Vekov Károly

Bizonyára tetszenek ismerni az állapotot, amikor nagyon nemszeretem, kellemetlen feladattal kénytelenek szembenézni.

Tegnapelőtt estefelé, amikor Vekov Károly halálhíre eljutott hozzám, a megdöbbenésen túl a második gondolatom az volt, mennyire borzasztó egy régi ismerőstől, mondhatni baráttól elbúcsúzni.

Karcsi (elnézést a bizalmaskodásért, nézzék el jó ötvenéves ismeretségünk okán) nem volt igazán közeli barátom, noha (eleinte felületes) ismeretségünk még a kolozsvári egyetemen kezdődött, ahol a történelem–filozófia kar (ő az előbbi, magam az utóbbi) szakán kollégák voltunk, ő három (vagy négy?) évvel „alattam”; akkoriban a „magyaron” elég kevesen voltunk ahhoz, hogy ne ismerjük egymást.

Kitűnő tanulmányi eredményekkel a fővárosi rangos történelmi intézetbe került kutatóként, s arról az időről, ott egyedüli magyarként (maga mesélte), többnyire szép emlékeket őrzött.

Aztán 1989 után fejest ugrott a politikába (mindig hitt, eleinte legalábbis, a pozitív változásokban), a múlt század kilencvenes éveinek elején öt évig az RMDSZ országos elnökségének ügyvezető titkára, majd parlamenti képviselő, aztán (nem volt könnyű „lenyelni” határozott, és a vezetőségével nem mindig egyező véleményét) visszatért az oktatáshoz, előbb a kolozsvári Brassai középiskolába (tanárként, majd igazgatóként), végül a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, ahonnan docensként vonult nyugdíjba.

Sok értékes tudományos, főleg a középkorral foglalkozó (történelmi) munka szerzője, társszerzője.

Legutóbbi műve a kommunista korszak politikai pereit kutatta, különös tekintettel a magyar egyházak megsemmisítésére irányuló koncepciós perekre. (Pár éve az ő kitartó munkája nyomán indult, sajnos eredménytelen kutatás az aradi Alsótemetőben az 1958-ban koncepciós per nyomán kivégzett tíz áldozat maradványainak felkutatására.) Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete tervezte, hogy az Aradhoz is kötődő, a katolikus pap Szoboszlai Aladár életéről, de főleg munkáiról szóló, azok átfogó elemzését tartalmazó könyvét – az elsőt ebben a témában – Aradon is bemutatja.

Ebből, sajnos, már semmi nem lesz, a szerző jelenlétében semmiképpen: Vekov Károly életének 74. évében, súlyos betegség következtében Debrecenben elhunyt.

Nem Aradon született ugyan (mondhatni a véletlen folytán), nem is itt hunyta le a szemét, de tősgyökeres aradinak vallotta magát.

Távozásával egy értékes, nagyszerű aradi magyarral lettünk szegényebbek.