Petőfivel Pozsonyban

Egy valaha volt magyar város, amely Aradtól is legalább 400 km-re található. A távolság ellenére Erdélyre is, Magyarországra is nézve politikai, gazdasági hatása felbecsülhetetlen, bár ma már keveset beszélünk róla. Pedig megérdemelné. De Edvard Beneš terve itt különösen jól sikerült. A „koronázó” Pozsony felfedi rejtett magyar és 1848-as titkait a látogatóknak.

A Duna és a Morava folyók összefolyásától alig kőhajításnyira épült város és vár döntő szerepet kapott a középkorban és a török hódoltság idejében is. Buvár Kund 1051. évi hőstette után sokat kellett várni, hogy Pozsony újra kiemelkedő fontosságú legyen a magyar történelem lapjain. 1536-ot követően azonban bő 300 éven keresztül volt a Magyar Királyság fővárosa. Párhuzamos szerepet kapott Kolozsvárral, Gyulafehérvárral vagy éppen Nagyszebennel, attól függően, mikor melyik erdélyi város volt az Erdélyi Fejedelemség fővárosa. Pozsony ezt 1848-ig töltötte be a Magyar Királyság életében.

Talán az általános magyar köztudatban nem eresztett olyan mély gyökeret, mint az erdélyi városok, vagy a Felvidéken Kassa, ezért is célom közelebb hozni, sőt! visszahozni Pozsonyt magunkhoz. Ki is lehetne jobb kalauzunk a városban, mint maga Petőfi Sándor?

A Pozsonyi Kifli Egyesület szervezésében Korpás Árpád vezetett minket Petőfi nyomán. A közel 100 fős érdeklődő magyar közösség nagy figyelemmel követte a városi sétát, amelyben újra megelevenedtek a Reformkor eseményei, de minden közül természetesen kiemelkedő jelentőséggel bírtak az országgyűlések és maga 1848 márciusának és áprilisának eseményei.

A Duna mellőli Haltérről indultunk, amelyen egykor Petőfi is átvágott, hogy eljusson a Váraljára, ahol az országgyűlési tudósításokat sokszorosították, és ahol ő maga munkát kapott. Innen a Kossuth Lajos téren (Fő téren) a színház elé sétáltunk. A színház és a Duna között állt az az épület, amelynek erkélyéről Kossuth Lajos kihirdette az Áprilisi törvényeket, amely törvények a polgári átalakulás alapköveit jelentették a korabeli Magyarország számára. 1919 után ezt a kultikus erkélyt Ceglédre menekítették.

A váraljai nyomda után következett a pozsonyi országgyűlések Alsóházának otthont adó épület a Mihály utcában. Itt jegyzetelték le az Országgyűlési tudósításokat, amelyeket aztán Petőfiék sokszorosítottak.

Pozsony egyetlen megmaradt városkapuján, a Mihály kapun kilépve jutottunk a Nagyhajós térre, ahol a klasszicista stílusú Pozsony vármegyeháza található. Innen csak két kereszteződést kellett sétálnunk a régi Bél Mátyás utcába, ahol egy szép emléktábla hirdeti, hogy Petőfi Sándor 1843 májusában és júniusában ebben a házban lakott. Sokat elmond a jelenlegi felvidéki viszonyokról, hogy a táblát 2011-ben csak úgy lehetett visszahelyezni, hogy vízszintesen szét kellett vágni, hogy a szlovák nyelvű szöveget a magyar nyelvű rész fölé helyezzék. A szlovák nyelvtörvény gyakorlati megnyilvánulása, ugyebár.

A 2 órás sétát a pozsonyi Medikus kertben zártuk, ahol Petőfi Sándor pozsonyi szobra is található. A szobor, mint annyi kultikus magyar szobor a Kárpát-medencében megjárta a maga kálváriáját. Szerencsére ma már békében nyugodhat egy szépen karban tartott parkban. Először Pozsony „nagyasszonyának”, a Fadrusz János készítette Mária Teréziának a szobrát a csehek 1921-ben barbár módon meggyalázták és ledöntötték. A királynőt követte volna a közeli Petőfi-szobor. Végül „csak” szétszedték, és a Marhavásártér istállójában tárolták évtizedekig, egészen 1956 őszig. Úgy tervezte az akkori csehszlovák kommunista vezetés, hogy újra felállítják a Duna jobb oldali, Pozsonyligetfaluban található parkjában. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc keresztülhúzta ezt a számítást, a kommunista csehszlovák hatalom nem akart táptalajt adni esetleges zavargásoknak. Csak felállították, de semmilyen hivatalos átadó vagy megemlékezés nem történt, nagyon kevesen tudtak a szobor létezéséről. Különösen a Ligetfaluba betelepített 100 000 főt meghaladó szlovákságnak nem volt fogalma kit is ábrázol a szobor. Akik mégis kilátogatottak a szoborhoz – például az 1980-as évek március 15-jének valamelyikén –, azokat a kommunista hatalom titkosrendőrsége megfigyelte.

A rendszerváltás után sem pihenhetett meg a nagy költőnk kőbe vésett emléke. Megannyi mázolás, szoborgyalázás mutatta a „demokratikus” Szlovákia valódi arcát. 2003-ra már annyi csonkítást kellett eltűrnie a szoborkompozíciónak, hogy nem lehetett tovább várni a felújítással. A restaurálás után került Petőfi Sándor a mostani helyére, a Medikus kertbe, amely mára szimbolikus helye lett Pozsony megmaradt magyarságának.

Szobrok, szimbólumok szerte a Kárpát-medencében. Örök tüskék a köröm alatt: Petőfi Sándor Pozsonyban, Mátyás király Kolozsvárott, a Szabadság-szobor Aradon, Zilahon Wesselényi Miklós és a felszabadított jobbágy, vagy Lőcsén a nemrég újra felállított vashonvéd. Lesz-e végre nyugtuk vagy néhány évtized múlva újabb sorokkal bővül történetük?

Miklós Gábor

a budapesti Corvinus Egyetem oktatója