A művészet a lélek erősítésére szolgál

A vers nem csupán szavak egymásutánja, hanem híd múlt és jelen között, amelyen áthaladva jobban megérthetjük önmagunkat. 

Tóth Péter Lóránt versmondó tornatár – ezt mondja magáról. A diákok meg színművésznek nevezik, amin cseppet sem csodálkozik senki, aki látta már előadásait. Ezzel a vehemenciával valójában csak a nagyon jó színművészek rendelkeznek. Ez a szenvedély nem kopott ki az elmúlt 10 évben, csupán átalakult, az előadás és az előadó javára. Ő nemcsak mondja a verseket, hanem élettel tölti meg – előadásai révén a költészet nem múzeumi tárgy, hanem élő, lélegző valóság lesz a hallgatóság számára. 

Tóth Péter Lóránt többször járt Aradon, először 2016-ban, ezt követően elég rendszeresen, majd ezt megszakította a pandémia, de idén március 25-én ismét elhozta József Attilát a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak (a Lakiteleki Népfőiskola által szervezett szórványprogram részeként). A Vasútállomás című produkciója most is ugyanolyan sikert aratott a IX–XII. osztályos diákok körében, mint kilenc évvel ezelőtt az akkori diákok körében.

– Amikor először voltam Aradon, ez az előadás már ment. Most kicsit átalakítottam. Én is öregedtem, változtam, bennem is másképp szólalnak meg a versek. Vannak szövegek, amelyeket kivettem, vannak, amelyek bekerültek, de az alapváz ugyanaz, a hatása is ugyanaz, mert József Attila örökkévaló.

– Hogyan lehet József Attilát közelebb hozni a mai fiatalokhoz?

– Én próbálom az előadásaimat úgy összeállítani, hogy a mában szóljon. Ne csak az legyen, hogy a múltról beszélek. Igyekszem olyan szövegeket, verseket választani, amelyek József Attila fiatalkori szövegei. Amelyeket Attila 16–17 évesen írt, mert ezek a szövegek rendkívül aktuálisak ma is, a mai fiatalok számára is: egy 20 éves fiatalember útkeresése, istenkeresése. Én azt gondolom, hogy a világ olyan nagyot nem változott 100 év óta – ebben az értelemben. Az útkeresés, az énkeresés továbbra is ugyanúgy jelen van a fiatalok életében. Ezért próbálom József Attilát olyan formában bemutatni, hogy a ma embere, különösen a fiatalok, érezzék a kapcsolódást, és rálássanak saját útkeresésükre a költő versein keresztül.

– Miért éri meg a költészettel foglalkozni?

– József Attila írja egyik versében, hogy „jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz”. Azt gondolom, hogy a költészet, a versek olvasása egy folyamatos utazás önmagunk felé. A versek, a költemények olvasásával, mondásával az ember eljuthat önmagához. Nagyon sok kérdésre választ adhat, vagy sok kérdést vethet fel egy vers, egy költemény. Azt hiszem, hogy az önismeret szempontjából nagyon fontosak, kellenek. A mai fiataloknak is. 

– Hogyan látod a művészet szerepét a mai társadalomban, különösen a fiatalok életében?

– Én nagyon komolyan gondolom, hogy az az ember, aki ma művészettel él, az könnyebben veszi az életben lévő akadályokat. Mert a művészet a lélek erősítésére szolgál. Én nagyon hálás vagyok a jó Istennek azért, hogy a test nevelése mellett megadta nekem a lélek nevelésének a lehetőségét is.

– Többször említetted, hogy Arad nagyon fontos és kedves hely számomra. Ezt kifejtenéd?

– Gyerekkorom óta mélyen bennem él október 6. jelentősége. Az aradi vértanúk emléke meghatározó része a magyar történelemnek, és már középiskolásként elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy egyszer személyesen is eljussak oda. Mindig kíváncsi voltam arra, hogy milyen az a város, ahol nyugszanak a hősök, ahol örök álmát alussza a 13 vértanú. Amikor tíz évvel ezelőtt először megálltam a Vesztőhelyen, azt éreztem, hogy egy kicsit hazaértem. Nem mellékes az sem, hogy nekünk, kunszetnmiklósiaknak is fontos kötődésünk van Aradhoz, hiszen Virágh Gedeon huszár őrnagy, az utolsó aradi fogoly, a mi városunk szülötte volt. De a jelenben is sok szál fűz a városhoz: a Csiky Gergely Főgimnázium közössége. Spier Tünde igazgató asszony által olyan emberekre, diákokra leltem, akikhez mindig öröm visszatérni. Az első Kárpát-medencei utazásaim egyik első állomása is Arad volt, és az elmúlt tíz évben többször visszatértem. Ráadásul családi szálak is kötnek a városhoz, hiszen anyai ágról a dédszüleim Aradon éltek, onnan települtek át Magyarországra.

– Miért hagytad a tanári pályát és választottad az irodalmat? 

– Úgy érzem, hogy az irodalom választott engem. Gyerekként aktív versmondó voltam, versenyekre jártam, de később a sport felé fordultam, így lettem testnevelő tanár. A versek azonban mindig velem maradtak, és egy idő után éreztem, hogy újra ki akarok állni velük a színpadra. A versmondás és a tanári pálya párhuzamosan ment hat éven keresztül. 2015-ben döntöttem úgy, hogy teljesen az irodalomnak szentelem magam. Azóta is ezen az úton járok, és hálás vagyok a jó Istennek, mert rengeteg élményt, találkozást és megerősítést kaptam. Hiszem, hogy a versek által megmutathatom a fiataloknak a szépet, az értékeset – azt, amiért érdemes élni.