Korszerű bölcsődék Hunyad megyében

Írta:
2023. március 23. 18:00 (csütörtök) /

Nyolc korszerű bölcsőde épül Hunyad megyében a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium finanszírozásával, uniós forrásokból – közölte e hét elején Széll Lőrinc alprefektus. A bölcsődeépítési program 2021-ben indult, és az RMDSZ kormányzati programjából került be a koalíciós kormányprogramba.

„Jelenleg nagy hiány van Romániában a bölcsődékből, a gyerekeknek alig 4 százaléka juthat bölcsődei szolgáltatáshoz, ami ilyen téren utolsó helyre szorítja Romániát az EU-ban. A Cseke Attila miniszter úr vezette Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium 230 új, korszerű és környezetbarát bölcsődét épít, három standard méretben, 40, 70 illetve 110 gyermek befogadására.

A bölcsődék energiahatékony épületekben kapnak helyet, jól szigetelő nyílászárókkal, falakkal, és napelemekkel, hőszivatyúkkal biztosított energiaellátással. Az épületekben játszó- és hálószobák, konyha és mosókonyha, nagyterem, orvosi rendelő és irodák is lesznek.

Hunyad megyében 6 kisebb méretű bölcsőde épül Petrozsényben, Lupényban, Urikányban, Szászvároson, Algyógyon és Öraljaboldogfalván, egy közepes méretű Piskin és egy 110 férőhelyes Déván. Mindezen létesítmények az illető települések teljes közösségnek szolgálatába állnak.

Emellett a magyar kormány támogatásával két, szintén korszerű bölcsőde épült meg Déván, illetve Vajdahunyadon. Előbbi a református, utóbbi a római katolikus egyház tulajdonát képező épület. Déván nemrég a Téglás Gábor Elméleti Líceum kötelékébe került a bölcsőde. Vajdahunyadon idén szeptemberben nyitja meg kapuit az intézmény” – összegzett az alprefektus.

Hozzászólások