A világháborúról, másképpen

Annak idején, az Osztrák Kultúra Aradi Napjainak megnyitója alkalmából írott beszámolómban ígéretet tettem arra, hogy bővebben is visszatérek a megyei tanács előcsarnokában megnyitott, az első világháborúnak szentelt kiállításra. Ilyen-amolyan egyéb elfoglaltságok ürügyén egyre halogattam a témát, de most, hogy a hónap végén zárul a kiállítás, már nincs mentség, neki kell vágni.

A kiállítást (tulajdonképpen pannók gyűjteményét) az osztrák Külügymininisztérium állította össze, és július elejétől, vándorkiállításként, másutt lesz megtekinthető. Megtiszteltetés hogy, rangos személyiségek részvételével, Arad nyitotta meg a sort.

Ha a látogató arra számít, hogy az első világégés hadi cselekményeit, kezdetét, okait, lefolyását és végkifejletét látja majd a nagyméretű, szöveges, helyenként személyiségek fotóival tarkított pannókon, csalódni fog: a kiállítás a száz éve kitört I. világháborút megelőző szellemi, zenei, építészeti, tudományos, irodalmi, művészeti, pacifista stb. mozgalmairól nyújt (nem feltétlenül a leírt sorrendben) képet, elsősorban – mondhatni: kizárólag – az Osztrák–Magyar Monarchia vezető állama, Ausztria, és mindenekelőtt fővárosa, Bécs központtal. Ez egy másfajta (pontosabban egyik lehetséges) megközelítés az első, mai szóhasználatban globális háborúk történetét tekintve, amely az előzményeket, (részben) az okokat próbálja elemezni.

Érdekes, hogy az első világháborút megelőző gazdasági, gyarmatügyi, nemzetiségi vonatkozásokról egyetlen szó sem (de legalábbis nagyon kevés szó) esik, erről csak a Nacionalizmus, antiszemitizmus és cionizmus című pannón olvashatunk valamit.

Egyébként, egy ilyen rendkívül kiterjedt, tanulmányok, könyvek, szerzők tízezreit foglalkoztató témában, mint az első világháború, a kiállításból nem kapunk tiszta és egyértelmű képet: nem rágja szájba a végső (megfellebbezhetetlen?) következtetéseket, ha egyáltalán volnának ilyenek. A figyelmes látogató (vajon hányan lehettek ilyenek Aradon?) számára az egyetlen logikus és ésszerű következtetés az lehetne, hogy az első (vagy második) világháború, vagy az azt követő számtalan más háború bármelyike olyan borzalom, amelyiket nagyon ésszerű lenne elkerülni, hiszen csak pusztulást, szenvedést okozhatnak.

Az emberiség azonban, mondja Murphs, akkor választja az ésszerű cselekvést, ha az ésszerűtlen cselekvések minden variánsát kipróbálta.

Egyébként tudja-e valaki, hogy az öregedő Habsburg-császárt, Ferenc Józsefet nagymértékben idegesítette, számos kortársához hasonlóan, a telefon, és a mellékhelyiségbe száműzte? Olvashat róla a leírt kiállításon.