Lélekben már készülhetünk, hogy el tudjuk fogadni a most még ismeretlen jövő kihívásait

A sok rémhír között szeretnénk egyfajta oázist nyújtani olvasóinknak, és közismert embereket kérünk arra, hogy engedjenek betekinteni házi karanténjukba, hétköznapjaikba, osszák meg velünk érzéseiket, gondolataikat, esetleg ötleteiket, jó tanácsaikat, melyekkel talán egymás segítségére lehetünk ebben a nehéz, megterhelő időszakban. – Takáts Ágnes rovata

Lélekben már készülhetünk, hogy el tudjuk fogadni a most még ismeretlen jövő kihívásait

JANKÓ ANDRÁS közíró

Ahogy kihirdették, betartom a kijárási tilalmakat, de a dolgaimat elintézem, persze papírral a zsebemben. Egyelőre nem hogy unatkoznék, de nincs is mindenre időm. Pl. a könyvtáramat majd akkor fogom átnézni, rendezni, amikor már más dolgom nem lesz, gondolom, az még sokára jön el.

Egyelőre tartok a vírustól, de nem félek. Ez azért is lehet így mert, eddig csak egyetlen embert ismerek személyesen, aki elkapta a vírust. Igaz, nem lehet tudni, hogy mi jön ezután.

Az is tény, hogy ez a járvány megváltoztat sok mindent, röviden, semmi sem lesz úgy, ahogy volt. Új rabszolgaság következik – ahogy írtam egy régebbi cikkemben. Sok mindenről le kell majd mondani, más értékeket kell keresni. Lélekben már készülhetünk, hogy el tudjuk fogadni, a most még ismeretlen jövő kihívásait.

Valahogy úgy képzelem ezt el, mint ahogy a hegyi túrázásokkal jártam. Több mint 25 évig jártuk a családdal a hegyi ösvényeket, csodáltuk a természet szépségeit, amíg egy csorda juhászkutya ránk nem ijesztett. Aztán már csak hab volt a tortán, hogy a medvéktől sem járhat senki nyugodtan a hegyekben. Azóta más kikapcsolódási formákat kerestünk és szerettünk meg. Mindenfajta változást meg lehet szokni, remélem, a mostani helyzet után következőt is.

Még szerencse hogy kertészkedést megengedik a korlátozási szabályok.  Azon igyekszem, és nem csak én, hanem a családom is, hogy nagyjából mindenfajta élelmiszert megtermeljünk, mert az a biztos és egészséges. A veteményezések megvoltak, most már csak azt várjuk, mikor fog esni az eső, hogy legyen is valami haszon a földbe rakott magvakból. Mind nézegetem a barackfákat, vajon idén terem-e annyi, hogy legyen elég barackpálinkám?

Így, ebben a bezártságban több idő marad rejtvényfejtésre is. A sudokunál pl. egy nehézségi fokkal följebb jutottam. Biztos azért, mert több időt szánok rá, jobban odafigyelek, s ha elakadok, leteszem, majd egy idő után újra nekilátok. Többféle keresztrejtvényt is kedvelek, az internetes kvízekbe is beszálltam, de egyre több idő jut a szépirodalomra is. Írni is van időm, két nagyobb terjedelmű írásomat is javítgatom, bővítgetem.

Már azt hiszem, több mint két hete olvastam egy könyvben a dögönbőgő kifejezést. Mind a két szót külön-külön ismerem, tudom, mit jelentenek, de együtt nehezen értettem meg. Utánanéztem, és azóta sokszor eszembe jut ez a játékos ikerszó, amikor az eget, a fák leveleit, vagy egyelőre még csupasz, himbálózó ágait nézem. Olyankor mindig mosolyogva gondolok azokra a huncut, minden hájjal megkent debreceni diákokra, akik úgy kétszáz éve kitalálták. Ők heccelték ezzel azokat a kórista társaikat, akik eljártak a temetésekre sirató énekeket előadni, ők voltak a dögönbőgők.

Az ilyen és ehhez hasonló alliterációk, mint pl. szóló szőlő, hercehurca, cseng-bong, vagy a serteperte stb., játékos, szemléletes szavak megmozgatják a fantáziánkat, megkönnyítik egymás megértését. Érdemes ezekre figyelni, ízlelgetni olvasás, beszéd közben, nem bánjuk meg.

Végezetül: egy haszna is van ennek az elkülönítésnek. A temesvári unokáimat eddig a szüleik csak reggel hét előtt és este hét után látták, tudtak velük érdemben kommunikálni. Most van idejük egymásra és a kutyáikra. Az eddig egyetlen 7 éves lányunokámat az anyja például festeni tanítja.