Mátyás álruhában, és a népi emlékezetben

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete – élén Murvai Miklóssal – 2018-ban igen derekasan hozzájárult a Mátyás-év helyi megünnepléséhez, és ezáltal a nagy király emlékének ápolásához. (Idén van Mátyás király születésének 575., trónra lépésének – 1458 – 560. évfordulója.)

Mátyás – gyakran Corvin Mátyásként emlegetik, születési nevén Hunyadi Mátyás, hivatalos latin uralkodói nevén Mathias Rex (ez áll ma a kolozsvári főtéren Fadrusz János alkotásaként 1902-ben felavatott szobrán); neve németül, latinul, angolul: Matthias Corvinus, olaszul: Mattia Corvino, románul: Matei Corvin, csehül: Matyáš Korvín, horvátul Matija Korvin – Magyarország királya 1458 és 1490 között. 1443. február 23-án született Kolozsváron (micsoda szerencse és megtiszteltetés a városnak, véletlenül született éppen ott, hisz várandós édesanyja éppen utazás közben volt), és 1490 áprilisában halt meg Bécsben, ma sem teljesen tisztázott körülmények között.

Mindez csak emlékeztetőül, hisz az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesületének eddigi, idei előadásain mindezekről már szó esett.

Ami a tegnapelőtt délután az aradi Jelen Ház teljesen megtelt terme előtt zajlott, az az eddigiektől nem kis mértéken különbözött (amint azt Murvai Miklós meg is jegyezte): az előadásban elemi iskolás gyerekek is közreműködtek (a csikys Khell Jolán tanítónő IV. osztályosai, ha jól számoltam, 18-an), akik a Mátyásról szóló mondák, anekdoták „színpadi” megjelenítését vállalták.

Talán nem itt a helye, de a friss élményből kiindulva leírom: gyerekeknek valahogy így, vagy így is kellene a történelmet tanítani. Élményszerűen. Egy mostani elemis élete végéig nem felejti el, hogy zsúfolt terem előtt, udvarhölgynek vagy uraságnak, akár csak „közönséges” magyar viseletbe öltözve Mátyás királyról szólt a hallgatósághoz.

Az előadás ugyanis úgy kezdődött, hogy az ügyes leánykák-fiúk látványosan „bevonultak”, s helyet foglaltak a királyit jelképező asztalnál (már akinek jutott hely), s aztán a mikrofonnál elmondták az előadó éppen soros történetét.

Az előadó pedig (Nagy Gizella ny. magyartanár) ezúttal az álruhás királyról beszélt, meg arról, hogy személye hogyan él, maradt fenn a Kárpát-medencei (félreértés ne essék: nem csak magyar) lakosság körében. Mátyás király (jó) emléke ugyanis az egykori „hungarusok”, magyar fennhatóság alatt élők népi kultúrájában is él: szerbeknél, szlovákoknál, horvátoknál, ukránoknál, románoknál, szlovéneknél, ruszinoknál stb. Az előadás során a gyerekek több ilyen emléket is „illusztráltak” az álruhás (legalább hét monda), az igazságos, a bölcs király (Mátyás korának legműveltebb uralkodója volt) témakörből.

Apropó, álruhás.

Mátyás saját korában távolról sem volt annyira népszerű uralkodó, mint utólag a nép emlékezetében. Ma közkeletű a „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” mondás; egykoron az állami hatalom megszilárdításához, a híres, állandó haderőként szolgáló Fekete sereg fenntartásához sok pénz, következetesen adó volt szükséges; viszont történelmi tény, hogy Mátyás nem egyszer álruhában járta az országot, egyrészt annak állapotát személyesen megtapasztalandó – és az igazságtalanságokat, túlkapásokat megtorolta! –, másrészt hogy ellenségeit kikémlelje. (Néhányszor, mondanánk ma, „ráfaragott”.) Igazán népszerűvé és legendássá, mondák, anekdoták, hősi énekek főszereplőjévé akkor vált, amikor halálát követően, a Jagellók az előzőekhez képest feltétlenül visszalépést jelentő korában a nép rádöbbent, hogy kit is veszített el.

Mindezt a tegnapelőtti előadás meggyőzően érzékeltette. Ráadásul, a gyermekszereplők révén olyan nézőket, hallgatókat, szülőket, nagyszülőket is bevont, akiket eddig nem láthattunk hasonló előadásokon. Ami azt illeti: ennek örülök is, meg nem is...