Ha nincs wifi, bekapcsol az élet

Tizenkét tinédzser lány, tizenkét különböző karakter, tizenkét élettörténet, áramszünet, és egy fontos felismerés: a valódi kapcsolatok offline köttetnek. Így foglalható össze röviden a Jó jel című nyúlfarknyi előadás, melyet Kézdi Imola színművész írt és rendezett a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak.

Közel másfél évnyi lelkes és kitartó munka csúcsosodott ki az előadásban, melyet április 14-én adtak elő az Aradi Bábszínház színpadán, telt ház előtt. 

A különleges hangulatú előadás ötlete egy fényképből született. Egy szilveszteri éjféli pillanat, valahol a világ egyik nagyvárosában: a hatalmas fényfelirat hirdeti, hogy „Boldog új évet 2023!” – de a tömeg nem egymást öleli, hanem mindenki a saját telefonját tartja a magasba, filmez, posztol, lájkol. És senki sem néz a másik szemébe.

Ez a kép indította el Kézdi Imola színművészt, hogy tizenkét tinédzser lánnyal együtt megalkossa a Jó jel című játékot, amely egyszerre kortárs látlelet és megható vallomás a közösség fontosságáról.

Tizenkét fiatal lány egy önfejlesztő tréningre érkezik. A telefonjukba mélyedve ülnek egymás mellett, a hívásokat gyorsan lerázzák – hiszen „van wifi”. Ám egy váratlan áramszünet mindent megváltoztat. Megszűnik az internet, vele együtt a folyamatos zaj is – és ekkor csendben, őszintén, néhány perc alatt kibomlik tizenkét történet, tizenkét élet, tizenkét titok. Mire „visszajön” az áram, a személyes élményeknek, a közös bulizásnak köszönhetően, nincs már igény a wifire, ami jó jel.

„Az volt a legjobb, hogy ott voltunk együtt, egymásra utalva és megcsináltuk. A tanulság pedig az, hogy ne a social mediában legyenek barátaink, hanem a való világban”– nyilatkozta Roşu Tímea, az egyik szereplő lány, de ezt a véleményt osztják mindannyian. 

A lányok szerint a karakterekben mindenki megtalálta önmagát, és közösen ismerték fel, mennyivel fontosabb a valódi, személyes kapcsolat, mint az online láthatóság. 

„Nagyon jó munka volt, csak azt sajnálom, hogy ilyen kevés időnk volt próbálni. A lányok elképesztően ügyesek, imádtam velük dolgozni. Nem titok, hogy az egykori Kölcsey diákszínpad hangulatát szeretném átmenteni, folytatni. Látom, hogy ez kell a diákoknak, és engem is frissen tart” – nyilatkozta Kézdi Imola az előadás után, és azt is elárulta, hogy lesz folytatás.

Az előadás nemcsak a szereplőknek adott élményt: a közönség is átérezte, hogy a legnagyobb „kapcsolat” még mindig az, amikor figyelünk egymásra – nem kommentelünk, hanem kérdezünk, nem posztolunk, hanem beszélgetünk. 

Nagy kár, hogy a hátsó sorokban ülők nem nagyon hallották, értették a szöveget…