Nézzünk farkasszemet... önmagunkkal!

A közönség általában nem szereti a kísérleti színházat (vele ne kísérletezzen senki...). Nem szereti, mert nem érti, mit is akar mondani a rendező, miért beszélnek érthetetlen dolgokat összevissza a színészek, mit akar jelenteni a szokatlan díszlet és a háttérben vetített videofilm, aminek látszólag semmi köze az egészhez. Bár ezúttal is rosszat sejt a nagyérdemű, pláne, amikor megtudja, hogy szünet nélkül legalább két és fél órát kell kibekkeljen A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélvecímű előadáson. Amely azonban látványos, lebilincselő, cseppet sem unalmas, az utolsó pillanatig ébren tudja tartani az érdeklődésünket.

A NÉZŐ Hajdu Szabolcs Békeidő előadásához hasonlóan a színészek ötleteiből és közreműködésükkel született, színpadi látványban nem marad el Silviu Purcărete Moliendo Café-jától, de rokonságot mutat a Nézőművészeti Kft. legendás előadásával, a Nézőművészeti főiskolával is, hiszen az előadás fókuszpontjába a NÉZŐ került.

Radu Afrim nem árul zsákba macskát a közönségnek. „Kedves néző, képzeld el, hogy néma tanúja vagy a történéseknek a kulisszák mögé elrejtőzve. Te vagy az egyetlen tanú. Nem tudni, hogy kerültél a kulisszák mögé, de úgy tűnik, hogy legalább egyszer az életben a kulisszák mögül szeretted volna látni a színpad világát. Amatőr kukkoló vagy, aki holnap újból elfoglalhatod a helyet a nézőtéren, amit soha többé nem fogod olyannak látni, mint ma. Ma szemből fogod látni őket. Felszínes és ártatlan történeteket fogsz látni a nézők életéből és néha halálából is.” – mondja bevezetőül egy kedves női hang, aki akár az ültetőnőé is lehetne, aki később az előadás – mit beszélek, hiszen nem is látunk hagyományos értelemben vett előadást – egyik főszereplőjévé avanzsál. „Fáradjanak be a terembe, foglaljanak helyet a nézőtéren, a világban, a társadalomban, az életünkben”, mondja Aranka, az ültetőnő, aki nem véletlenül viseli a színház örökmozgó közönségszervezőjének a nevét. De az „ártatlan” történetekből mi, nézők is egymásra ismerünk, bennünket is kioszt Radu Afrim, aki jól tudja, kik és miért járnak színházba manapság, kiknek járnak az első sorokban fenntartott helyek és kik felejtenek el mégis eljönni az előadásokra, kik jönnek el csak azért, hogy estélyi ruhájukat bemutassák. A „felszínes és naiv” történetekből, amelyeket Radu Afrim írt, kikerekedik a társulat kulisszák mögötti élete, súgóval, takarítónővel, díszletmunkással, ültetőnővel, rendezői utasításokkal, sokszor megismételt, egyre furcsább és abszurdabb jelenetekkel, színészi kilengésekkel, kulisszák mögött szövődő szerelmi viszonyokkal. Közben kibontakozik Radu Afrim sajátos képi világa, a természetestől a groteszk abszurdig és a szürreálisig, mindenféle megjelenik a hátulról láttatott színpadon, ahol néha a színészek is tüntetően hátat fordítanak nekünk, hiszen a velünk farkasszemet néző Nézőnek játszanak. Közben látunk egy groteszk Három nővér paródiát, ahol a vámpírokká átvedlett három nővér (Baczó Tünde, Magyari Etelka, Tokai Andrea,) orosz katonatisztek vérét szívják, mobilján egyfolytában játszó közönséget és látunk egy szürrealista festménnyé merevedett különös jelenetet, ahol nézők és színészek között elmosódik a határ. Radu Afrim arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy az életük legalább olyan varázslatos és kiszámíthatatlan, mint egy jól sikerült színházi előadás. Talán a színház jövőjéről szól az utolsó, szívszorító jelenet: egy hely foglalt, egy hely üres, a foghíjas nézőtéren az elhunyt nézőknek tartanak fent helyeket élő hozzátartozóik.

Ehhez a nagyszerű produkcióhoz éppen egy olyan fiatalos, a kísérletezést élvező társulat kellett, mint a Csiky Gergely Színház csapata: Aszalos Géza, Baczó Tünde, Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Borbély B. Emília, Csata Zsolt, Éder Enikő, Fall Ilona, Kiss Attila, Kocsárdi Levente, Lőrincz Rita, Lukács Szilárd, Magyari Etelka, Mátyás Zsolt Imre, Molnár Bence, Molnos András Csaba, Simó Emese, Szász Enikő, Szilágyi Olga, Tar Mónika, Tokai Andrea és Vass Richárd, akik mellett Balázs Márk, Czumbil Marika, Jakab Tamás és Leca Maria is felléptek. Az előadás különleges világának megteremtésében fontos szerepe volt Irina Moscu jelmez- és díszlettervezőnek, valamint asszisztensének, Elena Gheorghenak és Baczó Tünde koreográfusnak.

A Néző első két előadása teltházas volt, és ami a temesvári magyar színházban az Amor Omnia nonverbális előadás visszhangos sikere óta ritkán történt meg, a közönség jelentős hányada fülhallgatóval ült be a terembe. A Nézőt legközelebb március 12-én és 13-án este 7 órától tekinthetik meg a magyar színház Nagytermében – kár lenne kihagyni!