A Remus utcában megállt az idő…

<!-- /* Style Definitions */ p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal {mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:HU; mso-fareast-language:EN-US;} @page Section1 {size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0;} div.Section1 {page:Section1;} -->

Arad – Hihetetlen, de Aradon is sok olyan hely, utca van, ahol hosszú évtizedek óta semmi sem változott. Ugyanaz a lehangoló kép fogadja az embert, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt.

Ilyen hely a Maros parti régi gátba torkolló Remus utca (a folyó túlpartján szemben ott a Port Artur). Közel van a városközponthoz, gyalogosan is alig 15 percre. Az őslakók még emlékeznek rá, hogy valamikor autóbuszjárat kötötte össze a fertályt a központtal, illetve a Mosóczy teleppel. Nos, ebben az utcában megállt az idő. Erre hívta fel szerkesztőségünk figyelmét Schmidt Rudolf olvasónk, a Remus utcai őslakók egyik utolsó képviselője. Mert az utca kinézete változatlan ugyan, de lakosságának összetétele annál nagyobb változáson, híguláson ment át. Rendre kihaltak az olyan emberek, mint Schmidt Rudolf, aki évek óta szélmalomharcot vív a környezetünknek ártó, lépten-nyomon észlelt visszásságok, hibák orvoslásáért.

Jó harminc évvel ezelőtt hasonló olvasói panasz nyomán indultunk terepszemlére. A levél írója ugyanis arra kért, nézzük meg, fényképezzük le a Remus utca végét, a régi gát és a folyópart közötti hatalmas bűzlő szeméttelepet, amely a szó szoros értelmében megmérgezi az emberek életét. Akkor kísérteties látvány fogadott (még riasztóbb, mint a Poltura negyed végén, a Negoi utcával szemben kialakított szeméttelep, amelyet szerencsére időközben lezártak, megszüntettek). A régi gáttól, szinte ameddig a szem ellátott, hatalmas szemétdomb éktelenkedett. Pedig a gát tetején ott virított a tábla: Szigorúan tilos szemetet lerakni!

A helyzet mostanra annyit változott, hogy a nagy privatizáció hatására ez a hatalmas szeméttelep megszűnt, magánterületté vált. Valaki megvásárolta. Teren privat – hirdeti az új tábla, s a területet határoló betonoszlopok is a magánjelleget hangsúlyozzák. Hogy ennek ellenére hordanak-e oda továbbra is szemetet, megállapíthatatlan, mert messze a folyópartig mindent sűrűn benőtt az embermagasságú gaz, bogáncs, parlagfű. Ebbe a fűtengerbe belegázolni véleményem szerint életveszély. Mások is így gondolkodhatnak, mert a szemetet a levert oszlopokon kívülre dobják. Alakul az új szeméttelep, amely, ha így megy tovább, hamarosan átnyúlik majd a baloldalra, a hajdani cukorgyár szintén igencsak elvadult területére. Ez se néz ki sokkal jobban a szeméttelepnél, annyi különbséggel, hogy itt némi mozgás észlelhető, lévén az is magánterület.

A Remus utca elejétől a végéig úgy néz ki, mint 30-35 évvel ezelőtt, sőt, még rosszabbul. Gidres-gödrös, poros, elhanyagolt. Nagyobb esőzések idején, mint amilyenek az elmúlt hetekben voltak, a felgyűlt, a rossz, eldugult, felújítás után kiabáló csatornák miatt lefolyást nem találó víz a házak falát nyaldossa – azért is, mert a hepehupás úttest majd fél méterrel magasabb a sok helyütt szinte járhatatlan járdáknál. Hasonlóan a közeli Minervei utcához. A víz az alacsonyabban húzódó járdákra ömlik, ráadásul  az aszfaltburkolatú úttestet harminc-negyven méterenként szabdaló hidránsok, csatornaakna-födémek vasfedelei puskalövésként csattannak az elhaladó járművek kerekei alatt.

Az emberben az a meggyőződés alakul ki, hogy ezeket a fontos közművesítési munkákat nem megbízott szakemberek tervezték, kivitelezték, hanem kontárok gyülekezete.

És hogy nagyon sok ilyen kontárok által közművesített utca van szerte a városban, annak az aradiak a megmondhatói, szenvedő alanyai!