VILHELM KÁROLY

Aradon született 1943-ban. Tehetsége, művészeti képessége korán jelentkezett. Már középiskolás korában kezdte el a képzőművészet mesterségbeli alapjainak elsajátítását, Soós István mellett – aki a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula és Stróbl Alajos tanítványa volt –, aki biztos kézzel irányította ízlését, szemléletét, világnézetét. Művészeti tanulmányait a Kolozsvári „Ion Andreescu” Képzőművészeti Főiskola festészeti osztályán végzi, 1967-ben, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla és Aurel Ciupe tanítványaként. Ezután a Marosvásárhelyi Pedagógiai Intézet rajz- és művészettörténeti tanszékének tanára, illetve tanszékvezetője volt. Magyarországra telepedik át 1974-ben. Alapító tagja a Magyar Festők Társaságának, a Lechner Ödön és a T-Art Alapítvány kurátora, tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Több egyéni tárlatot rendezett, pl. szülővárosában is 2001-ben. Számos zsűrizett csoportos kiállítás résztvevője Romániában, Magyarországon és más országokban is. Rangos díjak és ösztöndíjak kedvezményezettje, többek között a Fiatal Művészek Díja, Bukarest, 1966; Derkovits-ösztöndíj 1976–1979; a Szocialista Országok Festészeti Biennáléjának fődíja,  Kassa, 1986; Munkácsy-díj, 1998; a VIII. Táblaképfestészeti Biennálé, Szeged, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fődíja 2000; Nyári Tárlat, Szeged, Kulturális Minisztérium fődíja, 2005. Munkái számos közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Román Tudományos Akadémián és a Vatikáni Gyűjteményben.Tevékenységének első, igen termékeny szakasza Erdélyhez és a népművészethez kötődik. Bejárja Erdély  XV–XVIII.  századi festett kazettás templomait, s ezek jelkép- és jelrendszeréből alkotja meg képeit. Barangolásainak emlékét rajzaival illusztrált tanulmányban jelentette meg a Kriterion Kiadónál 1975-ben. Erről a könyvről írja D. Varga Katalin a Hét hasábjain: „Nem tett egyebet, mint a századunkra annyiszor jellemző groteszk látásmód családfáját kutatta. Önmagának. Ettől lett ez a könyv olyan elragadóan szubjektív és éppen ezért olyan ellentmondást nem tűrően meggyőző... Ezt a könyvet az is nyugodtan elolvashatja, akit egyáltalán nem érdekelnek a festett mennyezetek, két lap után kíváncsi lesz rájuk, s olyan csodavilágot ismer meg, amelynek nagyon sok köze van a századhoz.”A Budapesten, 1997-ben kiadott tanulmányában Egri Mária jellemzi a kort, amelyben ezek a munkák megszülethettek: „Főiskolai évei nagyjából egybeestek a hatvanas évek „nyitásával”. Érezhető volt a nagybányai hagyományoktól, az ötvenes évek szocialista realizmusától való távolodás valamiféle elképzelt posztimpresszionizmus felé. A második világháború után az egész szocialista blokkot érintő bezártság, hír-és információzárlat ellenére, néhányan mégis próbálkoztak, ha másként nem, önmagukból, belső tartalékaikból valami újat teremteni. Óhatatlan volt rátalálásuk saját kultúrájukra, népük szellemi és tárgyi emlékeire. A képzőművészet népművészettel történő injektálása a hetvenes évek elején a romániai magyarság tudatos programjává vált.”Szintén Egri Mária írja róla: „Vilhelm Károly is a mást keresés, a korszerűbb igénye közben jutott el a soknemzetiségű Erdély gazdag népművészetéhez, az ikonokhoz, a keresztény mitológia elemeinek különféle népi-naiv megjelenítéséhez, de kortársaihoz hasonlóan úgy fordult a népművészet kincsesbányájához, mint a modernség, korszerűség egyik lehetséges megoldásához. Művészetének másik gazdag ihlető forrása gyermekkorának emlékei, Krúdy figurái és a Mozart-zene, de egyik sem illusztratív módon van jelen képein. Képein megelevenedik egy valamikor látott kisvárosi utca, a benne lakók, kis üzletek, egy árnyékos sikátor végén aranysárgán kivilágosodó tér kerti vendéglővel, egy valamikor hallott vagy hallani vélt zene, látni vélt jelenet foszladozó emlékképe, egy olvasott könyv megelevenedett eseményei, elképzelt tünékeny alakjai. A Krúdy-figuráknál sem a történetet illusztrálja. „Sokszor volt apám képeim főszereplője. Alakja nem egyszer összekapcsolódott Szindbáddal, Krúdy figurájával, regényeinek világa pedig szülővárosommal” – olvashatjuk vallomását. Mozart zenéje által inspirált munkái sem köthetők konkrét zeneművekhez. Annak belső ritmusára, lüktetésére építi képeit.A 80-as évektől a szimbólumoktól távolodva a kollázs technika felé fordul, ahol egy konkrét tárgy beragasztása a kétdimenziós képbe a kifejezőbb anyagszerűségével vonzza a nézőt. Bár alapvetően figuratív festőnek vallja magát, festményeinek színözöne képfelületeit a nonfiguratív felé közelítik. Legújabb alkotásait egy felszabadult és oldott, az érzékiség irányában elkötelezett festői nyelvezet jellemzi.És végül álljon itt még egy idézet, ami munkáját és személyét jellemzik: „Mindenekelőtt festő, akit tehetsége és képessége vitt erre a pályára, s akinek a színekkel, formákkal történő teremtés izgalmi állapota és eredménye a lételeme. Képeiből árad az életöröm. Mint ahogy a művészben sincs, festményeiből is hiányzik mindenfajta negatív indulat, erőszak, aberráció. Pedig munkásságának fő eleme a szenvedély.” (Felhasznált irodalom: Egri Mária Vilhelm Károlyról írt tanulmánya, Budapest, 1997; a 2001-es aradi kiállításának katalógusa, valamint az ezekben megjelent vallomásai).Móré-Sághi Annamária