Puskel Péter

Többször írtam az elmúlt években a hajdani bútorgyár körüli hatalmas gazos terület sorsáról. Végre valahára eldőlt, és most hallgatnom illene. Benépesült, hatalmas üzletlánc szerteágazó vásárlási lehetőségeit nyújtja, esztétikailag is jól mutat. Egy kis ízelítő a 21. század kereskedelméből.

Abban nincs semmi meglepő, hogy nagyon sokan voltak az avató ünnepségen.
Olyanok is, akiket nemigen látni kiállításokon. Csala, a „szőke csoda” (lásd Oroszhegyi Károly 2000-ben megjelent azonos című könyvét!) roppant népszerű volt a focirajongók népes táborában. És nemcsak Aradon. Már korábban, a stadion közelében, a Victoriei út felső végében állt egy labdát vezető focista szobra. Hasonlított Pecsovszkyra, de nem ő volt.

Többször, de mindig más „apropóból” írtam erről az épületről. Legutóbb, igencsak részletesen, a Nyugati Jelen 2018-as évkönyvében.
Az új lehetőséget a szóban forgó bérpalota megújulása kínálta fel, amely most kétségtelenül viszi a pálmát. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy idő közben felnőtt egy új nemzedék. Számára sok újdonságot, érdekességet kínál a patinás belvárosi épület megálmodójának, névadójának, s a több mint 120 éven át a földszintjén működő patinás gyógyszertárnak a története.

Van-e ki e nevet nem ismeri? Persze a régi aradiakra gondolok, akik még őriznek egy-egy becses bútordarabot saját fiatalságuk emlékeként, netán szülői örökségből. A Lengyel hálószoba és kellékei ugyanis ma is értéket képviselnek, s akinek szobáját díszítik, az nem igazán válik meg tőle egy-egy modernebb szekrényért, ágyért vagy fotelért.

Egy lengyelországi nyomda és kiadó gondozásában jelent meg az Arad  helytörténeti értékeit angol fordításban felvonultató kötet. Többek között Salacz Gyula 26 évi polgármesterségének eredményei (A város mindenek előtt), a neológ zsinagóga, illetve a Preparandia tanítóképző története.

A Kölcsey Egyesület nagysikerű retrospektív tárlatán, némi késéssel terjedt el a szomorú hír: Csernyánszky Judit örökre eltávozott. Egy olyan művésszel lettünk szegényebbek, akire igazán csak akkor kapta fel a fejét a kiállító terembe belépő érdeklődő, amikor meglátta festményeit.

Egy lengyelországi nyomda és kiadó gondozásában jelent meg Arad helytörténeti értékeit angol fordításban felvonultató kötet. Többek között Salacz Gyula 26 évi polgármesterségének eredményei (A város mindenek előtt), a neológ zsinagóga, illetve a Preparandia tanítóképző története.

Aligha hinné a kívülálló, hogy ez is egyike az „aradi legeknek”, pedig így van, és erre méltán büszke lehet a tősgyökeres aradi és az is, aki egy ideje az alföldi város levegőjét szívja, és lassan aradinak érezheti magát. Immár közhelyként hangzik, hogy ebben a vonatkozásban olyan metropolisokat előztünk meg, mint Párizs, Bécs vagy London.

Az emberi gondolat néha egészen furcsa szárnyalását alighanem valamennyien tapasztaltuk. Meglátok valamit, és innen elindul a gondolatsor lavinája. „Ki tudja, hol áll meg?”

A kisebbik Neuman-palota és a Lloyd-palota között szerényen húzódik meg egy emeletes, építészeti szempontból sem különösen mutatós épület.

Utazunk. Szent István napja után vagyunk, hazafelé jönnénk.
Minden biztató. A Keletiben kevés az utas, annál több a sínen várakozó szerelvény. Némelyik a peronról nézve igencsak tetszetős.

Ikonikus épülete Aradnak. Sokszor és sokat írtunk róla. Egyik kedves olvasónk szerint majd 130 év alatt kisregényre való történés fűződik e szép, kétemeletes palotához, amely a túlsó oldalon „strázsáló” pénzügyi palotával (a Vlaicu Egyetem és a pénzügyi hivatal székhelye) testőrként övezik a Városháza előtti teret.

Augusztus közepén járunk, teljében a nyár. Ilyenkor jönnek haza tömegesen a külföldön dolgozó vendégmunkások. Másoknál az augusztus arra is jó, hogy időt szakítsanak azoknak a neves elődöknek és tetteiknek, életművüknek a megismerésére, felkutatására, akikre a hétköznapok sűrűjében nem jutott idő. Egyszóval, akire büszke lehet a rokonság.

Nem tudom, kinek az ötlete volt, de akárkié is, remeknek bizonyult. Minden pénteken, olykor szombaton is, a kora esti órákban a Filharmónia zenekara népszerű dallamokkal lepi meg a hallgatóságot az Eminescu parkban. A gyaloghíd lábánál, ahol egy nemrég felállított jelzőtábla közli a sétálókkal, hogy a Szívek sétányán járnak.

Hol vannak már azok az évek, amikor a Neptun strand volt Arad egyik legfőbb vonzereje a nyári hónapokban?! Hol van az idő, amikor a cukorgyár melletti „lóstrand” (itt mosdatták lovaikat a pernyávai bérkocsisok) finom homokjában hancúroztak a kisgyerekek, fociztak a nagyok, majd az öreg folyót átúszva a Port Arthurban finom sörrel öblítették le kiszáradó torkukat?