„Kihajlok az ablakomból Arad felé”

A magyarság történelmének egyik legnagyobb rezonanciát kiváltó eseménye, az1848–1849-es es forradalom és szabadságharc a köztudatban elválaszthatatlanul összefonódott Kossuth Lajos nevével.

A szabadság hajnalának nevezett március 15. és a későbbi gyászos március 20. között közel fél évszázad pergett le, s ez idő alatt az egykori kormányzó-elnök alakja kilépett a történelemkönyvek lapjai közül, és legendává nemesült.

Neve később is – különösképpen a nemzet számára válságos időkben – egyet jelentett a feltétlen szabadságvággyal, a megalkuvás elutasításával.

És így van ez manapság is.

Itt, a kanyargó Maros és a hegyaljai dombok ölelésében talán másoknál több okunk is akad, hogy megemlékezünk Kossuth és Arad kapcsolatáról. Az emigrációban megfogalmazott, azóta szólássá nemesedett mondatában: „Arad pedig a magyar Golgota” nemcsak a Világost követő kegyetlen megtorlásra való utalást kell keresnünk, hanem egy eszme az adott történelmi korban elszenvedett, de nem örökkévalóságig tartó kudarcát.

Ebben az emberöltőnyi időszakban a fiatal, reformellenzéki Kossuth, majd később a torinói emigrációban élő agg politikus ajkán sokszor elhangzott Arad neve.

És a városban a kiegyezés után még gyakrabban forgott közszájon, és ívódott be a köztudatba személye és egykori szerepe.

Egy fiatal reformellenzéki

Az aradi polgárok többsége 1836 tájékán ismerkedett ezzel a névvel, amikor elterjedt a híre, hogy Pesten a fiatal Kossuth Törvényszéki Tudósítások című ellenzéki lapjának terjesztését immár magánlevelezés formájában is megtiltotta a hatalom.

Arad megye közgyűlése az év július 6-án levélben tiltakozott a véleményszabadság ilyen formájának a radikális korlátozása ellen.

Pedig hol volt akkoriban még március idusának hegyeket megmozdító ereje?

Nem volt ez több akkoriban egy csendes, ellenzéki magatartásforma vidéki lecsapódásánál.

Újabb 12 évnek kellett eltelnie, amíg ismét Kossuth nevét visszhangozták a lelkes aradiak.

Még a március 15-ei pesti események előtt pár nappal hírét vették, hogy Kossuth az országgyűlés elé terjesztett felirati javaslatában kérte a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést és független nemzeti kormány felállítását.

Bohus János, világosi birtokos, a reformnemesség képviselője még a javaslat elfogadása előtt hazasietett, és birtokain kihirdette a jobbágyok szabadságát.

Aztán a pesti forradalmi események kapcsán ismét felröppent Kossuth Lajos neve.

A szabadságharc eseményei hosszú ideig távol tartották a honvédelmi bizottmány elnökét e vidéktől. A vár hónapokig tartó ostroma, majd az Asztalos Sándor vezette 1849. február 8-ai aradi utcai harcok után a figyelem homlokterébe került a város. Debrecenből keltezett levelében Kossuth az elismerés hangján szólt Arad lakosságáról: „Anemzet szemei régóta csüggenek az elismerés méltányoló pillanatával Arad városának hősies magaviseletén, mely Dobóra s az egriekre emlékeztet, utódink s a honnak jövő nemzedéke pedig büszkének fogja magát vallani, ha nevét e hős város valamelyik mostani polgárával fogja egybekötni…”

Pár hónappal később, július 17-én a kormányzó maga is leutazott Aradra. Csernovics Péter házában szállt meg, majd a honvédsereg kezére került várban meglátogatta a törött lábú parancsnokot, Damjanichot.

Második aradi útjára, alig egy hónap elteltével, már szomorúbb körülmények között került sor. A szabadságharc leverése a cári hadsereg segítségével elkerülhetetlennek látszott. 1849. augusztus 10-én a Pestről kimenekített kormányhivatal utolsó minisztertanácsi ülését tartotta Aradon. Még maradt egy szikrányi remény: a temesvári csata.

A vereség hírére másnap Kossuth katonai és polgári tejhatalommal ruházta fel Görgeyt, és elindult az emigráció útjára. Se azon a napon, se a Máriaradnán töltött utolsó éjszakáján aligha fordult meg a fejében, hogy életében ez lesz a haza földjén töltött utolsó napja.

A várban 1849. augusztus 11-én írt búcsúlevelét a nemzethez intézte. Az itt csupán első részében idézett levelet Vukovics Sebő igazságügy-miniszter, Csány László közmunka- és közlekedésminiszter és Horváth Mihály kultuszminiszter nevében is írta.

„ A szerencsétlen harcok után, mellyel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta a nemzetet, nincs több remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.

