Kedvezőbb csatlakozási feltételeket Szerbiának!

Nagy Miklós a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöki minőségében a feleségével együtt vett részt a IV. Majláthfalvi Nemzetközi Gazdatalálkozón.

Bepillantás a vajdasági magyarság életébe

–      Elnök úr, tekintve, hogy a szerbiai Vajdaság magyar gazdálkodóiról igen kevés információ található a nemzetközi hírügynökségek tudósításaiban, kérném, mutassa be őket!

–      Vajdaságnak, mint önálló régiónak összesen 2 millió lakosa van, amiből nagyjából 200–220 ezer magyar. Egyes állítások szerint 250 ezer magyar is él ott, a népszámlálási eredmények azonban az állítást nem támasztották alá. Sajnos, közöttünk is nagyon elharapózott az elvándorlási tendencia, ami a magam családjában is érezhető. A nagyobbik fiam ugyanis Budapesten él, a kisebbik viszont velünk lakik Zentán, ahonnan nem is kíván elvándorolni. A vajdasági magyarságnak a zöme a Tisza-mentén él: Horgoson, Kanizsán, Zentán, Adán, ahol a magyarság számaránya hozzávetőleg 80% körüli. A szomszédos községekben, Topolyán, Csókán vagy Becsén a magyarság számaránya 50% körül mozog. Szabadkán viszont, ami már nagyváros, a magyarság részaránya a 40%-ot sem éri el. Ezzel együtt, a legtöbb magyar itt él. Újvidéken, a tartomány fővárosában viszont már csak 17-20 ezer magyar él, noha valamikor itt volt a magyarság fellegvára, itt adták ki az Újvidéki Magyar Szót, az 1945 óta rendszeresen megjelenő magyar nyelvű napilapunkat. Itt működik az Újvidéki Magyar Rádió is, megnyitották a Hungarológiai Egyesületet. Az újvidéki magyarságnak a fogyása nem annyira az elvándorlás, mint inkább a több hullámban végrehajtott betelepítések miatt csökkent. A betelepítések ugyanis már 1920 után beindultak, 1945 után újabb hullámok következtek, de az 1990-es években bekövetkezett háborúk idején is a szerb menekülteket zömmel a Vajdaságba költöztették. Ugyancsak sok szerbet telepítettek Topolyára, miközben a kanizsai és a zentai szerbek részéről nem nyilvánult meg komoly szívóerő a betelepedők iránt, ezért oda nem is jöttek. Tehát a fent említett közegben, feltételek között dolgoznak a vajdasági magyar gazdák is. Azt is tudni kell, hogy az 1990-es háborúkig a lakosság túlnyomó többségének volt munkahelye. Példának okáért, Zenta község területén, ahol 26 ezer ember él, akkoriban 11 ezer munkahely volt, miközben manapság, a munkahelyek száma a 4 ezret sem éri el. Mivel a munkahelyeknek szinte a két harmada megszűnt, a legtöbb ember visszatért a szülőktől, nagyszülőktől örökölt termőföldhöz, amit addig inkább haszonbérbe adtak, mert nem igazán érte meg a megművelés. 1993-ban, amikor a világ legmagasabb inflációs rátáját nálunk mérték, akinek földje volt, ennivalóban nem szenvedett hiányt. Akkoriban annyira elértéktelenedett a pénzünk, hogy mindennek az árát német márkában számolták, a piacon a tojást viszont forintban, mert ezek voltak a stabil pénzek, ezeket használták. Az akkori ínséges idők bebizonyították: a földet meg kell becsülni, abból minden időben meg lehet élni. Mind többen kezdtek földműveléssel foglalkozni, azzal együtt, hogy a birtokszerkezetünk nagyon rossz, mert az átlagos birtok 7,1 hektáros. Szerbiai szinten az arány még rosszabb, hiszen átlagosan 5,1 hektár körüli az átlagos gazdaságnak a földterülete. Tehát Szerbiában a földművesek apró parcellákon gazdálkodnak. Éppen ezért, nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt hangoztatják, hogy a kisgazdaságok nem hatékonyak, azoknak nincs jövőjük. Nos, nálunk a gazdálkodóknak más lehetőségük nemigen van, ezért a meglévő földjükből kell megélniük.

Uniós csatlakozási előkészületek

–      A gazdálkodóik tisztában vannak-e, milyen sors vár rájuk az uniós csatlakozás után?

