A Bánsági Magyar Napok közművelődési rendezvénysorozat keretében a Kós Károly Közösségi Központban szerdán délután nyílt meg Momir Dorottya gyufacímke- és Papp Annamária kristályfa-kiállítása.
A rendhagyó esemény közönségét Szász Enikő nőszövetségi elnök köszöntötte, örömmel nyugtázva, hogy a többségi nemzet képviselői is szép számban részt vesznek a Bánsági Magyar Napok rendezvényén: „Éppen az a célunk, hogy megmutassuk magunkat, megmutassuk kulturális értékeinket mindazoknak, akikkel együtt élünk”, mondta köszöntője során Szász Enikő.
Az egyik „bogaras” hölgy, Papp Annamária hegyi kristályokból, féldrágakövekből, gyöngyökből és színes fémekből készült alkotásokat, a szivárvány minden színében pompázó fákat, bokrokat, bogarakat állított ki a Kós Károly Központban. „Köztudott, hogy a kristályok nemcsak szépek, de gyógyító energiát árasztanak, az emberek ezt már az ókor óta hiszik és hasznosítják – mondta Papp Annamária. – Azért készítek kristályfákat, mert a fa számomra csodálatos megtestesítője az életnek, a továbbélésnek. Sajnos, én nem tudok olyan értékeset alkotni, mint egy élő fa, de megpróbálom alkotásaimmal felhívni a figyelmet a fák szeretetére és tiszteletére. Úgy gondolom, hogy fák nélkül nem lehet élet a Földön!
Momir Dorottya tízéves kora óta szenvedélyesen gyűjti a gyufacímkéket, ma már a világ minden táján készült, mintegy 5000 címke boldog tulajdonosa. „Romániában ez ritka hobby – mondta Momir Dorottya –, de külföldön erős klubokba, szervezetekbe tömörülnek a gyufásdoboz- és gyufacímke-gyűjtők, a világhálón tartják egymással a kapcsolatot. 2005 óta komolyan foglalkozom a gyűjtéssel, létrehoztam az első hazai gyufacímkéket bemutató internetes oldalt (www.modoro.ro). Most gyufacímke-katalógusok összeállításán dolgozom.” Momir Dorottya bemutatta a kiállításon a világ első gyufacímkéjének fotóját, amelyet a brit John Walker készített 1827-ben (öt évvel az első bélyeg előtt! – szerk. meg.). A Kós Károly Központban látható látványos gyufacímke-kiállítás tematika szerint csoportosított hazai és magyar gyufacímkéket, valamint öt kontinens országok szerint csoportosított gyufacímkéit mutatja be.
Hozzászólások