Kőből, fából házat, …igéből várat

130 éve, 1883. december 16-án – méghozzá régiónkban, Temesváron – született az erdélyi magyarság egyik kiemelkedő személyisége, Kós Károly, az író, építész, politikus, képzőművész. Nem biztos, hogy a felsorolás sorrendje egyben értékrend is, hiszen ha csupán író vagy építész vagy politikus lett volna, akkor is a nagyok között lenne a helye.

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács társszervezésében december 17-én méltóképpen emlékezett meg róla a Jelen Ház majdnem teljesen megtelt nagytermében, ahol vetítettképes előadásban Olasz Angéla ny. történelemtanár emlékezett meg róla volt csikys tanítványai, Tóthpál Eszter és Béla, valamint az est házigazdája, Murvai Miklós közreműködésével.

„Csodálatos kivitelezésű könyvek, épületek, de mindenekelőtt életszemlélete” az, ami ma is maradandó és örök értékű, adta meg az előadás alaphangját bevezetőjében Olasz Angéla, aki a kronologikus sorrendet sem mellőzve ismertette Kós Károly életútját és munkásságát.

Szülővárosáról kevés emléket őrzött meg, hiszen postatisztviselő édesapját már 1887-ben Szebenbe helyezték – ott íratták iskolába –, majd a család 1892-ben Kolozsvárra kerül, ahol – a budapesti és sztánai éveket leszámítva – haláláig (1977) élt. VII. osztályos gimnazistaként barátjával bejárja (a Kolozsvár közelében lévő) Kalotaszeget, megismerkedik népével, kultúrájával, építészetével, és ez élete meghatározó élményének bizonyul. (Abban is, hogy megismeri a türei református pap lányát, akihez aztán életre szóló szerelem és házasság köti.) 1902-ben a budapesti Műegyetem mérnöki karára jelentkezik, de két év múlva átiratkozik az építész szakra, ahol 1907-ben szerez diplomát. Egyetemi évei alatt megismerkedik a magyar és az angol preraffaelita modern építészettel – de „miközben Lechner Ödön előadásait hallgatta, gondolatai Erdély felé kalandoztak, ahol meg fogja teremteni a népi hagyományokon alapuló építészetet” (Idézet az előadásból.) Kedvenc tanára Schulek Frigyes, a Halászbástya tervezője volt, akitől azt jegyezte meg: tanulj mindenkitől, de nem utánozz senkit.

És Kós Károly valóban olyan épületeket tervezett – kis udvarház, szüleinek, Kolozsvár, zebegényi katolikus templom, körösfői templom, budapesti állatkert pavilonjai (amelyekben megvalósítja valamennyi építészeti elképzelését), városmajori iskola (Budapest), sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, monostori református templom (Kolozsvár), Wekerle-lakótelep (Budapest, ahol az otthonosság, a lakhatóság a fő szempont) stb. – amelyek összetéveszthetetlenek, első látásra is felismerhetők.

1918-ban Kós megkapja tanári kinevezését a budapesti Iparművészeti Főiskolára, de a biztos és bizonytalan jövő közül az utóbbit választja: az elszakított Erdélyt, ahova ezer szállal kötődik. Az utolsó vonattal hazautazik, immár a határon túlra eső Erdélybe. Itt van a háza, sok évig otthona, a korábban felépített sztánai Varjúvár, felesége és népe, Erdély magyarsága, amelynek szolgálatába áll. 1921-ben kiadja – Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal közösen – a Kiáltó Szó röpiratot, amelyben az „ifjú és naiv szellemi-munkás triumvirátus” – ahogyan az együttest később Kós nevezi – fellépésével megtörte az akkori magyar vezető körök hirdette passzivitást, elutasította a menekülésszerű repatriálást, és az új helyzetbe való reális beilleszkedés érdekében cselekvésre szólította fel a Romániában kisebbségivé váló magyarságot. „A régi Magyarország nincs többé számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsilvánia, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és várt, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökön, örökké. Ezeresztendős, erdélyi szerszámainkkal, próbált, ősi erőnkkel új utakat kell vágnunk, de magunknak csupán.

Régi szerszámokkal új fegyvereket kell kovácsolnunk, a lerakottaknál, az összetörteknél, a kezünkből kicsavartaknál jobbakat.

Senki sem fog segíteni minket; de akkor senki se is sajnáljon minket.

Építenünk kell! Fogunk hát építeni új, erős várakat a régi Istennek. (…)

Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy Románia megbízható polgárságot fog nyerni. Alkudni nem fogunk. Elég erőseknek érezzük magunkat, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk és a kijelentett alapon szilárdan megálljunk. (…)

Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája” – hirdeti Kós Károly Kiáltó Szó Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához! című manifesztumában. Előzőleg még próbálkozás történt Kalotaszeg Köztársaság megalakítására, amely azonban, a két másik erdélyi köztársasági próbálkozással együtt, nem lehetett hosszú életű.

Kós Károly irodalmi munkássága szintén jelentős. A zsenge versekkel induló pályafutás olyan művekben teljesedett ki, mint a Budai Nagy Antal históriája(egy erdélyi felkelés történte), a Varju nemzetség (a szerző legkedvesebb műve), az államalapító Szent Istvánról szóló Az országépítőc. regények. Irodalompolitikusként nagy szerepe volt az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó megalapításában, amely 1924–44 között mintegy 160 könyvet adott ki, erdélyi írók műveit, és megindította, szerkesztette az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóiratot, 1922-től pedig Vasárnap címmel képes politikai újságot indított. 1944 után egy ideig belső munkatársa volt a kolozsvári Világosság napilapnak, dékánja, majd tanára a mezőgazdasági főiskolának, sőt két évig parlamenti képviselőséget is vállalt.

A közel másfél órás, rendkívül jól dokumentált és érdekes előadást számos vetített kép illusztrálta, amelyek a Kós Károly tervezte épületeket, irodalmi műveinek kiadását, családját stb. mutatta be a nézőnek, Murvai Miklós videó-összeállításában pedig a hangját is hallhattuk egy, az 1970-es években készült (majd betiltott) szalagról. Az előadás közelebb hozott bennünket Erdély nagy személyiségéhez, akinek élete, munkásága az utókor számára példakép lehet.