Nagyapám, Csáky Barna Zsombor emlékére

Elhunyt 2023. május 26-án.

Arad megye és Erdély szerte, a magyarságért, a falvakért és a megmaradásért munkálkodott egész életében.

A kultúráért, oktatásért, egyházért hegyeket mozgatott meg, Istentől kapott erővel.

Volt tanár, iskolaigazgató, táncegyüttes-alapító, képtár- és festőtábor-alapító, iskolaalapító, presbiter, főgondnok, Árpád-díjas, Márky Sándor-díjas, nekem ‘csak a Nagyapám’.

Egy földi élet befejeződött, mondhatnám. Valójában azonban nem más történt, minthogy egy nagy ember eltávozott testéből, de az élet, amit élt nem halt vele.

Tovább él tetteiben, cselekedeteiben.

Mert nyomot hagyott a világban.

Tovább él tanításaiban, az értékekben, amelyeket nekem és még sokaknak átadott élete során.

Ereje az egyenességben, a kitartásban és a tenni akarásban rejlett. Ritka tulajdonságok manapság.

Nagyapám olyan ember volt, aki ha belépett egy terembe, csend lett. Egy szót sem kellett szóljon, olyan méltóság és tisztelet áradt belőle, hogy az épp elég volt a figyelem magára vonására. Méltósága csak annak van, aki méltón éli a kapott életet, tisztelni és tiszteletet kivívni pedig csak tiszta lelkű ember tud.

Példát mutatott és tanított, elől járt és vezetett. Pontosan tudta, mi a dolga, és tette is.

Megtisztelő volt ismerni. Léte önmagában erőt hordozott, formálta a körülötte lévő világot.

Nem ismertem annyira amennyire szerettem volna, mégis pontosan tudom, milyen volt. Nem ismerem élete minden egyes percét, de láttam milyen ember volt. Erős, egyenes, fáradhatatlan.

Nem az számít, amit tett, hanem ahogy és amiért tette. Aki a nagyságát mérni akarja, járjon utána élete során hány kitüntetést, díjat, elismerést kapott, én nem sorolom, úgysem fogják tudni az alapján megítélni. Mert valódi értéke az ahogyanban és az amiértben rejlett.

Nem az volt a fontos mibe fogott, hanem, hogy akármibe is kezdett, értéket teremtett. Minden tettével a mindenséget éltette. Az életet és az élet igenlését.

Nem először kellett volna meghaljon, most azonban tényleg sikerült neki.

Emlékszem, nevetve mondta, hogy az orvosok már több mint negyven éve is csak pár hetet jósoltak neki. Azt is elmesélte, évekig hallotta álmában a puska kattanását amint felhúzzák. A golyó eltalálta, de éppen csak súrolta a koponyáját, még csecsemő volt. Aztán jó pár évvel ezelőtt húsvétkor kórházba került és meghalt. Még elég gyerek voltam. Visszazavarhatták odafentről, hogy neki itt még dolga van, mert mégis túlélte, visszatért a halálból.

Most bevégeztetett. Földi élete kihunyt, de fénye tovább ragyog.

Ma miután mindenki szétszéledt, kimentem a sírhoz beszélgetni. Végre lehetett.

Úgy tűnt, vihar lesz, kegyetlenül fújt a szél, aztán megenyhült az idő és a felhők mögül kisütött a nap, egyenesen a frissen hantolt sírra vetült, estefelé még szivárványt is láttam.

Tudtam, mosolyog rám!

Ég veled, majd még beszélünk!

Csáky Rebeka