Akinek a nevéről nem hullott le az ékezet

Írta:
2025. január 14. 14:59 (kedd) /

Az év sportolója gálán Bölöni László romániai magyar futballistát a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíjával tüntették ki. A 70 éves Bölöni László, aki világraszóló sikereket ért el a Steaua futballcsapattal és a román labdarúgó válogatottal, az Ismerős Arcok Nélküled című dalának hangjaira lépett fel az Operaház színpadára. A közönség felállva éltette a legendás futballistát, aki a Nélküled szövegének súlyát átérezve – „S bár a lényeget még nem értheted / Amíg nem éltél nehéz éveket / Hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk / Mi egy vérből valók vagyunk” – a könnyeivel küszködött. A rá jellemző szerénységgel, Bölöni László feltette magának a kérdést: vajon mivel is érdemelte ki ezt a szép fogadtatást és az MSÚSZ-életműdíjat? „Megható ez a fogadtatás. Saját pályafutásomra visszatekintve úgy érzem, egy időben tudtam becsületes magyar ember lenni és korrekt román állampolgár. A magyar színeket sohasem képviselhettem, de azért valamit talán tettem értük. Azt, amit génjeimmel, a neveltetéssel sikerült elérnem. Hogy az o betű felett ott maradjon a két pont” – mondta Bölöni.

Bölöni László 108 alkalommal szerepelt a román futballválogatottban, amelynek sikereihez 25 góljával járult hozzá. Ő volt az első román futballista, aki több mint 100-szor ölthette magára a válogatott mezét. 2000–2001-ben a román válogatott szövetségi kapitánya volt, az irányításával nyolc győzelem, két döntetlen és három vereség volt a csapat mérlege. A legnagyobb sikerként azonban a Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) elhódítását élte meg a Steaua csapatával 1986-ban. A BEK-győztes csapat edzőjét, Jenei Imrét és a Steaua futballistáit 2008-ban a Sport Érdemrend II. fokozatával tüntették ki Bukarestben. „Számomra a repülőtéri fogadtatás volt a legemlékezetesebb, amikor Sevillából hazatértünk – mondta Bölöni László. – 30 000 ember fogadott minket az Otopeni repülőtér bejárata előtt, akiknek a BEK-győzelemmel visszaadtuk az önbecsülést, a reményt.” A BEK-győzelem után Bölöni László több klubtársával együtt, külföldre szerződhetett, majd edzőként folytatta pályafutását Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Görögországban és Szaud-Arábiában. A magyarságára mindig büszke volt, ennek egyik megnyilvánulása, hogy bárhol is dolgozott, mindig felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy ékezetekkel együtt jelenjen meg a neve. A díjátadó gálán sem feledkezett dicsőszentmártoni gyökereiről és ott élő édesanyjáról, akinek könnyeivel küszködve üzent a magyar televízión keresztül. 

A Magyar Sportújságírók Szövetsége életműdíját Sulyok Tamás köztársasági elnöktől és Miodrag Belodedici kétszeres BEK-győztes, 55-szörös román válogatott futballistától vehette át Bölöni László, a 108-szoros román válogatott, BEK-győztes erdélyi labdarúgó és sikeres edző. Bölöni László – a román drukkerek számára „Loți Bölöni” – egy élő futballlegenda, aki példaképe lehet a mai román és magyar futballistáknak egyaránt. És példakép lehet minden erdélyi, székelyföldi, partiumi, bánsági magyar számára, akik Bölöni Lászlóhoz hasonlóan, egész életükben „becsületes magyar emberek és korrekt román állampolgárok” maradnak.

Hozzászólások