Áprilisi keszegezés

Tavaly április elején, tavaszias lévén az idő, Laci barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk egyet keszegezni a Marosra. A folyó pécskai részét választottuk.

Laci már ismerte a helyet, ezért egy-kettőre letelepedtünk egy, talán háromméternyire benyúló sarkantyúra. Megkevertük az etetőanyagot. Amíg „ért” az etető, szalonázással ütöttük el az időt. A matchbotomon 0,14-es zsinór, kissé testes úszó, lapított ólmozás és nagyobb halakra is számítva direktre kötött 12-es horog. A csali csontkukac.

Ahogy az lenni szokott, előbb az apró karikakeszegek, dévérek, bodorkák csipegettek. Végre Lacinál egy félkilós jász, nálam egy harcosan védekező szilvaorrú. Még néhány szebb keszeget akasztottunk, aztán már csak az apraja. Valamit nem jól csináltunk volna? Laci szerint nem vonzó az etetőanyag, amit beszórtunk, szendvicsetetést javasol (ezt az etetési formát egyik írásomban bemutattam, aminek a lényege az, hogy két szelet kenyér közé egy laposabb követ teszünk, ezt összekötözzük, és bedobjuk horgászhelyünkre). Csináljuk. Szerencsére van elég kenyerünk. Megint várunk, újra szalonnázunk, azután bedobjuk a szereléket. Előbb Lacién egy paduc, majd nálam egy kisebb szilvaorrú jelentkezett. Keserves a folytatás.

– Tibi, adj egy kis szalonnát, megpróbálom azzal, szól Laci!

Szeletelek egy pár kockát, amit barátom kissé megrágcsál, hogy kifehéredjen, így tűzi a horogra. Újítását egy harminc deka körüli szilvaorrú díjazza. Én kenyérrózsát csíptetek a horgomra. Jön is néhány aprócska paduc.

– Hát ez így nem megy, mondom Laci barátomnak! Van előttünk hal, de valahogy nem megy a visszatartós úszózás.

Eszembe jut egy régebben kipróbált módszer, a görgetés. A kőrézsű lábától befelé kavicsos a terep, e módszerhez éppen megfelelő. Miközben tervemet társammal is megbeszélem, átszerelek. Laci várakozó álláspontra helyezkedik.

Bot, zsinór, orsó ugyanaz, csak a főzsinórra fűzök egy 15 grammos szivarólmot, amit szelepgumival ütköztetek a horogtól bő félméternyire. Horgom e módszerhez 10-es, tíz kövér csontival bélelve. A harmadik görgetésre kezdem érezni a terepet. Kissé felfelé dobok, és mire elém ér, visszatartom – elengedem, és így tovább, szakaszosan, érzékkel.

Ahogy eresztem kifelé, rávágás szerű kapás! Bevágásom ül. Halam meglódul befelé, aztán felfelé a sodrás irányába. Na, ha ez nem márna...! Az volt, bő kilós. Aztán ugyanígy egy szép paduc, megint márna, de ez már kisebb, és mehetett vissza. Látván sikeremet Laci is átszerel. Görgetünk. Barátomnak is bejön, szép paducokat akaszt, és a horgászat vége felé egy szebb márnát.

Lassan esteledett és pakolni kezdtünk. Jól szórakoztunk. Érdemes volt módszert váltani.