Az utolsó rendi országgyűlés és az áprilisi törvények

A magyar nemzet három évszázad óta nem „fejthette ki” alkotmányos életét, sőt örökké ennek fenntartásáért kellett küzdenie. Ennek oka az osztrák kormány korlátlan hatalma volt, századokon át elnyomta a magyar ipart, kereskedelmet. 

Az önkényeskedő hatalmaskodás Ausztriát és a többi tartományokat is romlással fenyegette.

A bécsi forradalom hírére, március 15-én megmozdult a pesti fiatalság. A híres Pilvax kávéház ifjúsági köre megfogalmazta a forradalom 12 pontból álló programját. Március 16-án a király fogadta a pozsonyi országgyűlési küldöttséget, és megígérte a felelős magyar minisztériumot.

Az 1847. november 12-én Pozsonyban megnyílt utolsó rendi országgyűlés 1848. március 18-a és április 8-a között megfeszített munkát végzett, amelynek során nemcsak kidolgozta, a két tábla egymás között egyeztette a törvényjavaslatokat, hanem azokat hozzáigazította a bécsi kívánságokhoz. Az utolsó javaslatot április 8-án vitatták meg, másnap terjesztették fel, s a nádor 10-én tért vissza Bécsből a még ki nem hirdetett törvénycikkekkel és a kormány kinevezési alkotmányával. Ez ugyanis a Kossuthtal szemben támasztott komoly fenntartások miatt csak április 7-én született meg. Április 10-én az esti órákban megérkezett Pozsonyba V. Ferdinánd király és felesége, valamint Ferenc Károly (a kijelölt trónörökös) és fia, Ferenc József főherceg. Másnap reggel a Batthyány-kormány Pozsonyban tartózkodó tagjai: Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc és Esterházy Pál letették az esküt. Ezt követően az országgyűlés küldöttsége köszöntötte a királyt, majd az uralkodó az országgyűlés két táblájának együttes ülésén szentesítette és ünnepélyesen átadta a nádornak a parlamentáris kormányzási rendet megalapozó 31 törvénycikket, amelyeket a nádori ítélőmester, Ghyezy Kálmán felolvasott.

Véget ért tehát az utolsó pozsonyi rendi országgyűlés, amely arra vállalkozott, hogy törvényhozási úton lerakja a polgári Magyarország alapjait.

Ez egyszerre igényelte a társadalmi átalakulást, a feudalizmus felszámolását biztosító intézkedéseket, valamint a politikai berendezkedés megváltoztatását az alkotmányos monarchia megteremtését. Az ország függő helyzetéből fakadóan a Habsburg Birodalmon belül a lehető legnagyobb önállóság megteremtését célozta. Az így született törvények az európai forradalmi hullámnak, elsősorban a bécsi és a pesti forradalomnak köszönhetik létüket. A megvalósult eredmények évtizedes társadalmi reformkísérletekre nyúlnak vissza, a nemzeti önállóság korszerű igényét pedig az 1790. évi országgyűlésig vezethetjük vissza.

A Pozsonyban született törvények két nagy csoportra oszthatók: a társadalom szerkezetét megváltoztató és az ország politikai berendezkedését átalakító jogszabályokra.

Közjogi szempontból legfontosabb a III. törvénycikk, a felelős magyar minisztérium alakításáról, mely gátat szabott az uralkodói önkénynek azzal, hogy az uralkodói rendelkezések érvényességét valamelyik magyar miniszter ellenjegyzéséhez kötötte. A politikai berendezkedés korszerűsítésének, az alkotmányosság megteremtésének vonatkozásában a következők a legjelentősebbek: az évenkénti országgyűlésről (IV.) és az országgyűlés követeinek népképviselet alapján történő megválasztásáról (V.) szóló törvénycikkek. A politika szférájába tartozó lépés volt a Nemzetőrség megteremtése (XXII. törvénycikk), a Részek visszacsatolásának megerősítése (VI. törvénycikk) és az Erdéllyel való uniót kimondó VII. törvénycikk is.

A képviselet modernizálását szolgálta a megyei hatóságokról (XVI.), a szabad királyi városokról (XXIII. törvénycikk) és a községi választásokról (XXIV.) szóló törvény.

Politikai jelentősége volt a sajtótörvénynek (XVIII. törvénycikk), amely a sajtóvétségek kapcsán kísérletet tett arra, hogy meghonosítsa az esküdtbíróságot.

A feudális rendszer felszámolása és a köznép számára hozott törvények közül döntő fontosságú volt a közteherviselés (VIII.), az ősiség eltörlése (XV. törvénycikk), az úrbéri kárpótlás törvénybe iktatása (XII.), valamint a hitelintézet felállításának szándéka (XIV. törvénycikk).

A szabadelvű reformer földesúrnak és volt jobbágyának egyaránt megkönnyebbülést jelentett az úrszéki bíráskodás megszüntetése (XI. törvénycikk).

A sietve készült törvények természetesen nem rendeztek minden fontos kérdést. Így nem érintették a hadsereg és a nemzeti bank kérdését, amelyek szerepeltek a „12 Pont” követeléseiben. Nem került be a törvények közé a céhekfelszámolása, nem szüntették meg a parasztságnak a nem úrbéres jellegű szolgáltatásait: szőlődézsma, irtványföldek.

A XXIII. törvénycikk csak bevett vallásfelekezetek tagjainak biztosította a cenzusos választójogot. Az is kifogásolható, hogy a törvényekben nem szerepelnek a nemzetiségi jogok. Az utolsó pozsonyi Országgyűlés arra vállalkozott, hogy törvényes úton lerakja a polgári Magyarország alapjait, ezért ma is az egyik legfontosabb jogtörténeti forrásunk. Létrejöttéért harcolt a reformkor elit értelmisége, megvédéséért a szabadságharcát vívó magyarság, majd szelleme átmentéséért a közjogi kompromisszumot 1867-ben megalkotó Deák-párt. A születési előjogokat eltörlő, polgárainak otthont, hazát kínáló ’48-as forradalom, napjaink egyik nagyszerű dokumentuma. Ebből a „48-ból” ma sem akar engedni a „nyakas-makacs magyarság”.

Komádi Sándor