2024. december elején Kisinyovban (Chișinău), a Satiricus Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban különleges bemutató zajlott: először rendezett magyar rendező előadást magyar szerzőtől a Moldovai Köztársaság fővárosában. Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház vezetője, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét állította színpadra. Az alkotás folyamatáról, a moldovaiakkal való együttműködésről, a közös munkáról és színházról mesélt a rendező a Nyugati Jelennek.
– Milyen élmény volt Kisinyovban dolgozni? Hogyan találtál rá erre a lehetőségre?
– Nagy megtiszteltetés volt számomra. Marian Stan barátom, régi színházi szakember által kerültem kapcsolatba Alexandru Grecuval, a kisinyovi színház igazgatójával, akinek az volt a kívánsága, hogy rendezzek egy magyar vígjátékot Kisinyovban. Látta, hogy már korábban, Szegeden megrendeztem a Játék a kastélyban című előadást, nagyon tetszett neki, érdekelte, és kérte, hogy ez legyen az. A szegedi változathoz képest jelentősen átdolgoztuk, tulajdonképpen a kettőnek semmi köze egymáshoz. Azt tudni kell, hogy a Molnár Ferenc-szöveget nem lehetett módosítani egészen addig, amíg jogdíjas volt, de mivel eltelt a 70 év, most már lehetőség volt arra, hogy szabadabban nyúljunk hozzá. Így alaposan átírtuk a szöveget, hogy jobban illeszkedjen a kisinyovi előadás igényeihez.
– Mikor kezdtétek a próbákat?
– Sandu Grecuval tavaly március–áprilisban találkoztunk Tordán, ott megbeszéltük, amit kellett, majd szeptemberben kezdtünk próbálni. Októberben volt egy hosszú szünet, amikor nem próbáltunk, aztán decemberben volt a bemutató.
– A darab címe románul úgy hangzik, hogy Te rog să nu mă muști.
– A Játék a kastélyban lefordítva nem volt elég vonzó. Joc la castel vagy Teatru la castel – ez senkinek semmit nem mond. Molnár Ferenc vígjátéka természetesen egy zseniális magyar darab, ami a magyar embereknek sokat jelent, és hasonlóan vonzó címet szerettünk volna román fordításban is.
– Milyen társulat fogadott Kisinyovban?
– A társulat rendkívül felkészült és profi. Nagyon könnyű volt velük dolgozni, hiszen komolyan veszik a színházat. Voltak köztük, akik már fél órával a próbák előtt ott voltak. Nagyon erős karakterek, nincs köztük gyenge láncszem, nyitottak, és gyorsan összebarátkoztunk. A munka során rendkívül fontosnak tartottam, hogy egy olyan közeg jöjjön létre, ahol mindenki számára szórakoztató és izgalmas a munka, a kisinyovi színészek maximálisan odafigyeltek minden egyes részletre. Végtelenül komolyan veszik azt, amit csinálnak. Itt zárójelben megjegyzem, hogy hasonlóképp dolgozik Harsányi Attila (Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező – szerk. megj.), akivel sok közös előadásunk van, és ha én nem dolgoztam volna vele, akkor nagyon meglepődtem volna ezen a hozzáálláson. Ha azt érzik, hogy tét van mögötte, akkor teljes mértékben oda teszik magukat. Nem ellenkeztünk, nem veszekedtünk. Van egy nagyon egészséges légkör és én abban nagyon megtaláltam a helyem. Ahol nincs harag, nincs veszekedés, nincs fúrás, én ott nagyon jól érzem magam.
– Az előadásban rengeteg stílus megjelenik...
– Igen, a darab eredetileg háromfelvonásos, de mivel Kisinyovban nem szoktak szünetet tartani, a teljes előadás mindössze 1 óra 40 perc lett. Az előadás második része valóságos stílusgyakorlat, színház a színházban. Különböző színházi irányzatok keverednek: indul a klasszikus színházzal, aztán van benne Commedia dell’arte, Beckett-i és Csehov-i színház, Sztanyiszlavszkij-hatás, operett, kortárs színház, mozgásszínház, romantikus giccs, amatőr színház, gagyi- és Brecht-i elemek is. Mindezeket úgy illesztettük össze, hogy egy igazán sokszínű, dinamikus előadást kaptunk. Itt szeretném megjegyezni, hogy a stílusgyakorlatokhoz elengedhetetlen volt a kiváló színészi teljesítmény, akik mindegyik stílusban remekül helytálltak.
– Milyen kihívásokkal szembesültél a kisinyovi társulatnál?
– A legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy olyan előadást készítsek, amely tükrözi a magyar vígjáték világát, de úgy, hogy az egyedülálló élményt adjon a kisinyovi közönség számára is.
– Milyen visszajelzéseket kaptál a közönségtől?
– A közönség fantasztikus volt. Telt ház volt a premieren, és a reakciók egyértelműen pozitívak voltak. A nézők nagyon élvezték az előadást, rengeteg tapsot kaptunk, különösen azoknál a jeleneteknél, ahol a látványvilág és a színészi játék is kiemelkedett. Azt éreztem, hogy a magyar szerző darabjának és a magyar rendezésnek is hatalmas sikere volt, és örömmel láttam, hogy egy új közönség számára is értékes élményt tudtunk nyújtani.
– Hogyan látod a moldovai színház szerepét?
– Moldovában nagyon erős kulturális élet van, és különösen Kisinyovban. Sokan járnak színházba, és az előadások teltházasak. A város kulturális élete dinamikusan fejlődik, és meglepett, hogy mennyire élénk a szórakozóhelyek, kávézók és utcazenészek jelenléte. Kisinyovot ma már egy rendkívül vibráló és kulturálisan gazdag városnak látom, Kolozsvárhoz tudnám hasonlítani.
– Vannak még közös projektek a kisinyovi társulattal?
– Igen, már tervezzük a következő közös munkát. A kisinyovi igazgatót, Alexandru Grecut meghívtam Aradra, mert szeretnénk egy közös előadást készíteni a Kamaraszínházzal és a békéscsabai Jókai Színházzal, egy Csehov-darabot. Nagyon szeretem azt a közösséget, és remélem, hogy még sok közös projekt vár ránk a jövőben. Ezenkívül én még ősszel visszamegyek, és csinálunk egy másik előadást. Kötődöm a társulathoz, azóta is nagyon sokat beszélgetünk telefonon. Alexandru Grecuval nagyon jó a kapcsolatom és szerintem még sok projektet fogunk együtt megvalósítani.
(Fotók: facebook/ Teatrul National Satiricus Ion Luca Caragiale)
Hozzászólások