Bemutatkoznak a Csiky Gergely Főgimnázium fiatal sportolói

Minap érdekes bemutatkozások jelentek meg a Csiky Gergely Főgimnázium www.csikygergelyarad.ro internetes oldalán.

Két igen tehetséges sportoló saját bemutatkozása. Helyet adunk nekik mi is a Nyugati Jelenben. Büszkék lehetünk rájuk, valóságos példaképek a korosztályuk számára.

*

„Nevem Kocsis Anita, a VII. A osztályt végeztem. A Voința Arad csapat tagjaként sportolok. Versenykorosztályom a kadét kategória.

2019-ben kezdtem el kajakozni, első versenyem a Delta Caiac Race volt, ahol I. helyezést értem el egyéniben, és II. helyezést páros kajakban.

2020-ban már több versenyen vettem részt. Az első bronzérmem egy nemzeti versenyen nyertem, egyéni kajakban. A második versenyemen szintén bronzérmet szereztem, kajak szlalomban, ugyancsak egyéniben. A következő versenyem egy csapatverseny volt, ahol két bronzérmet, egy ezüstérmet és egy aranyérmet szereztünk.

Nagyon szeretem ezt a sportot, mindenkinek ajánlom!”

Kocsis Anita

Emlékek a tornateremből

„Trăncău Alice vagyok, most fejeztem be a VII. osztályt. Korábban ritmikus gimnasztikát sportoltam, ami valójában arról szól, hogy koreográfiákat adunk elő zenére és amikor elérjük a megfelelő kort, akkor valamilyen tornaeszközzel (szalag, kötél, hulahopp karika, labda, buzogány) folytatjuk tovább. Ezt csapatban vagy egyéniben is lehet végezni.

Hat évesen indultam útnak ezen a pályán, és nagyon sok élménnyel és tudással gazdagodtam. Számos országban vettem részt versenyeken és nagyon sok jeles tornásszal hozott össze a sors. A legtöbb versenyem Bukarestben volt, azonkívül Konstancán, Brassóban, Ploiești-en, Temesváron, Nagyváradon, illetve külföldön.

A legfontosabb eredményeim:

Másfél éve hagytam abba ezt a sportot, de sok szép emlék jut eszembe, ha visszagondolok arra a 6 évre, amit a tornateremben töltöttem. Rengeteg eseményről és programról mondtam le, hogy ott lehessek a versenyeken. Naponta 4-5, olykor 6 órát edzettem. Az elején még nem számított ez, de a vége felé kissé már belefáradtam.

Voltak jó és rossz pillanatok is, de valószínűleg az ott szerzett barátok segítségével tudtam átvészelni ezt a hat évet. A csapat olyan volt nekem, mint a második családom, ugyanis minden nap velük voltam. Magát a sportot is nagyon szerettem, és az első öt évben tényleg minden tőlem telhetőt beleadtam. A végén mégis úgy döntöttem, hogy már nem szeretném tovább csinálni, mert egyre nehezebbnek tűnt.

Hálás vagyok, hogy ennyi évig ott lehettem és szép emlékekkel gazdagodhattam!”

Trăncău Alice