A trapéz nem játékszer

Mottó: A kiválasztási alap nemcsak a labdarúgásban sorsdöntő.

– Miközben alaposan kicsontoztuk a hazai labdarúgás áldatlan állapotát, a háttérben másik két labdajáték román képviselői számára megindult a szakmai zuhanás. Gondolom, tudja, mire célzok?

– Persze hogy a kézilabdáról és a vízilabdáról van szó, hiszen eme két labdajáték hazai férfi képviselői alaposan leszerepeltek az utóbbi időben.

– Ugye, a román vízilabda-válogatott nemcsak, hogy gyengén szerepelt, hanem szinte sporttörténeti vereségeket szenvedett az Európa-bajnokságon, ami úgymond örökre megmarad e sportág kedvelőinek tudatában. Úgy tűnik, hogy külföldi edző sem képes rendet tenni minálunk e sportágban?

– Kovács István magyar ajkú szövetségi edző darázsfészekbe nyúlt azáltal, hogy elvállalta a román férfi vízilabda-válogatott felkészítését. Megvallom: jómagam csodálkoztam annak idején, hogy a magyarországi szakember ilyen könnyelműségre vállalkozik. Ugyanis a román és a magyar vízilabdasport szelekciós bázisa szakmailag nem összevethető, így aztán szó sem lehet megközelítőleg olyan eredményeket kipréselni a román csapatból, mint amilyenre a magyar válogatott képes immár évtizedek óta.

– Úgy vélem, hogy minálunk már az alig-alig létező klubcsapatokból álló bajnoki mezőny eleve kudarcra utalt. Tévednék?

– Nem. Valóban nem lehet szó szakmai előbbre lépésről egy olyan labdajátékban, amely maximum fél tucatos mezőnyből álló bajnokságra épül. Ráadásul: a benevezett csapatok közül is alig három-négy ér valamit nemzetközileg; hogy az utánpótlás-nevelés teljes elapadásáról ne is beszéljünk.

– Minek következtében képtelen fejlődni a hazai vízilabdasport?

– Elsősorban figyelembe kell venni azt, hogy Romániában sem 1989 decembere előtt, sem az után nem történt kellő mennyiségű befektetés a vízilabdasportban. Ugyanakkor az elkényelmesedett fiatalság – tisztelet a kivételnek – nem vállalja ama kemény munkát, ami egy-egy pólóedzésen sokkal megerőltetőbb, mint például, a labdarúgásban. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy vízilabdában rendkívül összetett képességű sportemberekre van szükség; akik tudnak úszni, rendkívül egészségesek, vállalják egy az egyben az egyébként igen megerőltető és kemény vízi csatát. Így aztán jelenleg a vízilabdasport minálunk – nemzetközi szemüveggel nézve – a nullával egyenlő.

– Ha vízilabdában nincsenek különösebb szakmai hagyományaink, (férfi) kézilabdában viszont Románia négyszeres (1961, 1964, 1970, 1974) világbajnok, ezzel együtt 1989 után fokozatosan zuhant eme labdajáték a férfi mezőnyben. Ez mivel magyarázható?

– Ezúttal még több negatív kihatás az oka a visszafejlődésnek, mint láttuk azt a vízilabdában. Csupán néhány közülük: a babérokra való ülés, azaz a nosztalgiázás folytonos bevetése; a szelekciós alap gyökeres apadása azáltal, hogy a fiatalság 1989 után szinte teljesen hátat fordított eme labdajátéknak; lásd az Iskolás Sportklubok keretén belül zajló utánpótlás-nevelés ijesztő ritmusban történő csökkenését is. A legnagyobb csapás a szakemberhiány beálltával történt, hiszen kiöregedett egy bámulatosan jól és eredményesen dolgozó edzői generáció (Oprea Vlase, Gheorghe Goran, Cornel Oţelea, Mihai Pintea, Ion Zarzu, Eugen Trofin, Nicolae Nedef stb.), majd az ezt követő szakmai korosztályból is már többen abbahagyták az aktív tréneri tevékenységet azok közül, akik mind játékosként, majd a későbbiekben edzőként kiváló munkát végeztek. A legkézenfekvőbb példa erre Birtalan István, aki már túljár a hatvanon, és befejezte edzői pályafutását is. Ugyanakkor be kell látni, hogy korábban kiválóan teljesítő kézilabdázók, mint Vasile Stângă is, akivel legutóbb elbukott a vb-selejtezőkön a román férfi együttes, edzőként nem tudtak felemelkedni az aktív pályafutásukban elért eredmények szintjére.

Adogató: Berki Fláviusz

Fogadó: Berecz Sándor