Koltai Róbert arcai

Az Aradi Kamaraszínház hétfő esti vendége, Koltai Róbert nem alibizni jött a határon túlra: két és fél órás (!) önálló estjének előadásába apait-anyait beleadott táblás házban.

A Lerajzolom percek alatt c. műsorát zenés kabaréként hirdették meg, amelyen egy ismert magyarországi humorista (humoralista), „végig könnyesre röhögte magát”. Az aradi közönség feltehetőleg ilyesmire készült, de egy más műsort látott, amelyen gyakran nevetett, gyakran tapsolt, olykor meghatódott, de könnyesen nemigen kacagott. Megismerhette viszont közelebbről Koltai Róbert emberi arcát és tartását, sokoldalú tehetségét, érzékenységét. A 68. évében járó művészt a százon jóval felüli színházi szerepéből természetesen alig ismerhetjük, a rádiókabarékból, film- és televíziós szerepléseiből annál inkább. Ki ne tudná, hogy hosszú ideig ő alakította az odamondogató „illetékes elvtársat”? (Most elmondta, ami szinte hihetetlen: az adások rögtönzések voltak, a kérdések spontánul hangzottak el.) És sokan látták filmjeit (Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Csocsó, avagy éljen május elseje stb.), amelyeknek írója, rendezője is volt egyben. Egy író, rendező, színész emberi habitusa természetesen műveiből, alakításaiból is kirajzolódik, mégis más, amikor a színpadon hús-vér valóságában a közönség előtt nyílik meg.

Hétfőn este az „önéletrajzi kabaréban” Koltai Róbert életéről mesélt. Nem úgy, persze, hogy „Budapesten születtem, de az egykori Sztálinvárosban nőttem fel” – Dunaújváros, azelőtt Dunapentele egyébként 2005-ben díszpolgárává fogadta), és nem 56 percben (állítólag ennyi az eredeti Lerajzolom percek alatt időtartama), hanem jóval bővebben, ami arra utal: előadóestjének anyagát – bízvást tekinthetjük ezt az aradi közönség iránti tiszteletnek – lényegesen kibővítette. Hosszú, jó fél órás bevezető után, amelyben főleg közismert (a közönség által bemondott) magyar versek rögtönzött (?), magyarral kevert tréfás német fordításai szerepeltek, rátért a lényegesen kibővített tulajdonképpeni műsorra. A nézőben azonban az a benyomás alakult ki, hogy a művész valamelyes mértékben rögtönöz: a rendelkezésére álló bő repertoárból (észrevették a színpadon lévő asztalon egy időnként „megkonzultált” papírlapot?!) kiválasztja az éppen odaillőnek vélt következő számot. Koltai Róbert tehát, aki először találkozott az aradiakkal, minél többet akart nyújtani nekik, így szaporodott fel az ilyen formában alighanem először előadott műsor két és fél órásra. Ebben volt a (kitűnő) zenész-kísérő, Darvas Ferenc édesapja, Darvas Szilárd által a nő teremtéséről írott vers, Koltai egyik filmjéből származó dal, meg egy másik arról, hol hibázza el a legtöbb ember, az édesapa emlékének állított Petőfi-vers és a vén cigányról szóló nóta meséje, paródiák egykori tanárairól, történet az első munkanapról, meg persze a címadó Lerajzolom… meséje szerepelt – minden nyilván humorosra hangolva. S mikor már azt hittük, hogy vége, jött ráadásnak József Attila hatalmas, hatásosan előadott költeménye, a Dunánál, s a pohár túlcsordulásaként, záróakkorként a Nagy utazás c., félig elénekelt dal. Az előadás nem a kívánatos fortissimóval ért véget.

Koltai Róbert aradi fellépésére szívesen emlékezünk majd, azzal a megkötéssel: kevesebb (mondjuk másfél órás) időtartammal, erélyesebb válogatással, szerkesztéssel, hatásosabb befejezéssel a műsor még jobb, még emlékezetesebb maradt volna.