Ilyen körülmények között a nemzet létének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén lévő vezértől lévén várható s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván, ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indítva, mellyel minden léptemet egyedül hazámnak szentelém, magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek s addig, amíg a nemzet hatósága szerint intézkednék, a legfőbb polgári s katonai hatalmat Görgey Artúr tábornok úrra ruházom…”

„Arad pedig a magyar Golgota”

Kossuth kapcsolata Araddal igen élénk maradt az emigrációban is. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Salacz Gyula polgármester levélben köszöntötte. Az idős kormányzó szép válaszlevelében fogalmazta meg a később szólásmondássá vált nemes gondolatát: „Arad pedig a magyar Golgota”. „Legyen a szabadság mártyrjainak halálával megszentelt földjének minden porszeme termékeny hazaszeretetben”– írta levelének záró soraiban Kossuth.

A párizsi világkiállításra 1889-ben nagy magyar küldöttség utazott. Tagja volt a delegációnak az aradi Barabás Béla is.

A népes delegáció július 5-én Torinóban felkereste az agg Kossuthot. Barabás Béla levelet vitt édesapjától, aki a Vesztőhelyen önerőből és saját kezdeményezéséből felállította az első emlékművet. A borítékban egy kis anyaföldet is küldött a mártírok kivégzési helyéről.

Kossuth válaszként e nemes gesztusra a következőket írta Arad városának tanácsához: „Azzal a maroknyi szent Földdel, amit Barabás Péter küldött nekem, kihajlok ablakomból Arad felé, s megcsókolva a drága porokat, áldásért könyörgöm a magyar hazára.”

Tisztelete jeléül Salacz Gyula polgármester a város nevében meghívta a kormányzót a Vértanú-szobor felállítási ünnepségére is, noha tisztában volt azzal, hogy a jeles államférfi a kiegyezést ellenző politikai nézetei, de éltes kora miatt se tudott volna eleget tenni a meghívásnak. Kossuth nagyon szép és megható levélben köszönte meg az udvarias gesztust és biztosította az ünneplőket, hogy lélekben velük lesz.

„E sorokat ismétlem most azon szobor leleplezésének alkalmára, melyet Arad városa a Magyar Golgotán legyilkolt vértanúk emlékének szent kegyelettel emelt, hogy legyen emlékeztető a hűségre, a kötelességre a magyar haza szabadsága iránt, melyért ama megdicsőült hősök mártyr halált haltanak.”

Ez Kossuth legismertebb beszéde, hiszen megmaradt fonográf viaszhengeren és az országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtárának becses kincsei közé tartozik. Jeles napokon a rádióhallgatók is hallhatják a recsegő-ropogó felvételen elhangzó szavait. (Csupán az érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy mindmáig ez az első megmaradt magyar fonográffelvétel!)

A korabeli sajtóközlemények szerint Aradon 1890. október 5–8. között az egykori Kereskedelmi Bank (ma Forradalom útja 15.) alatti épületének első emeletén némi aprópénzért meg lehetett hallgatni a felvételt. Igen sokan tolongtak az épület előcsarnokában sorukra várva. A bevételt a ’48-as veterán honvédek megsegítésére fordították.

A felvételt később országjáró körútra vitték.

A kormányzó halálhíre

Az idős, gyengélkedő Kossuth egészségi állapotáról szóló tudósításokat részvéttel kísérte figyelemmel az ország lakossága. Halálhíre mégis mély megdöbbenést keltett. A hírek nehezen érkeztek és egyszer, vaklármához is vezettek. Ez éppen 1894. március 15-én történt, amikor futótűzként terjedt el a hír, hogy a beteg Kossuth elhunyt. A rémhír megzavarta a megemlékező ünnepséget, hiszen a tömeg gyorsan eloszlott és a házakra kitűzték a gyászlobogót.

Öt nap múlva, március 20-án azonban valóban bekövetkezett az elkerülhetetlen.

Az Arad és Vidéke és az Aradi Közlöny másnap első oldalas gyászkeretes különkiadásban jelent meg. „Meghalt a férfiú, aki, amíg élt, csak hazájának élt”– írta a Közlöny.

A radikális ’48-as hangnemét a kiegyezés után is alig tompító Arad és Vidéke még sarkalatosabban fogalmazott:

„Magyar, román, szerb, tót s minden bármely nyelven beszélő és isten bármi néven imádó polgárai e hazának tette- e koronás fő vagy miniszter, vagy pápa, vagy püspök érettetek annyit, mint Kossuth Lajos (…) emberi és polgári jogokat a magyar föld millióinak csak ő adott.”

A város nevében Salacz Gyula polgármester táviratban fejezte ki a részvétét Kossuth Ferencnek.

Az akkor már politikai pályafutása csúcsán álló Barabás Béla tagja volt annak az országos küldöttségnek, amely ismét elutazott Torinóba, hogy intézkedjen az egykori kormányzó koporsójának hazaszállításáról.