–      Ez ügyben most folynak az egyeztető tárgyalások. Nagyon remélem, hogy az ország tárgyaló delegációja tisztában van a gazdálkodók helyzetével, ezért mindenképp 10-20 év haladékot kell kialkudniuk az Unió rendszerére történő csatlakozással. Ennyi idő talán elég lesz az uniós szabványokhoz való alkalmazkodásra. Ha figyelembe vesszük, hogy egy nyugati gazdálkodó az őseivel együtt talán 100 éve gazdálkodik az adott területén, tehát megalapozott hagyományokkal, tapasztalatokkal és nem utolsó sorban, korszerű felszereléssel rendelkezik, eközben Szerbiában, illetve a Vajdaságban még a restitúció sem fejeződött be. A visszaszolgáltatandó földterület felső határát ugyanis 20 hektárról 10 hektárra csökkentették. Tehát a 10 hektárokat visszaszolgáltatták, de a többi, mintegy 300 ezer hektárt még vissza kellene szolgáltatni a magyar gazdálkodóknak.

–      Feltételezve, hogy a csatlakozás után a nyugati befektetők a szerbiai, így a vajdasági feldolgozó vagy gépgyártó ipart is – az eddigi gyakorlat szerint – felvásárolják, majd felszámolják, mit várhatnak a vajdasági magyar gazdák az EU-csatlakozástól?

–      Nálunk az ipar felszámolásától már nem kell tartani, mert azt az 1990-es háborúkban szétverték. Példának okáért, Adának valamikor volt egy gépgyára, ahol 2200-an dolgoztak, manapság 20 alkalmazottja van. A zentai Agrokombinátban szintén 1500 körüli alkalmazott dolgozott, mára megszűnt. Megmaradt a cukorgyár, ami máris olasz kézen van, de a valamikori 400 alkalmazott helyett manapság 200 embert foglalkoztatnak. Annak is örvendhetünk, hogy fennmaradt a cukortermelés, tehát felvásárolják a cukorrépát. Manapság 50 ezer hektáron termesztenek cukorrépát, amiért rendszeresen ki is fizetik a kialkudott árat, ami biztonságul szolgál a gazdáknak. Mi a kisparcellás gazdaságok fenntartásáért, és a feldolgozó iparunknak a megtartásáért harcolunk. Máris gondjaink vannak a tejfeldolgozókkal, amelyek külföldi tulajdonba kerültek. Azoknak viszont nem érdekük a kistermelőktől felvásárolni, hanem inkább egy-két nagytermelőtől vásárolják fel a tejet. Aki naponta nem tud legkevesebb 20 liter tejet biztosítani, attól egyáltalán nem veszik át.

–      Az uniós csatlakozás óta Arad megyében felszámolták a vágóhidakat, mert nem tudtak megfelelni az EU elvárásainak. Ezáltal azonban visszaesett az állattenyésztés is. Hány vágóhíd működik jelenleg a Vajdaságban?

–      Jó néhány nagy vágóhíd működik, de sok olyan apró is, amelyek csak a helyi igényeket tudják kielégíteni. A vágóhidak megtartására, illetve az állattenyésztés folyamatosságára a tárgyaló-biztosoknak nagyon oda kell figyelniük. Szerintem, nekünk nem kell minden áron az Unióba lépnünk. Előbb Magyarország, később Románia is minden áron be akart lépni az Unióba, mert azt hitték, ott biztonságban lesznek.

–      Vajdaságban mostanság mennyit ér egy hektár termőföld?

–      Változó, mert a jó termőföldnek hektárja 8-14 ezer euró között mozog. Amikor Vajdaságban létrehoztuk az Agráregyesületek Szövetségét, az volt a cél, hogy egyetlen ernyő alá hozzuk a magyar gazdákat. Sokan megkérdezték, miért nincs a nevünkben, hogy magyar gazdákat képviselünk. Nos, azért, mert valaki egyszer létrehozott egy ilyen nevű, de élettelen szervezetet, aminek a neve még le van védve, tehát nem használhatjuk. Mi viszont azt szeretnénk, ha a magyar gazdákat felkészítenénk a csatlakozásra. Éppen ezért, tavaly minden gazdaköri elnöknek háromnapos képzést szerveztük, ahol a Magyar Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei tartottak előadásokat az EU szabványokról. Idén szakmák szerint tartottak előadást a méhészek, az állattenyésztők, a gyümölcstermesztők, a zöldségtermesztők részére, 7 csoportban. Autóbuszokkal vittük őket megtekinteni a családi vállalkozásokban működő magyarországi mintagazdaságokat. A továbbiakban a gazdálkodóinkkal szeretnénk megismertetni az erdélyi, a bánsági vagy a felvidéki tapasztalatokat is. Azt szeretnénk, ha az Unióba felkészülten csatlakozhatnának. A magyarországi vagy a romániai gyakorlathoz viszonyítva, ahol a kisgazdaságok jó részét felszámolták, tehát a kisgazda már nem volt gondolkodásra, a saját lábán való megállásra kényszerülve, nálunk folyamatosan működtek a tízhektáros gazdaságok. Mára már megszerezték a tapasztalatot a több lábon álló gazdálkodás folytatásához.

