Január 9-től február 16-ig a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermének és stúdiójának színpadán 24 előadást láthatunk az aradi színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulata és a spanyolországi El Aedo Teatro produkciójában.
A Színházzal teli hónap az aradi román színház évente megrendezett eseménysorozata, amikor kedvezményes áron kínálnak számos előadást a közönség számára. Az eseménysorozat célja, hogy a közönség számára elérhetőbbé tegye a színházi élményeket, és népszerűsítse a színház művészetét a helyi közösségben.
Január 23-án 19 órától a Caragiale szövegei alapján Cristian Ban rendezte Iskola és család című előadás van műsoron.
Január 25-én, szombaton 17 órától a spanyolországi Al Aedo Teatro társulat színésze, Jesus Torres érkezik a Maroknyi liszt című előadással.
Január 26-án, vasárnap 17 órától szintén Torres látható a New Yorkban elveszett költő című előadásban.
Szintén vasárnap 19 órától a nagyszínházban az aradi színészek ismét előadják a Szentivánéji álom című darabot Cristian Ban rendezésében, William Shakespeare szövege alapján.
Január 28-án, kedden 19 órától Jordi Galcerán Hitel című darabját láthatja a közönség a stúdióteremben Liana Didilescu rendezésében.
Január 30-án, csütörtökön ugyanebben az időpontban és ugyanebben a teremben Jez Butterworth Csónakos című előadását láthatják Horia Suru rendezésében.
A Színházzal teli hónap február 1-jén 19 órától a stúdióteremben folytatódik Florian Zeller Az apa című előadásával Radu Iacoban rendezésében.
Február 2-án 17 órától ugyanebben a teremben Tudor Jula színművész lép színpadra Tatiana Țîbulean A nyár, amikor anyámnak zöld szeme volt című monodrámájával.
Hozzászólások