„A hírhedt CASBI-törvény az erdélyi magyarság teljes vagyonfosztásának az eszköze volt”

Nagy érdeklődés közepette tartotta meg Magyar–román vagyonjogi vita 1920–1989 között című előadását az Új Ezredév Központ magyar klubjában dr. Vincze Gábor hódmezővásárhelyi történész, amelyre a Baráti esték rendezvénysorozat keretében került sor az elmúlt hét végén. A romániai magyar kisebbség 1919–1989 közötti történelmének talán legjobb ismerőjét dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke mutatta be a hallgatóságnak.

Dr. Vincze Gábor előadásának első részében a magyar–román vagyonjogi viták örökzöld témájáról, a Gozsdu-vagyonról beszélt, méltatva a macedoromán származású Gozsdu Manó XIX. századi tevékenységét, aki a maga idejében „sztárügyvéd” volt Budapesten, és hatalmas vagyonra tett szert. Gozsdu Manó, aki még a Lánchíd javára is adakozott, létrehozta a róla elnevezett Alapítványt, amelynek célja a Magyarországon élő ortodox vallású ifjúság taníttatásának a finanszírozása volt. „Trianon után az ortodox románság 98%-a Romániába került, ezért az Alapítványnak nem volt kit támogatni Magyarországon.” A románok az 1920-as évek végén visszakövetelték a hatalmas Gozsdu-vagyont, ami ekkor már csak a budapesti ingatlanokat jelentette, de ekkor a magyar fél is észbe kapott és cserébe 1920 előtt magyar tulajdonban volt erdélyi ingatlanokat követelt vissza Romániától. A visszakövetelt ingatlanok között volt az aradi Bibics Alapítvány főgimnáziuma és a temesvári Tanítók Háza is, amelyekről később fokozatosan lemondott a magyar fél, és csak három vagyonelem maradt a követelések között: a nagyszebeni római katolikus árvaház épülete, a kolozsvári magyar Vöröskereszt szanatóriuma, illetve az úgynevezett Háromszéki Tanalapnak a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi épületei. A második bécsi döntés után az észak-erdélyi magyar ingatlanok visszakerültek magyar tulajdonba, a dél-erdélyiek továbbra is román kézen maradtak.

„1944-ben, amikor Bukarest kiugrik a háborúból, meglátják a lehetőséget arra, hogy gyakorlatilag teljes vagyonfosztást kövessenek el az erdélyi magyarsággal szemben. Az ürügy az 1944. szeptember 12-én aláírt szovjet–román fegyverszüneti egyezmény, amely kötelezi Romániát, hogy a területén lévő magyar és német állampolgároknak a vagyonát zár (gondnokság) alá vegye, hogy azt ne lehessen tovább fölhasználni a harcok során. Ezt Bukarest rosszhiszeműen félreértelmezi, és nem egyszerűen arról van szó, hogy ideiglenesen zár alá veszik ezeket a javakat, hanem egy burkolt államosítás következik be” – mondta dr. Vincze Gábor, aki bemutatta az 1945-ben meghozott hírhedt CASBI-törvény rendelkezéseit. A Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice (CASBI) – az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztárról szóló törvény 1945. február 10-én jelent meg, és célja a magyar és német javaknak a felügyelete. „A román kormány megint rosszhiszeműen járt el, hiszen ekkor a magyar állam már nem tekinthető ellenséges államnak, mert egy hónappal korábban aláírták a szovjet–magyar fegyverszüneti egyezményt Moszkvában – mondta dr. Vincze Gábor. – Ennek ellenére a magyar állam, illetve a magyar állampolgárságú személyek vagyonát, mint ellenséges vagyont kezelik, és kineveznek úgynevezett CASBI-gondnokokat a magyar tulajdonú vállalatok élére. Ugyanakkor megfosztják vagyonuktól a kisembereket is – több 10 ezer emberről van szó –, akiknek az ingatlanjait, értékesebb javait, a perzsaszőnyegtől a bútorokig, termőföldekig CASBI-gondokság alá helyezik. Az ingóságokat CASBI-raktárakba hordják, ahol állítólag vigyáznak rájuk, de a valóságban néhány hónapon belül szétlopkodják az értékesebb javakat, és ezek általában a helyi kommunista párt székházában bukkannak fel” – mondta dr. Vincze Gábor. „A második világháborút az 1947-es párizsi békeszerződés aláírása zárta le, ezután kezdődtek el a tárgyalások CASBI-zár alóli feloldásokról, de a tárgyalás sorozat 1948-ig elhúzódik, amikor pedig a magyar tulajdonosok végre hozzájuthatnak a vagyonukhoz, jön a kommunista államosítás. De valójában a CASBI-törvénnyel az erdélyi magyar javaknak az államosítása már 1945 elején elkezdődik!” – hangsúlyozta a hódmezővásárhelyi történész.

A két ország 1953-ban aláírt egy kétoldalú, magyar–román vagyonjogi egyezményt, amelynek értelmében mindkét állam kölcsönösen lemond az egymással szemben fenntartott korábbi követelésekről. „A Gozsdu-vagyonról a románok  mondanak le, a magyarok pedig a románokkal szemben támasztott ellenkövetelésekről 1953-ban és ezzel látszólag tisztázták ezt a kérdést” – mondta dr. Vincze Gábor, aki szerint továbbra is maradtak tisztázatlan vagyonjogi kérdések, mint a Debreceni Egyetem kolozsvári ingatlana, az egykori New York (később Continental) Szálló vagy a Magyarországra költözött/szökött erdélyi magyarok ingatlanjai, amelyeket a román állam elkobozott. A román fél 1990 után újból megpróbálkozott a Gozsdu-vagyon visszakövetelésével, de a Nagyszebenben létrehozott „Fundația Gojdu”-nak még a neve sem egyezett az eredeti Fundațiunea Gozsduval – mondta végezetül dr. Vincze Gábor.