„Nem túlélni kell ezt a periódust, hanem megélni – ez számomra a legjobb tanács”

A sok rémhír között szeretnénk egyfajta oázist nyújtani olvasóinknak, és közismert embereket kérünk arra, hogy engedjenek betekinteni házi karanténjukba, hétköznapjaikba, osszák meg velünk érzéseiket, gondolataikat, esetleg ötleteiket, jó tanácsaikat, melyekkel talán egymás segítségére lehetünk ebben a nehéz, megterhelő időszakban.

„Nem túlélni kell ezt a periódust, hanem megélni – ez számomra a legjobb tanács”

PÁLFI KINGA televíziós szerkesztő

Mióta bezártak az óvodák és az iskolák, itthon vagyok a kislányommal. Ha jól belegondolok, a lányom március első hetében sem volt óvodában betegség miatt, úgyhogy számolhatnám úgy is, hogy március elseje óta többnyire itthon töltöm a napjaimat. Eleinte néhányszor jártunk kint az erdőben a párommal és a lányommal, de a kijárási tilalom kihirdetése óta itthon vagyunk. Persze, néha egyikünk elmegy vásárolni, illetve kimegyünk a közös udvarra, mivel mi egy bérházban lakunk. Egyébként nem igazán járunk ki. Eleinte a párom még bejárt az irodába, de most már távmunkában dolgozik tovább.  

Bár mindenhol azt olvasom és hallom, hogy most aztán van időnk mindenre, én mégsem érzem, hogy több időm lenne. Elsősorban játékkal telnek a napok. A majdnem négyéves kislányom diktálja a tempót. Amíg apa a konyhában dolgozik, addig mi ketten a szobában játszunk, társasozunk, kézimunkázunk, tornázunk, utazunk, tengerpartozunk és rengeteg minden mást csinálunk. Egyrészt nagyon örülök annak, hogy együtt vagyunk, mert sokat nevetünk, ami rengeteget segít nekem. Büszkeséggel tölt el, hogy egyre több közös itthoni játékot találunk ki. Újra és újra bebizonyosodik számomra, hogy az anyák a legkreatívabb emberek. Ugyanakkor nagy segítséget jelent az is, hogy a lányom rendszeresen kap feladatot az óvónőktől. Azt vettem észre, hogy nagy lelkesedéssel végzi ezeket, van olyan, hogy már reggel kérdezi, hogy mit küldött az óvó néni. Tehát elsősorban a lányommal töltöm a napot, de emellett rendszeresen beszélgetek telefonon a közeli barátaimmal és rokonaimmal. Külön öröm számomra, hogy olyan családtagok is felhívnak, akikkel máskor csak évente egyszer-kétszer beszélünk. Hetente kétszer-háromszor jógázom, ami sokat segít abban, hogy pozitív maradjak. Egy ideje rendszeresen jógázom, és szerencsére ezt most folytathatom itthon is, a négy fal között. Nagy örömömet lelem benne. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megerősít és feltölt. És nem is kell hozzá sok minden: egy jógamatrac, egy laptop, internet és az online órák ugyanazzal az oktatóval, akihez eddig is rendszeresen jártam. Hálás vagyok, hogy mindezt sikerül kivitelezni a hálószobánkból.

Sajnos, a munka most valahogy kimarad az életemből, hiányoznak az interjúk, a rendezvények, az új és régi emberek, mert mindössze annyi fér bele egy napba, hogy esténként még fordítok és írok egy keveset. Ennek ellenére próbálom különleges ajándékként felfogni az itthon ülést, hiszen azokkal az emberekkel lehetek együtt, akiket a legjobban szeretek. Nyilván a lányom nagyon élvezi, hiszen a szülei mellette vannak, ez az igazi all inclusive nyaralás számára, és mindez engem most boldoggá tesz. Talán ezzel magyarázható az is, hogy amíg itthon vagyok, minden rendben van, viszont ha kilépek az utcára, akkor elszomorodom, és elkap a sírás. A maszkos, kesztyűs emberek látványa, az üres utcák hangulata, a kiszolgáltatottság érzése lehangol és megrémít, szembesít a jelenlegi helyzettel, ami ellen nem tudunk tenni csak egyszerűen elfogadni, mint múlandó állapotot. Egyik barátnőm mondta a minap, hogy nem túlélni kell ezt a periódust, hanem megélni, igen, számomra ez a legjobb tanács, én így próbálom elkönyvelni magamban, hogy ez egy ilyen helyzet és elmúlik majd ez is. Tőlünk függ, hogy sikerül-e megtalálni a szépségeit, a különlegességeit, az egyedi pillanatait, a vicces fonákságait.