Németországban „büntetlenül büntethették” a melegeket

Harminchárom éve, 1989. június 30-án törölték el a kommunista Kelet-Németországban a Btk. 151. paragrafusát, a lépéssel egységesítve a beleegyezési korhatárt a homoszexuális cselekmények és a heteroszexuális kapcsolatok esetén. Ez azt is jelenti, hogy a korhatár liberalizálása öt évvel hamarabb valósulhatott meg, mint a nyugat-németeknél az immár egyesített Németországban megtörtént 1994-es jogharmonizáció keretében. Bár például a kádári Magyarország hamarabb törölte el a homoszexualitás büntethetőségét, mint az NSZK és az NDK, és ma Németország a progresszív liberalizmus egyik fő zászlóshajója, a távolabbi jövőben egy radikálisan konzervatív, akár iszlám fundamentalista visszalépés sem zárható ki. Németországban a szövetségi Büntető Törvénykönyv (StGB) 175. cikkelye több mint 120 éven keresztül, 1872. január 1-jétől szabályozta elkülönítetten – sokáig kimondottan üldözve, és a célnak megfelelő intenzitással szankcionálva és megkülönböztetve – a homoszexualitást. A büntetőjog célkeresztjében sokáig a meleg és biszexuális férfiak szexuális tevékenységének állami szintű szankcionálása állt. 1994 óta nincs külön büntetőjogi rendelkezés a homoszexualitásról Németországban.  Más nyugati országok hamarabb léptek: Ausztriában 1971-től, Spanyolországban 1978-tól vagy Franciaországban 1982-től megszűnt a büntetőjogi megkülönböztetés a heteroszexuálisok és a homoszexuálisok között. Hitler hatalomra kerülése után, a náci birodalomban 1935-től totálisan kriminalizálták a férfi homoszexualitást. A 175. cikkelyben radikálisan körülhatárolták a büntetőjogi tényállást, és jelentősen szigorították a büntetést bármi esetén, amelyet „aljas cselekedetnek” (unzüchtige Handlung) minősíthetett az igazságszolgáltatás, beleértve a szemezést, a pillantás odavetését (Blicke), a kacérkodást is. Tíz év alatt legkevesebb ötvenezer elítélő bírósági határozat született a melegek ügyeiben, és az elítéltek közül mintegy 10-15 ezer embert koncentrációs táborokba deportáltak.