„Tartalmilag mélyebb, formailag tökéletesebb”

„Böszörményi Zoltán (…) a sok nagy költő-előd és még több kortárs között is megtalálta azt a hangot, azt a stílust, azt a költői nyelvezetet, amely elidegeníthetetlen tulajdona, ismertetőjegye. Azáltal, hogy önmagát adja, úgy ír, ahogy senki más, mert nem is tud másképpen írni. És jól, sőt, egyre jobban ír.” – mondta ismertetőjének elején dr. Brauch Magda a méltatott legújabb, a Katedrális az örök télnekcímű, a Kalligram Kiadónál nemrég megjelent, nagyon szép kiállítású verseskötetéről a ma késő délután a Jelen Ház nagytermében igen szépszámú közönség előtt megtartott bemutatón. Részletesen ismertette a kötet ciklusait, számos verset külön kiemelve, amelyek el is hangzottak a szerző előadásában.

Brauch Magda hangsúlyozta: Böszörményi Zoltán már költői pályája kezdetén megtalálta egyéni hangját, de ez a – hosszabb szünet után megszületett – verseskötet más, mint a korábbiak: tartalmilag mélyebb, érettebb, formailag dallamosabb, tökéletesebb. Ami nem jelenti azt, hogy korábbi, az „aranyvillamos” jelképére alapozott költeményei ne hordoznának hasonló értékeket.

A Katedrális az örök télnek modern, néha kifejezetten posztmodern kötet, állította a méltató, és abban különbözik számos kortársának verseitől, hogy jobb, különb náluk.

A szép kiállítású kötet első, 11 versből álló Délibáb című ciklusa elsősorban a poézis mai helyzetéről szól. A kötet talán legszebb része, mondta az elemző, a Majorana-ciklus: verseiben a költő egyrészt az egykori tudós elképzelt sorsába, magányában született gondolataiba próbál „belelátni”, másrészt Majorana bőrébe bújva, saját érzelmeibe nyújt betekintést.

A Képeslap című, harmadik ciklus valóban tartalmaz néhány igazi, látványos „képeslapot”, de valójában a Majorana-versek folytatásának is tekinthető. Filozófiai kérdéseket vet föl, s így még pontosabb betekintést nyújt a költő lelkivilágába.

A kötet záró ciklusa (Katedrális) tematikáját és hangvételét, tekintve emlékeztet a reformkor romantikus, nemzetébresztő lírájára. Böszörményi Zoltán magyarság-versei a tőle megszokott művészi szinten íródtak, de elsőnek a kötet címadó, Katedrális az örök télnek poémát emelte ki, idézve néhány vallomásos sorát:

„Örök télben fürdő magyar lélek,

jól látlak még, jól reméllek,

szívemben az éles kések

ma is élnek,

katedrálist építek az örök télnek,

Mint aki kincseit a télbe rejti”

A szép est végén a szerző dedikálta kötetét.