Szerbia és Észak Macedónia EU-csatlakozásának lehetőségei

Szerbiában és Észak-Macedóniában járva sok kérdésre választ kaphatott az utazó, ami a nyugat-balkáni EU-s csatlakozási folyamatok vonatkozásában felmerültek a téma iránt érdeklődőkben. Szerbiában a gazdasági fejlődés szemmel látható. Hatalmas infrastrukturális beruházások zajlanak, ennek legkiemelkedőbb példája a vasúthálózat fejlesztése. Újvidék és Kelebia között jelenleg is folynak a munkálatok, a Belgrád–Újvidék vonal pedig már fél éve üzemben van. Ez a szakasz orosz és nagyobb mértékben kínai forrásokból épül. A Belgrádtól délre lévő vasúti útvonal nagyobb részben tervezés alatt áll, Nis alatt pedig már elkezdődtek a munkálatok. Ennek a szakasznak a felújítását és bővítését az Európai Unió finanszírozza.

Ezzel ellentétben Észak-Macedóniában infrastrukturális fejlesztéseknek még halvány nyomát sem találhatjuk. A két ország közötti gazdasági fejlettség meg sem közelíti egymást. Szerbia még sem tud profitálni ebből a gazdasági előnyből, mert az EU a nyugat-balkáni országokat egy csoportként kezeli.

A helyi szakemberekkel, mérnökökkel, közgazdászokkal is volt lehetőség beszélni. Furcsa volt látni, hogy bár a csatlakozási folyamatok szempontjából a két állam egy szinten helyezkedik el, a gondolkodásmódjuk mégis különböző. Míg Szerbiában tudatos, hosszú távú, racionális gazdasági tervekről számoltak be, addig az észak-macedón értelmiségi vezető réteg teljesen logikátlan meglátásokról beszélt. A legújabb ötletük, hogy az északi-déli közlekedési tengely helyett, a nyugati-keleti tengelyt kívánják fejleszteni. Mindazonáltal a legnagyobb jóindulatom ellenére is, szerintem nem az ő fejükből pattant ki ez az ötlet. Feltűnően büszkék NATO-tagságukra, és az USA nagykövetség, mintha az ország közepe lenne, helyezkedik el a fővárosban, Szkopjéban. Ennek ellenére az emberek tapasztalataim szerint szeretnének az EU tagjai lenni, de ha messzebbről vizsgáljuk a dolgot, akkor az látszik, hogy sem az EU, sem az USA nem érdekelt ebben. Szerbia csatlakozása legnagyobb gondjának az orosz és kínai térnyerést látom. A szerb társadalomban pedig a kezdeti EU-szimpátia és lelkesedés, mintha kezdeni megváltozni, és egyre kevesebben hisznek az EU-hoz való csatlakozásban. Ez jól látható is: a szerb falvakban, városokban sok helyen orosz zászlók voltak kihelyezve, például Újvidék központjában is, és sok kínai munkás vesz részt az építkezéseken is. Összegezve a két ország lehetőségeit, a napokban tapasztaltak alapján nem látszik nagy esély rá, hogy az EU tagjai legyenek a közeljövőben, de a mai bizonytalan világpolitikai helyzetben bármi megtörténhet.

Miklós Gábor, Pojtner Dániel, Szűcs Ádám

A szerzők a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársai