Juhász Bélát kérdeztem (4.)

– A feleséged is nyugdíjas? – Ha jól hallom, akkor együtt laktok a lányoddal meg az unokáitokkal. – A lányod és a vejed? – Közösségi alkat, vagy magányos farkas vagy inkább?– Ez jó kérdés. Nem vagyok magányos farkas. Szeretem a közösséget. Szeretek olyan emberekkel beszélgetni, akiket erre alkalmasnak tartok. Utálom a hazugságot, a félrebeszélést, a szerepjátszást. Én őszintének tartom magamat, és akit hasonlóan őszintének látok, avval szívesen eltöltöm az időmet. Ilyen értelemben szeretek társaságban lenni. – Irigyeid vannak-e? – Szeretnek az emberek?– Azt hiszem, igen. Kivétel persze van. A gyerekek eleve szerettek. Ma bementünk az egyik üzletbe, és egy fiatal eladónak felderült a tekintete: „Csókolom, tanár bácsi!”... Azt hiszem, hogy a kollégák nagy része is szeretett. Soha nem volt gondom a szomszédokkal, sem a családban. – Szereted az embereket? – Voltak, vannak példaképeid? – Elismerték, elismerik munkádat?– Hát, mit értesz elismerésen? Azt, hogy egy ismerős megállít az utcán és mondja, hogy jó volt ez az interjúd, tetszett az utóbbi jegyzeted, egyetértek veled, az valódi elismerés. Rendezvényen idősebb asszony – akit nem ismerek – odajön hozzám, hogy tanár úr, nagyon tetszett, amit írt, kivágom az írásait és gyűjtöm. Vagy a nagyvarjasi Szabó Pista Sarkadról a Lestyán-interjú megjelenése után megdicsért. Ő és Kövér Péter meg Puskel Péter és Böszörményi Zoltán szokott ilyet, és ez jólesik. – Jó gyermek voltál? – Akkor nem is lázadtál.– Nem. Nem volt miért. Úgy neveltek a szüleim is, és olyan körülmények között nőttem föl, hogy ne legyen közvetlen okom a lázadásra. – Értek nagy csalódások?– Amikor nem vettek vissza a Csikybe, és nyolc hónappal a nyugdíjazásom előtt elküldtek –„segítségképpen” – Pécskára, a Gheorghe Lazăr román tannyelvű középiskolába, és odatettek, hogy versenyvizsgázzak a helyettesítői állásra, akkor az csalódás volt. Azért elsősorban, mert nem én akartam igazgató lenni a Csikyben, meggyőztek, hogy vállaljam el, csináltam is, ahogy tudtam. De mára elsepertem az útból ezt az epizódot is. – Milyennek látod a nyomtatott magyar sajtó jövőjét?– Erről én is nagyon sok embert megkérdeztem. Pár éven belül a papírformátumról át fog térni az internetes, online változatra. – A magyaros, nehéz ételeket szereted inkább, vagy a könnyebbeket? Nagyevő vagy? – Főzni tudsz? – Hogy viszonyulsz a szebbik nemhez?– Mindig sokkal jobban éreztem magam hölgytársaságban, mint pasikkal. A családban is hosszú ideig a nők voltak többségben, és az iskolákban is így van. – Kell-e a mai embernek a vallásos hit?– Mindenképpen kellene, de ha bemegyek a templomba, akkor látom a sok üres helyet, ami elszomorít. – Szabadidődben mi a kedvenc tevékenységed? – Gyorsan olvasol? – Hiszel a földönkívüli élet lehetőségében? – Optimista vagy? – Félsz az öregkortól? – Érzelmes típus vagy? – Szoktál sírni? – Könnyen fel tudnak dühíteni? – A homoszexualitásról mit gondolsz? – Mi az ars poeticád? – Gazdagnak érzed magad? – Akkor megállapítható az is, hogy boldog vagy?– Igen. Boldog vagyok. Pontosan. Ezek után nem lehet nem boldognak lenni.Nagy István fizikatanár, Pécska