Potyog a gyermek

Ahogy kicsit kimelegszik az idő, egyre többet igyekszünk friss levegőn lenni. Előkerülnek a biciklik, görkorcsolyák, megtelnek a parkok, játszóterek. És utóbbiak környékén a vidám gyermekzsivaj közepette egyre gyakrabban hallani az aggódó szülők, nagyszülők felszólítását is: ne fuss, mert elesel! 

A gyermekek pedig ennek ellenére legalább napi gyakorisággal szereznek egy-egy újabb horzsolást, kékülést a lábukra, kezükre, kobakjukra. Ilyenkor persze eltörik a mécses. A gyereket felvigyázó felnőtt pedig kétségbeesik és a szidással fűszerezett vigasztalás közben kemény küzdelmet folytat lelkiismeretével. Merthogy nem vigyázott eléggé a rábízott kis porontyra! 

Az esetek kis százalékában helyénvaló a lelkizés, hiszen ha a szülő nem merült volna el annyira a mobiltelefonos társalgásba, vagy frissen megvásárolt sztárpletykás magazinja böngészésébe, valószínű meglátta volna, hogy a gyermek a csúszda tetejéről próbál leugrani, vagy épp a vadul hintázó társai előtt ácsorog, szinte várva, hogy valaki majd nekimegy. Ha ilyenkor súlyos baleset történik, nem csoda, hogy a szülő, nagyszülő komoly lelkiismeret-furdalást érez.

Abból azonban, ha a felvigyázó szemek láttára a gyermek megbotlik egy gyökérben és hasra vágódik, még nem kell nagy ügyet csinálni. És abból sem, ha még egészen pici korában hirtelen lefordul a kanapéról, kimászik a rácsos kiságyból, gyermekkocsiból. Ilyenkor is történhet komolyabb sérülés, de szerencsére ritka. A gyermek pedig megtanulja, hogy ez a mozdulat fájdalommal jár. Ezért tehát a szülői lelkiismeretet mardosó kis kék-zöld foltoknak pozitív nevelő hatása is van. Nem árt hagyni, hogy a gyermek relatív biztonságos (járművektől mentes) helyen kedvére futkározzon, mászkáljon, vagy biciklizés, görkorcsolyázás közben néha turbóra váltson. Ha túlzottan óvjuk csemeténket, előfordulhat, hogy később gyámoltalanná válik és az esései is maradandóbb testi-lelki sérülést okoznak neki.