Két mozigépész vallomása

Néhány évtizede még az egyik legirigyeltebb szakmák közé tartozott a mozigépész szakma. Sok, az iskolából éppen kikerülő 15-16 éves kamasz titkos álma volt bejutni egy mozi vetítőkabinjába, figyelni a gépész munkáját, s ha csak egy mód nyílott rá, kitanulni a vetítőgép kezelését. 

Igaz, akkor még 10-11 mozi működött Aradon. A belvárosiakon – Studio, Mureşul, az Unirii utcai Herbák János, majd Urániának keresztelt helyiség, a Víztorony szomszédságában a Caragiale, a Tineretului, illetve esztendők óta Arta, a múlt század hetvenes éveiben megnyílt Dacia – kívül volt mozija Gájnak, Mosóczy-telepnek, Mikelakának, Újaradnak, sőt volt két-három kertmozi is, de lehet hogy nem teljes a felsorolás.

Az évek múlásával aztán egymás után szűntek meg a mozitermek, először a külső kerületekben, aztán a belvárosban is, mert drasztikusan lecsökkent a nézők száma.

Legutóbb az egyik utolsó „mohikán”, a Vasile Alecsandri utcai Arta filmszínház megszűnéséről adtunk hírt. Március 31-én volt az utolsó vetítés.

Itt dolgozott Watz József mozigépész, aki majdnem 45 éve van a szakmában.

Története 15 éves korában kezdődött. Akkor vitte el az apja az újaradi moziban dolgozó barátjához, hadd ismerkedjen a filmekért rajongó gyerek a szakmával. Két év múlva már munkakönyves mozigépészként alkalmazták a RADEF-nél. Ez idő alatt sok száz filmet látott, igaz, csak a vetítőfülke ablakán át, sok ezer órát töltött a vetítőgép mögött. Munkáját mindig nagy szeretettel végezte: – Azt csináltam világéletemben, amit szerettem. Szórakoztattam az embereket és persze magamat is. Elmondhatom, hogy mindig a munkám volt a hobbim, nekem is, a kollegámnak is. És ez jelenleg sincs másként – árulta el Watz József, majd szomorkás hangon hozzáfűzte: – Tapasztalhattam, hogy a mozinak az első kegyelemdöfést a videomagnó, a következőt DVD és az internet adta meg… Ezekkel kellett felvennie az egyenlőtlen küzdelmet.

Most kollégájával, Vespasian Păcurar mozigépésszel együtt – aki szintén nagyon fiatalon, 1966-ban került a vállalathoz – arra várnak, hogy a mozit átvevő polgármesteri hivatal eldöntse, mi legyen az Arta további sorsa, s mi legyen velük?!

Mindketten nap mint nap bejárnak a szolgálatba, így nem volt nehéz időpontot egyeztetni egy rövid beszélgetés erejéig.

A mozi csinos előcsarnokában üldögélünk és próbáljuk felidézni az aradi „filmszínházak” múltját. Watz József és Vespasian Păcurar órákig mesélhetne a szakmáról, hisz mindketten átélték a filmvetítések hőskorát, s aztán tanúi voltak a moziba járás hanyatlásának…

– A hatvanas, hetvenes, de még a nyolcvanas években is rengetegen jártak moziba. Egy-egy premierfilm előadásaira napokkal előtte elfogyott a jegy… Pedig akkor egy hétig ment egy film, napi három-négy előadásban. Nyári estéken a kertmozik is megteltek… Sajnos, ezek is megszűntek. Az Arta-nak is van, illetve volt kertmozija. Évek óta üresen áll, csak a szomszéd ház falára festett vetítő „vászon” árulkodik arról, hogy itt valamikor teltházas előadások voltak. A tágas kerthelyiséget ki lehetne most is használni – emlékezik, nosztalgiázik a két mozigépész, s azt találgatják, hogy vajon mi lesz az Arta, a Studio, meg a többi mozi sorsa, amelyek a polgármesteri hivatal alárendeltségébe kerültek. 

Aztán újra és újra felvetődik a kérdés: vajon milyen sorsot szánnak az Arta mozinak? Őket ez érdekli a legjobban. Örömmel hallották, hogy szóba jött egy filmmúzeum beindítása. Véleményük szerint lenne jövője. Az emberek, fiatalok, idősebbek egyaránt, szívesen beülnének egy-egy klasszikus filmalkotás vetítésére. Hisz a mozinak még megvan a varázsa, a hangulata. Ezt kellene kiaknázni… Ebben teljes mértékben egyetértünk.