Váltana egyirányú jegyet a Marsra?

Azért, hogy megnézze a napfelkeltét az Olympus Mons felett, vagy átsétáljon a Vastitas Borealis hatalmas fennsíkjain, elvállalná az egyirányú marsi missziót?

Ezt a kérdést feszegeti Dirk Schulze-Makuch, a Washington Állami Egyetem docense, és kollégája, Paul Davies az Arizonai Állami Egyetem fizikusa és kozmológusa. Tanulmányuk a Journal of Cosmology folyóiratban jelent meg. (To Boldly Go: A One-Way Human Mission to Mars).

A cikkben a szerzők leírják, hogy bár technikailag megvalósítható, az emberes Mars-misszió oda-vissza nem indul el a közeljövőben, főleg azért nem, mert rendkívül drága javaslat, mind financiális források, mind politikai akarat tekintetében. Mivel a költségek legnagyobb része a legénység és az űrhajó biztonságos hazahozásához kötődik, a kutatók szerint az emberes csak odaút nemcsak a költségeket csökkentené, hanem a bolygó hosszú távú emberi kolonizációjának kezdetét is jelentené.

Jelenleg a Mars a legígéretesebb jelölt egy fenntartható kolonizációra és fejlődésre – következtetnek a kutatók – azért, mert számos tekintetben igen hasonlít a Földhöz. Létfontosságú, például, hogy mérsékelt a felszíni gravitáció, van némi atmoszféra, rengeteg víz és szén-dioxid, és ezekkel együtt jó néhány fontos ásvány. A planéta a Föld második legközelebbi szomszédja – a Vénusz után –, és a marsi út mintegy hat hónapot ölelne fel a legkedvezőbb kilövési feltételek között, és a jelenlegi kémiai alapú rakétatechnológiával.

Schulze-Makuch szerint – az egyik megközelítés alapján – kezdetben négy asztronautát küldenének, két űrhajón, mindegyik landoló egységgel és elegendő ellátmánnyal rendelkezne. Ők állítanák fel az első bázist a Marson. „Az egyirányú emberes Mars-misszió lehetne az első lépés ahhoz, hogy állandó emberi jelenlétet létesítsünk a bolygón.” Míg elismerik, hogy a küldetést szükségszerűen önkéntesekből lehetne összeállítani, a két kutató hangsúlyozza, nem azt sugallják, hogy az asztronautákat a tudomány érdekében egyszerűen hagyják magukra a Vörös Bolygón. Az Apollo Hold-misszióival ellentétben, azt javasolják, hogy az idő előre haladtával egy sor missziót indítsanak, mely elegendő ahhoz, hogy támogassa a hosszú távú letelepedést.

„Kissé eltérne az észak-amerikai kontinens első fehér telepeseitől, akik úgy hagyták hátra Európát, hogy nem sok esélyük volt hazatérni” – mondja Davies. „A Kolumbuszhoz, Frobisherhez, Scotthoz és Amundsenhez hasonló felfedezők sem azzal a szándékkal kezdtek bele útjukba, hogy a célponton maradnak, mindazonáltal hatalmas személyes kockázatot vállaltak az új földrészek felkutatásával, annak tudatában, hogy komoly valószínűsége volt annak, a kísérlet során életüket vesztik.”

A szerzők azt javasolják, hogy az asztronautákat a Földről periodikus időközönként az alapvető szükségleteknek megfelelő ellátmánnyal lássák el, ám egyébiránt elvárható, hogy egyre jártasabbak legyenek a Marson elérhető erőforrások kiaknázásában és felhasználásban. Végül azt feltételezik, hogy a bázis eléri az önfenntartó szintet, onnantól kezdve központként szolgálhat a nagymértékben kibővített kolonizációs program számára.

A javasolt projekt a kolónia számára megfelelő helyszín kiválasztásával kezdődne. Elsőbbséget élveznek a barlanggal vagy egyéb, természetes menedékkel rendelkező helyek, valamint az olyan régiók, ahol a közelben vannak az erőforrások, mint víz, ásványok és tápanyagok.

„A Marsnak természetes és igen nagy lávabarlangjai vannak, némelyikük alacsonyan fekszik, szoros közelségben a korábbi, északi óceánnal, ami azt jelenti, hogy jégüledékeknek adhatnak otthont, hasonlóan a földi, jeget rejtő barlangokhoz” – mondja Schulze-Makuch. „A jégbarlangok sokáig megoldást jelentenének a település víz- és oxigénszükségleteire. A Mars nem rendelkezik ózonréteggel, és nincsen magnetoszférája sem, így a jégbarlangok a sugárzás ellen is menedéket nyújtanának.”

A tanulmány azt sugallja, amellett, hogy az emberiségnek „mentőcsónakot” nyújtana egy földi katasztrófa esetére, a marsi kolónia platformot is jelentene a további tudományos kutatások számára. Az asztrobiológusok egyetértenek abban, hogy eléggé valószínű, a Mars otthont ad – vagy valamikor adott – mikrobiális életnek, talán mélyen a felszín alatt. Davies és  Schulze-Makuch azt sugallja, hogy a marsi tudományos intézmény ennél fogva egyedülálló lehetőséget nyújtana az idegen létformák vizsgálatára.

A Mars emellett olyan gazdag geológiai és asztronómiai adatot rejteget, melyet majdnem lehetetlen a Földről robotszondákkal elérni” – írják. „Az állandó emberi jelenlét a bolygón utat nyitna a komparatív planetológia a korábbi generációk által elképzelhetetlen tartományában.

A marsi bázis ugródeszkát jelentene a külső Naprendszer és az aszteroidaöv emberi-robotikai feltérképezésére. Emellett a permanens multikulturális és multinacionális emberi jelenlétnek egy másik világon igen jótékony politikai és szociális jelentősége lenne a Földön, és erős egyesítő, valamint felemelő témát jelentene az egész emberiség számára.”

Bár úgy hiszik, az egyirányú marsi kolonizációs stratégia egy másik bolygó meghódításának célját technológiailag és pénzügyileg is elérhető közelségbe hozza, mindkét kutató beismeri, hogy egy ilyen projekt nemcsak hatalmas nemzetközi összefogást követelne meg, hanem a visszatérést is a földi felfedezések kockázatvállaló szellemiségéhez. Leírták, amikor kollégáiknak felvetették a Mars ilyen módon történő kolonizációjának ötletét, számosan érdeklődtek az utazás iránt. 

„A nem hivatalos felmérések, melyeket az órák és a konferencia prezentációi után tartottunk, ismétlődően azt mutatták, hogy számos ember hajlandó lenne önkénteseknek jelentkezni egy ilyen küldetésre, mind tudományos kíváncsiság miatt, mind a kaland kedvéért.”

(hirado.hu/ScienceDaily)