Magyar bemondó

Sajnos Romániában még két évtizeddel a rendszerváltás után sem lehet teljes mértékben megbízni a statisztikákban, mert az intézet továbbra is a politika árnyéka alatt működik, így főként, ami a népszámlálást, a kisebbségek számarányát illeti minden adat kellő óvatossággal kezelendő.

Nem véletlen, hogy most mind az RMDSZ, mind az EMNP és az MPP felvilágosító kampányt indított a romániai magyar lakosság körében, hogy mire vigyázzanak az október 20–31. között sorra kerülő népszámláláskor. Az RMDSZ korábban kezdte a kampányt, az EMNP csak most, a bejegyzést követően kapcsolt rá, és mindkét párt szórólapokkal, kulturális programokkal, egyéb, tájékoztatási eszközök kihasználásával próbálja felpörgetni a dolgot a hátramaradt három hétben.

Szerencsére egyelőre mind a három párt abban egyet ért, hogy aki magyarnak érzi magát, az magyarnak is vallja magát a népszámláláskor. Mert a dolog távolról sem olyan egyszerű, és egyértelmű, mert többek között két erdélyi magyar ifjúsági szervezet is arra buzdít, hogy a székelyek, bárhol is élnének az országban, székelynek vallják magukat, mert ha lesz 12 ezer ilyen beírás, akkor a székelység önálló népcsoport lehet Romániában, s ezzel közelebb kerülnek a területi autonómiához. Csakhogy, amennyiben egy székely település lakosságának 82 százaléka székelynek vallja magát, akkor előfordulhat, hogy, teljesen jogszerűen, leszedetik a kétnyelvű helységnévtáblákat, a közintézmények kétnyelvű tábláit, mert a magyar lakosság számaránya húsz százalék alá csökkent. Székelyül pedig nem lehet kiírni.

Ez az egyik fő ok, amiért a három párt vezető politikusai, ha nem is ültek egy asztalhoz kidolgozni a közös kampányt, de legalább ebben a kérdésben, legalábbis egyelőre, látszólag egyet értenek, és arra buzdítanak a szórólapokon, hogy mindenki vallja magát magyarnak, ne székelynek vagy csángónak. Mert attól, hogy valaki a számláló biztosnak magyarnak vallja magát, még megmarad székelynek.

A romániai magyarság számára a mostani népszámlálás, túlzás nélkül sorsdöntő, hisz az eredménytől függ majd, hogy az elkövetkező években mekkora költségvetési pénzeket tud kipréselni az oktatási, kulturális intézmények számára, hol lesz jogunk az anyanyelvi oktatáshoz, kétnyelvű táblákhoz és még sorolhatnánk.

A pálya pedig sikamlós, főként két okból: az egyik, hogy a legutóbbi, 2002-es népszámlálást követően is folytatódott a magyarság kivándorlása, a másik, hogy a népszaporulat drasztikusan csökken. Persze, ugyanezzekkel a problémákkal szembesülnek már rég a románok is, csakhogy ők a többségiek, az ő létüket, iskoláikat, kultúrcsoportjaikat és ezek finanszírozását egy katasztrofális eredmény nem befolyásolja. A magyarság számára van egy harmadik ok is, s ez a vegyes házasság, hisz ezekben a magyar fél hajlamos románnak vallani magát, mondván, mit számít az.

A mostani népszámlálás első eredményei csak 2012-ben kezdenek majd csorogni, létszámunkat illetően, várhatóan, ha nem is katasztrofális, de lesújtó lesz, ezért szükséges, hogy határozottan, mindenki bediktálja, hogy ő magyar. És vigyázzon, hogy a számláló biztos ne ceruzával írja be.

Főként az EMNP és az RMDSZ, nem túl nagy dúrral, de megpróbálja a magyar cigányokat is a magyar oldalra állítani. A statisztikák szerint 2002-ben körülbelül 90 ezer cigány vallotta magát magyarnak, de állítólag további ötvenezren „bujkálnak” a számok mögött, magyarán, meggyőzhetőek. Érthetően, mindhárom magyar párt csak szőrmentén mer kampányolni a cigányok között, nehogy a cigány jogvédők identitáslopással vádolják őket. Habár erre a kényes kérdésre az EMNP eléggé frappáns választ talált, mondván, a jogvédő szervezetek teremtsék meg a roma identitásvállalás szükséges feltételeit.

Visszalapozva a számokat

Jóslatok, előrejelzések helyett, lapozzuk vissza a korábbi népszámlálások eredményeit, menjünk vissza 1930-ig.

Magyarok száma Romániában                      Arad megyében

1930: 1 423 459                                                     88 542

1956: 1 587 675                                                     80 128

1966: 1 619 592                                                     75 445

1977: 1 713 928                                                     74 098

1992: 1 624 959                                                     61 011

2002: 1 431 807                                                     49 291

Vagyis a hivatalos számok tükrében Arad megye magyar lakósainak száma szembe ment az országos tendenciával, hisz amíg az országban 1930–1977 között nőtt a számunk, Arad megyében fokozatosan csökkent. Kovászna megyében viszont 1930-tól 1992-ig emelkedett a szám, és elérte a 175 502-öt, de hasonló volt a tendencia Hargita megyében – és Marosban is – is, ahol 1930–1992 között nyolcvanezerrel nőtt a magyarok száma, és csak a 2002-es népszámlálásra csökkent tíz év alatt körülbelül húszezret.

De vegyünk néhány „egzotikus” példát is, olyan megyéket, amelyekben a magyar jelenlét nem éppen szokványos, mégis, vélhetően az oda telepedett szakemberek révén, bizonyos időszakokban meglepően magas számot ért el. Argeş megyében 1930-ban 837 személy vallotta magát magyarnak, 2002-ben 322, Botoşani-ban 1930-ban 304 magyar élt, 2002-ben csak 83-an merték ezt bevállalni. Még kirívóbb példa Brăila, ahol 1930-ban 1570 magyar volt, hetven évvel később 144. Tény, 1930-ban sokkal több magyar élt a kimondottan román megyékben, mint jelenleg: Konstanca megyében 1471 (2002-ben 921), Dâmboviţában 991 (2002-ben 248), Doljban 1383 (2002-ben 297), Galacon 2512, Iaşi-ban 1743 (2002-re 310). Gorjban pedig, minden bizonnyal a külszíni fejtések miatt a magyarok száma hosszú ideig emelkedett: 1930-ban 168-an voltak, 1966-ban 267-en, 1992-ben 506-an, 2002-ben viszont már csak 281-en diktálták be magyarságukat. És ne hagyjuk ki a román fővárost sem (1977-ig Ilfov megyét is ide csapták): 1930-ban 24 445 személy vallotta magát magyarnak, 1956-ban 11 804, 1966-ban 9357, 1977-ben 10 033, 2002-ben pedig mindössze 5834.