A múlt hét végén került sor a magyarországi Szarvason a 18. töltött káposzta-főző és kolbászgyúró-fesztiválra.
Nemzetközi esemény, amelyet sok-sok éve egy lelkes szarvasi (szlovák származású, azaz kisebbségi, Závoda Ferenc nevű) önkormányzati képviselő kezdeményezett.
A lényeg: olyan alkalom megteremtése, amelyen a belső Kárpát-medencei magyarok találkozhatnak, megélhetik az „egy törzsből” származás élményét.
A keretet egy Szarvason (a történelmi Magyarország földrajzi központjában) sorra kerülő találkozás szolgáltatja.
Nos, az elmúlt hétvégén a hazai (magyarországi) csapatokon kívül egy sor határon túli (magyar) csoport is ott volt Szarvason a gasztronómia-témájú összejövetelen – Romániából, az aradiakon kívül csak a rágiónkbelieket említve, a Temes megyei Ótelek, Újszentes, a Hunyad megyei dévai Téglás Gábor iskola – képviselői is ott voltak. A zenét, egész nap, az aradi Intercity együttes szolgáltatta.
S ha már verseny, kellett győztes, helyezett is.
Bandi – Suttyák András, a Tornyai Pro Pir Kult Egyesület egyik vezetője párja, Tóth Piroska mellett – azt mondja: világos, hogy a kolbászversenyben a gyulaiak mellett nem rúghattunk labdába. No de a töltött káposztánk megint első lett. (Amúgy kétszáznál többet bögyörgettek belőle Horvath Sava segítségével.)
A legelső és legfontosabb azonban a hazai, romániai, szerbiai magyarok találkozója volt (a háborús viszonyok miatt sajnos a kárpátaljaiak kimaradtak).
De lesznek, reméljük, szebb idők is.
Hozzászólások