Két temesvári előadás a 6. MAFESZT-en

Írta:
2025. január 16. 12:55 (csütörtök) /

Január 16–21. között a nagyváradi Szigligeti Színház ad otthont a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) éves szakmai seregszemléjének, a 6. MAFESZT-nek. A MASZÍN 2017 óta tömöríti az erdélyi magyar színházak jelentős részét, és évről évre számos kezdeményezéssel segíti a szakmai együttműködést a tagszínházak között. 

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház két előadással vesz részt az idei fesztiválon. Bertold Brecht A kaukázusi krétakör című színművéből Harsányi Zsolt rendező irányítása alatt született előadásban provokatív történet bontakozik ki, amely az erkölcsi dilemmák mellett a lélek komplexitására, az emberi természet és a társadalmi normák összeférhetetlenségére világít rá. 

Az Emlékfoltozók című előadással a 8–12 éves korosztályt hívja közös játékra a temesvári magyar színház bábtagozata. Máté Angi barátságról, tündérségről, összetartozásról szóló meséjének színházi adaptációja a gondtalan gyermekévek múlására, a szülőkhöz való viszonyulás alakulására, a függetlenséggel kecsegtető, de felelősséggel terhelt felnőttkor felvállalására reflektál. 

Az Emlékfoltozók című előadást január 17-én 11.30 órától (tantermi előadás), a Kaukázusi krétakör című produkciót január 17-én 19 órától a Szigligeti Színház nagytermében láthatja a nagyváradi közönség.

„A színházi szakma számára kiemelkedő esemény lehetőséget kínál a közönség számára, hogy betekintsen a legfrissebb erdélyi magyar előadásokba” – hangsúlyozza Balázs Attila, a Csiky Gergely Állami Magyar színház igazgatója, a MASZÍN elnöke. A MAFESZT-en a temesvári magyar színház mellett a Szigligeti Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának és Brighella Bábtagozatának, az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház prózai- és bábtársulatának műsorával, valamint a csíkszeredai Csíki Játékszín produkcióival találkozhatnak az érdeklődők. A programba beválogatott előadások és esti szakmai beszélgetések mellett a fesztivál lehetőséget biztosít a meghívott színházak alkalmazottainak szakmai továbbképzésére is. A találkozó négy napja alatt számos szakmai kurzus, workshop és tapasztalatcserén alapuló műhely kerül megszervezésre, ahol a tagszínházak művészeti és adminisztrációs munkatársai vehetnek részt. 

A 6. MAFESZT teljes programja a fesztivál facebook-oldalán (https://www.facebook.com/events/1571682886851181/) olvasható.


Fotók: Beliczay László

Hozzászólások