Boldogan hazajönni, Fazekasvarsándra

Essig Józseffel és bátyjával, Andorral a Fazekasvarsándi Magyar Napok alkalmával, az Essig József Kultúrotthon névtábla leleplezése után beszélgettünk. Azt kérdeztük, mit jelenthet egy ember számára, ha édesapjáról kultúrotthont neveznek el?

Óriási megtiszteltetés számukra, illetve az egész család részére, de azért is jöttek el, hogy részesei lehessenek ennek a csodálatos alkalomnak. Jelenleg mindketten Kolozsváron élnek. Fazekasvarsándon születtek, ahol önkéntesekként dolgoztak a kultúrotthon építésén. Cipelték a vályogot, a gerendákat, tették, amire szükség volt. József nyolcéves lehetett, mégis vállvetve dolgozott a felnőttekkel, mert már akkor megértette, milyen óriási dolog, a kultúra otthona születik az összefogásból. 1946-ban tagja volt annak az énekkarnak, amely az édesanyjának a vezényletével olyan előkelő helyezést ért el a marosvásárhelyi megmérettetésen. Azt is tudták, hogy a szüleik milyen hatalmas felelősséget vállaltak, amikor, az üldöztetéssel dacolva, vállalták a népnevelést. Amikor tanítók nélkül maradt a falu, a gyermekek teljes körű oktatását is felvállalták. Most végtelenül boldogok, amiért a sok ismerős eljött az eseményre, de a fiatalok arcvonásaiból is próbálják kideríteni, kinek a leszármazottaik. Ők egész életükre lélekben fazekasvarsándiak maradtak, hiszen álmukban mindig itthon járnak, az egykori pajtásokkal játszanak. Érdekes módon, ilyenkor a legboldogabbak. Igaza volt a tiszteletes úrnak, amikor az itthonlét öröméről, boldogságáról beszélt, mert mindketten még nagyon sokáig, minél többször szeretnék élvezni a hazajövetel, a régi barátokkal való újratalálkozás örömét, boldogságát. Most már, amikor a kultúrotthon is az édesapjuk nevét viseli, még inkább otthonosan érzik magukat szeretett szülőfalujukban, Fazekasvarsándon – mondták el érdeklődésünkre az Essig testvérek, Andor és József.