Még sokáig együtt élni szeretetben, megértésben

A legutóbbi Gyoroki Napok alkalmával, a helybeli Lovász Lajost és feleségét, Katalint arany oklevéllel tüntették ki az 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Mivel az övékéhez hasonló, hosszú házaséletnek kevesen örvendhetnek, az alkalomból elbeszélgettünk.

A házaspár hölgy tagja, Katalin a beszédesebb, ezért ő mondja el a nagy esemény előtörténetét. Amikor fél évszázaddal ezelőtt összeházasodtak, az volt a szokás, hogy az esküvőben érdekelt valamelyik család házának az udvarán jókora sátrat építettek, ott tartották a lakodalmat. A talpalávalót a Maroskövi-beli cigányzenekar szolgáltatta. Akkoriban Gyorokon még népes magyar családok éltek, ezért a lakodalomba sok embert hívtak, de olyanok is eljöttek, akik nem voltak hivatalosak – neveti el magát Katalin. Bátran jöhettek, mert a megjelentek közül a házigazdák senkit nem tessékeltek ki, minden ajándéknak örvendtek. Akkoriban nem pénzt, hanem valamilyen háztartási eszközt vagy edényt, egy-egy tálat vagy vájlingot hoztak. Mivel az új pár szülei nem voltak gazdagok, a fiataloknak nem vehettek házat vagy lakást, hanem Lajos szüleivel egy háztartásban, de külön szobában laktak. Amikor összeházasodtak, Katalin 19 éves volt, egy év múlva érkezett az első gyermekük, Katika, akivel otthon kellett maradnia, miközben a család többi tagjai dolgoztak. Lajos fiatal korában a Ménesi Borászati Szakiskolában tanult, amikor azonban az intézmény Ménesi Borászati Líceummá alakult, azt is elvégezte. Munkát viszont a gyoroki homokbányában talált, ahol rövid ideig dolgozott, utána egy aradi építkezési vállalathoz szegődött, ahol darukezelővé képezték ki, tizenegy évig az arad-mikelakai tömbházak építésén munkálkodott. Mivel naponta kellett ingáznia, a lakásához közelebb keresett és talált munkát, a Ménesi Borászati Kombinátnál alkalmazták, ahol a nyugdíjazásáig dolgozott. Mivel az első gyermek után hamarosan érkezett a második, Mónika is, Katalin nem vállalhatott munkát. 

Gyoroki szokások, anyanyelvű oktatás

Fiatal korukban a Lovász család is alkalmazkodott a gyoroki szokásokhoz, miszerint téli vagy késő őszi estéken többen összegyűltek egy-egy családnál, ahol az asszonyok beszélgettek, a gyermekek együtt játszottak, miközben a férfiak kiültek az utcára és a villanyoszlopon világító égő fényénél kártyáztak, sokszor éjfélig is. Vasárnap délelőtt rendszeresen eljártak a szentmisére, délutánonként a gyoroki panzióba is családostól mentek, ahol a nők és a gyermekek megittak egy-egy üdítőt vagy fagylaltot ettek, miközben a férfiak söröztek. A Lovász házaspár és a gyermekeik is a Gyorok-telepi magyar nyelvű iskolában tanultak a Sebestyén házaspár, Vilma és József tanítók irányításával. Őket mindenki szerette, hiszen több generációt neveltek, oktattak, a gyermekeknek nagyon sok szerepet tanítottak be. Miután nyugdíjba vonultak, gyakran meglátogatták őket, és amikor elhunytak, nagyon sok gyoroki ember vett részt a temetésükön. Amikor Katalin járt iskolába, már olyan kevés volt a magyar diák, hogy a telepi iskolában összevont osztályokban tanult, mert sok magyar szülő román nyelvű iskolába járatta a gyermekét. 

Reménykedni a jövőben

Manapság a Lovász házaspár bizonyos szempontból visszavonult, amihez a koronavírus-járvány miatti elszigetelődés is nagyban hozzájárult. A gyoroki magyarság létszáma is alaposan megfogyatkozott, ugyanis a vegyes házasságokban élőknek a gyermekei jobbára csak románul beszélnek. Maguk tudják, mit jelent, hiszen a kisebbik leányuk már román nyelvű iskolába járt, de magyarul is megtanult írni, olvasni. Mindkét gyermekük az elemi iskolát magyarul, az általánost azonban már románul végezték, mert akkoriban már Sebestyén József is tanított a román nyelvű iskolában, mert a magyar elemiben nem volt meg a fizetéséhez szükséges óraszám. Ezzel párhuzamosan a magyar gyermekek külön román órákra jártak hozzá, hogy alaposabban megtanulhassák az állam nyelvét.

A Lovász házaspár tagjai manapság is nosztalgiával gondolnak vissza arra a jó életre, amikor Gyorokon még magyar nyelvű iskolába járhattak. A Seicht tanító házaspárra, Koller tanító bácsira. A németországi lánya is rendszeresen meglátogatja őket, Aradon házat vásároltak. Abban bizakodnak, hogy több időt töltenek majd itthon. Mónika lányuk Temesváron lakik a családjával, ő sűrűbben hazalátogat, mindenben segít nekik, de egyelőre jól megvannak. Lovász Katalin és Lajos abban bizakodnak, hogy az egészségük továbbra is kitart, és még sokáig boldogan élhetnek együtt szeretetben és megértésben.