Kossuthot a Nemzeti Múzeum lépcsőházából 1894. április 1-jén tízezrek kisérték utolsó útjára a Kerepesi temetőbe.

A Kossuth-kultusz gyökerei

A kormányzó már életében megdicsőült a nép szemében. Neve jelképpé vált.

Az önkényuralom éveiben országos visszhangja volt a Kossuth-bankok perének, amelyben számos aradi minorita pátert, közöttük Lakatos Ottót, a későbbi városmonográfia íróját is több évre elítélték.

Aradon közvetlenül a kiegyezés után megalakult a Kossuth Asztal Társaság, amely a Honvédegyesülettel a szabadságharc eszméinek ápolását tűzte ki elsőrendű feladataként. Elnöke Nagy Kálmán volt.

A két egyesület sugallatára változtatta meg a városi tanács számos régi utca elnevezését. Ekkor lett a vértanúk és a szabadságharc több kiemelkedő alakja névadója az aradi utcáknak. A hajdani Pesti út (ma Mărăşeşti) ekkor vette fel Kossuth nevét.

A Kölcsey Egyesület javaslatára kezdődött el a ’48-as ereklyék összegyűjtésének országossá terebélyesedett mozgalma. Az aradi születésű Kreith Béla gróf Kolozsváron gyűjtötte össze a relikviákat, elsősorban a Kossuth-emlékeket. Ezek többsége a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került.

Az Arad Megyei Múzeumban őrzött ’48-as relikviák között ott találjuk a kormányzó irattáskáját és utazótáskáját, önvédelmi sétabotját, házi sapkáját, szemüvegét, gyászpárnáját, cigarettaszipkáját, és egy sor róla készült fotót. A személyes tárgyak mellett kéziratok, levelek, rendeletek, nyomtatványok gazdagítják a szabadságharc szellemi vezérének leltárát.

Sajnos egyelőre mindezek a relikviák a raktárban elzárva várják a „rendes feltámadást”, azt a pillanatot, amikor ismét nyilvánosságot kapnak, és a nagyközönség elé kerülnek.

Máriaradnán azt a házat, ahol a kormányzó utolsó éjszakáját töltötte hazai földön emléktáblával jelölték meg1902-ben. A tábla szerencsére ma is a helyén van.

Aradon már a 19. század végén megindult a gyűjtés egy Kossuth-szobor felállítására. A kezdeményezés fő mozgatórúgója éppen Barabás Béla volt.

Margó Ede és Pongrácz Szigfrid pesti művészek alkotását 1909. szeptember 19-én avatták fel a főutcán az ACSEV palota és a Bank közötti parkosított övezetben, amelyet szintén a Kossuthról neveztek el.

A rendkívül értékes alkotást a Szabadság-szoborral egyidejűleg (1925 júliusában) bontatta le a Brătianu-kormány, és került a Tűzoltó torony mögötti raktárba. Onnan az UTA térre, majd a vár egyik elhagyatott árkába. Jelenlegi sorsáról nincs tudomásunk. A szobortalapzat kövei egy ideig a városligeti képzőművészeti alkotóház mögötti elhagyott területen, majd egy építővállalat udvarán szétszórva hevertek.

Egyébként a Kárpát-medencében egyetlen történelmi személyiségnek sincs Kossuthoz mérhető kultusza. Művészeti díjat, rádióadót, utcákat, tereket, iskolákat, egyetemet, hidat, nótát, cigarettát neveztek el róla.

Napjainkban is az anyaországban mintegy félszáz szobor (Szegeden, Miskolcon, Cegléden, Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Békéscsabán stb.) őrzi az emlékét. Az évek folyamán, az aradihoz hasonlóan, több más erdélyi, fel- és délvidéki, illetve kárpátaljai városból eltüntették e szobrokat, emléktáblákat. (Nagykároly Marosvásárhely, Tenke, Zsombolya).

Erdélyben csak a partiumi Nagyszalontán és Gyergyócsomafalván maradt talapzatán a Kossuth-szobor.

Aradon alakja felismerhető a Megbékélési Parkban a Szabadság-szoborral átellenben elhelyezett román ’48-asok diadalívén Nicolae Bălcescu mellett.

Párizsban belvárosi tér és emléktábla őrzi a jeles magyar államférfi emlékét.

Az Amerikai Egyesült Államokban erős és tartós a kultusza. New Yorkban, illetve a washingtoni Capitoliumban ma is áll a szobra.

Ekkora külföldi elismerésben, az Államokban rajta kívül csak Raul Wallenberg részesült.

Államférfiként viszont Kossuth az egyedüli európai.

Halálának 120 évfordulóján a magyar Golgota városának fogyatkozó magyarsága kegyelettel emlékezik ragyogó személyiségére.