Nagyon szép könyv egy nagyon szép korszakról

Ki gondolná – ha csak nem egy pihent agyú regényíró –, hogy egy szomorú és felháborító hír egy nagyszerű kezdeményezés kiindulópontja lehet?

Pedig így volt. 2012 novemberének első napján – a halottak napja előestéjén – Sajti Éva, a gyermekkori barát felhívta Fekete Károlyt, a Kölcsey Egyesület alelnökét: tudod-e, hogy az Alsótemetőben megrongálták Pataky Sándor bácsi sírját?

A szép életkort megért aradi festő, tanárként, anno (1969-ben hunyt el) nagyon sok aradi magyar ifjú útját egyengette a művészet értése és értékelése felé.

Az újságban megjelent felhívás nyomán megtörtént a talán nem is csoda: hirtelen összegyűlt a pénz a sír hosszú távú megváltására, rendbehozására. (Tizenév múlva, amikor a bérlet lejár, s a mostaniak talán már nem lesznek, remélhetőleg akad majd, akinek eszébe jut az újabb sírmegváltás.)

Fekete Károly az eset kapcsán határozta el, hogy bemutatja az aradiaknak Pataky Sándor hagyatékát, a többnyire magángyűjtőktől összeszedett alkotásaiból. (Leginkább akvarelleket festett, és nagyon termékeny volt.) 

2013. január 22-én, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megnyílt a Pataky-emlékkiállítás, amelyet az Egyesület a Kölcsey Képtár 1. számú rendezvényének tekint.

Azóta már túl van a huszadikon. És egyik sikeresebb volt a másiknál.

Hogy mi lett volna, ha annak idején nem figyel fel valaki a sírrongálásra, és nem az éppen megfelelő emberhez fordul? Sor kerül-e egy csodálatra méltó rendezvénysorozat elindítására? 

Történelmietlen kérdés, mondanák a szakemberek.

Talán igen, talán nem; vagy ki tudja...

Na és a könyv

Merthogy tulajdonképpen ennek kapcsán beszélünk most.

Ujj János az újságban kétszer is „lelőtte a poént”, elmondta, milyen szép és jó ez a könyv.

Igaza volt: szép is, jó is. 

Szép, mert a mai viszonyokhoz képest különlegesnek számító kiállításban, jó papíron, keménykötésben, kiváló fotókkal – szinte hihetetlen. több mint 250-nel! (Kurunczi Ferenc, Nelu Scripciuc, Siska-Szabó Zoltán, Vasile Andrei-Tiberiu) jelent meg. 

Ám a legjobb könyv sem lenne igazán jó, ha a külcsínhez nem társulna a belbecs, a tartalom.

Most társult, a szerkesztő Fekete Károly jóvoltából.

Igaz, jól meg is fizették, mondja humorral bőven megáldott képzőművész barátom: vatikáni valutában („Isten fizesse meg”), egyesek szerint japán yenben is. (Hogy közelebbről milyenben, azt tán két kézzel mutatni tudnám.)                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            

De talán a leglényesebbről még mindig nem szóltunk: kik szerepelnek ebben a közel 300 oldalas könyvben?

Hát azok az aradi magyar képzőművészek, akik a 2013–2023-as időszakban a Kölcsey Galéria húsznál több kiállításán szerepeltek: az első Patakí Sándort követően Hajós Imre László, Ódry Mária, Siska Szabó Hajnalka, Csernyánszky Judith, Steinhübel Zoltán, Simó Margit, Szűcs-Eisele Zoé, Kett Groza János, Kocsis Rudolf, Gnandt János, Wolff Károly, kiskunfélegyházi képzőművészek, Siska Szabó Zoltán – nehogy kimaradt volna valaki! –; a nagy retrospektív kiállításon tavaly október elején 29 aradi képzőművész alkotásai kerültek falra, olyanok is, akik előzőleg egyéni tárlaton nem szerepeltek.

Fekete Károly csütörtökön este elmondta: akkor az járt az eszében, hogy ezzel a retrospektív tárlattal búcsút mond – a kor s a kór, mondta. De rögtön a tárlat után egy barátja azt kérdezte tőle: mi és mikor lesz a következő? Vannak még Aradon bemutatásra érdemes alkotások.

S akkor, mondta hirtelen zavarában, ígéretet tett egy következő kiállításra.