–      Valós vagy csak névleges a vajdasági autonómia?

–      Az 1975-ben megadott vajdasági autonómiához képest, a jelenlegi visszalépést jelent, sokkal kisebb hatáskörökkel. Több egy kulturális vagy látszat-autonómiánál, de nincs végrehajtó hatalma, törvényhozási hatásköre. Végre kell hajtania a Szerb Parlament döntéseit, noha a környezetvédelemben, az oktatásban átadtak bizonyos hatásköröket, amelyeket leosztottak a községi önkormányzatoknak is. Ha megmaradt volna az eredeti változat, hogy a vajdasági adók helyben maradjanak, azokból valamennyit átadnánk a központi költségvetésnek, más lenne a helyzet. Most azonban minden adó a központi költségvetésbe megy, ahonnan valamennyit visszaosztanak a Vajdaságba.

Menteni a még menthetőt

–      Jelenleg kapnak-e valamilyen támogatást az ottani gazdálkodók?

–      Tavaly megszületett a mezőgazdaság támogatását célzó törvény, amiben azonban számos helyen az szerepel, hogy a miniszter utasításai alapján alkalmazzák a kifizetések dátumát, módját. Mindent összevetve, a gazdáknak juttatott támogatás jelenleg 100 euró körüli összeg, aminek dinárban átszámítva a fele területalapú támogatás, míg a másik felét leszámítják a gazdálkodó által felmutatott üzemanyag-, műtrágya-, vegyszer- vagy vetőmagszámlák értékéből. Ez viszont azzal is jár, hogy a gazdálkodónak meglehet, kétszer annyi vetőmagot meg kell vásárolnia, mint amennyire valóban szüksége lenne.

–      De hát akkor nem siránkozhatnak, hiszen nálunk 7 évvel a csatlakozás után, a területalapú támogatás, többször megemelt értéken 136 euró hektáronként. Attól tartok, a csatlakozás után kevesebb támogatásra számíthatnak, mint előtte…

–      Megvallom őszintén, amikor Románia belépett az Unióba, meg voltam lepődve a román politikai elit által kialkudott eredménytelenség láttán. Szerintem 10 évi türelmi időszak kialkudásával, sokkal előnyösebb helyzetbe hozhatta volna a saját iparát és a mezőgazdaságát.

–      Ebben igaza van, csakhogy az akkori politikai elitnek nem volt semmiféle gazdasági koncepciója, inkább a biztonságra törekedett. Vagyis, valaki fogja meg a kezünket, és vezessen a helyes úton. Az akkori elitet utólag sok támadás érte eredménytelen csatlakozási tárgyalásai miatt.

–      A vajdasági gazdálkodók viszont figyelemmel kísérték az itteni eseményeket. Attól tartok azonban, hogy a mi tárgyaló delegációnk is lépre ment, mert úgy írta alá az előcsatlakozási szerződést, hogy attól a dátumtól, amikor az uniós tagországok közül az utolsó is ratifikálta Szerbia csatlakozását, 4 év múlva, az EU-polgárok a szerbiai polgárokkal azonos jogon vásárolhatnak termőföldet Szerbiában. Ez viszont 2017. szeptember 1-jén lép életbe. A mostani hatalom már felismerte a hibát, az államtitkár már kommunikálni próbál a civil társadalommal, a gazdaszervezetektől is információkat próbál gyűjteni a hazai érdekek védelmében. Már csak az a kérdés, mennyire tudnak kiállni értük. Újra hangsúlyozom: ha Szerbia elsieti a csatlakozást, nagyon rosszul járhat, ezért minden eszközzel megpróbáljuk segíteni, kinyitni a tárgyalódelegáció tagjainak a szemét, hogy mentsék a még menthetőt...

–      Sok sikert kívánunk a törekvéseikhez! Köszönöm a beszélgetést.