskola diákjai színdarab formájában adták elő Jónás könyvét, ismertette a helyzetet Dezméri István szervező, a petrillai RMDSZ elnöke. A végén a nyolcadikosok amolyan ballagási programot mutattak be, vagyis magyar táncokkal és énekekkel léptek fel. Az irodalmi program vége után a helyieket állófogadás várta, amikoris a vajdahunyadi kopjafaavatóról a bányavidékre siető Dézsi Attila prefektus szabad beszélgetésbe elegyedett a résztvevőkkel.