Ne tegyék tönkre a municípiumi kórházat!

Az elmúlt években több olyan olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkbe, melyek írói az aradi municípiumi kórház lelkiismeretes, nagyszerű orvosait, asszisztenseit, a kórházban kapott kitűnő orvosi-egészségügyi betegellátást dicsérték. 

Nem ritkán személyesen vagy telefonon kerestek meg bennünket, hogy közöljék elismerő véleményüket az intézmény remek munkájáról. Ezeknek a leveleknek, véleményeknek mindig nagy örömmel adtunk helyet lapunkban. Ezt tesszük most.

A minap Czeglédi Ilona olvasónk telefonált, engem keresett, hogy elmondja: őt is, baráti körének tagjait is nagyon elkeserítette az a közszájon forgó hír, miszerint a municípiumi kórházat össze akarják vonni a megyei kórházzal. És máris sorolta az ellenérveket.

– Miért akarnak tönkretenni egy kitűnő egészségügyi intézményt, mint amilyen a municípiumi kórház?! Nagyon sokan vagyunk azon a véleményen, hogy az összevonással a megyei kórház színvonalára akarják zülleszteni ezt a Mária Terézia korabeli intézményt, amelynek az évtizedek alatt sikerült elismerést, megbecsülést kivívnia az aradi, Arad megyei betegek körében. Én 36 évig dolgoztam ebben a kórházban, 20 éve vagyok nyugdíjas és a mai napig is boldog vagyok, ha elismerő, dicsérő szavakat hallok róla… De magam is, a családom is megtapasztalhatta az itt végzett remek gyógyító munkát. A férjem, Czeglédi József karácsony estéjén lett rosszul, hívtuk a mentőt, azonnal a municípiumi kórház belgyógyászatára (osztályvezető főorvos dr. Corina Zorilă) szállították. Két hétig feküdt bent. Nemcsak a gyógykezeléssel vagyunk messzemenően elégedettek, hanem az ellátással, a tisztasággal, az egész egészségügyi gárda hozzáállásával… Csupán az összehasonlítás kedvéért mondom el, hogy a férjemet átvitték három napra a temesvári megyei kórházba, kivizsgálásra. Ott is nagyszerű orvosok dolgoznak, viszont a betegek ellátása (reggeli, ebéd, vacsora), a kórtermek állapota minden kritikán aluli… Igaz, nem azért megy az ember kórházba, hogy felhizlalják, de egy csésze hideg, keserű teánál, szelet száraz kenyérnél, délben egy híg löttynél, ízetlen szósznál valamivel többet érdemelne…Nem szeretném, hogy elfogultsággal vádoljanak, ezért említem meg két kisnyugdíjas jó ismerősöm, barátnőm, Fekete Irén és Mészáros Rozália nevét. Ők októberben, illetve novemberben feküdtek több hétig a municípiumi kórházban és nagyon meg voltak elégedve a gyógykezeléssel, az ellátással, az egészségügyi személyzet odaadó munkájával… Megkérdezheti tőlük… Szeretném, ha mindaz, amit elmondtam, megjelenne az újságban… Minden bizonnyal sokan egyetértenek velem abban, hogy nagy vétek lenne az aradiakkal szemben egy, a mai roppant nehéz anyagi körülmények, feltételek ellenére is jól funkcionáló egészségügyi intézményt tönkre tenni.