Szív alakú túrára indulnak aradiak

Nem mindennapi expedícióra indul augusztus 3-án négy aradi: az aradi Városháza elől délután 6 órakor két Subaru terepjáró vág neki a világnak, hogy Ukrajnán, Oroszországon, Mongólián, Kazahsztánon, Türkmenisztánon, Iránon, Törökországon és Bulgárián át visszaérkezzen Aradra. 

Számításaik szerint az elindulás és visszaérkezés között pontosan két hónap telik el, ezalatt 25 ezer kilométert tesznek meg (hosszabb utat az egyenlítő felénél), miközben felállítják a „leghosszabb szív alakú expedíció” rekordját.

Az elnevezés pedig onnan származik, hogy ha a térképre kirajzolják az expedíció útvonalát, az egy (egyezményesen ábrázolt) szív körvonalát rajzolja ki. Hogy miért? De miért ne? Ha már az útjukat a Guiness Book-ba nem lehet – több ok miatt – új rekordnak bejegyezni, a „szív alakú expedíciók” kategóriájában legyenek az elsők. A szív pedig olyan szimbólum, amelyet mindenki megért, a szeretet, barátság, odaadás ábrázolása, amit bárhol fel lehet mutatni.

És biztos, hogy a négy aradi férfinak (életkoruk 27 és 43 év közötti) hosszú útja során szüksége lesz az emberek barátságára és segítségére. Vlăduţoiu Marcel, az expedíció vezetője, Perjariu Silvestru autószerelő, Magocs Eugen, az off-road megszállottja és Moldovan Adrian újságíró, tévés, aki egyrészt megörökíti az út eseményeit és rendszeresen tájékoztatni akarja az aradiakat útjukról („már ha sikerül internet kapcsolatot teremteni”, mondta a mai sajtótájékoztatón) nem a könnyebb és egyszerűbb utat választják, nem a sztrádákat és aszfaltos utakat, hanem a vad tájakon, hegyeken keresztül vezető veszélyes utakon, sivatagon is átvágnak. Természetesen megpróbálnak kapcsolatokat teremteni a különböző vidékek lakosaival, ismerkedni hagyományaikkal és szokásaikkal, életmódjukkal, barátokat szerezni Aradnak és Romániának, netalán befektetőket is.

A mai sajtótájékoztatón, amelyen a város részéről Bognár Levente alpolgármester volt jelen és köszöntötte a bátor vállalkozást, persze azt is megkérdezték az újságírók, hogy milyen nyelven értetik meg magukat mondjuk, Mongóliában vagy Kazahsztánban. Angolul tudnak, oroszul is tudogat (az iskolában és az elmúlt két hónapban erősen tanult) az egyikük, remélik, boldogulnak.

Ha hazajönnek, fotókiállítást biztosan rendeznek útjukról, dokumentumfilmet is bemutatnak. Út közben pedig, remélik, sikerül a tévéállomások műsoraiba, az újságokba is belekerülniük különleges vállalkozásukkal, mint Arad és Románia követei a távoli Ázsiában.