Csalódás!

Nagyon megörültem, amikor a munkahelyemen augusztusban elismertek egy szabadnapot, irány horgászni… 

Nem is tudtam, merre vegyem az utam, így egy Békés megyei ismeretlen „műanyag” tavat céloztam meg, no nem mintha kedvenc lenne, de itt még nem voltam, meglátjuk mit tud felmutatni a tógazda és vele együtt a tó. Szép kis tó, szerencsére, inkább a tisztasága a feltűnőbb, mint a mesterséges jellege. Én most egy matchbotot, meg egy keményebb pontyozót hoztam, talán elsőre elég ennyi.

A tó hátuljában látok valami sást és nádfalat így hát irány oda, meglátjuk mi lesz itt, habár aggasztó milyen burványlás van, amit csak egy halfajta csinál, ami ennyit jön fel levegőért az bizony afrikai harcsa lehet. Csak nem rontja el a napomat? Megpróbálom kikerülni őket hisz nem ezért a halért jöttem.

Momentán most én itt vagyok és etetek, de máris megrémülhetek, mert az etetésen ott van máris az afrikai, mozog örvénylik a víz, pont ott ahova beetettem, vesztemre kissé halas ízesítésű etetőt hoztam, tehát jönnek a harcsák, sajnos. Csemege csonti variáció van a horgon, de minek, máris eltűnik az úszó és kezdődhet a fárasztás csak hát azzal a hallal, amit nem akartam megfogni. Nagy kínlódások árán sikerült kivennem a nem kis súlyú halat. Végül is ki lehet mondani, hogy ez is hal (vagy mutáns, génmanipuláltan) mert az, de meg is sajnáltam hirtelen. Tele volt beszakadt horgokkal. Kiszedtem őket és gyorsan vissza vele.

Kénytelen vagyok elővenni a fényképezőgép teleobjektívjét, távcső helyett és végignézni hogy horgásznak itt?

Egy apát és kisfiát látok meg először. A felnőtt bőszen magyarázza a fiának mit kell tennie, mert a kisfiú akasztott egy hatalmas afrikait, mondja neki: Húzzad rángasd erősebben,  hajolj hátra húzzad rángasd! Fékhang semmi, miért is lenne rá van húzva maximálisan. Óriási durranás a gyerek hátraesik az apa szidja a gyereket, hogy nem jól csinálta… Ezt a jelenetet végignéztem nyolcszor egymás után, mindegyik ugyanígy történt teljesen. A kilencedik alkalommal odament a tógazda, kivette a gyerek kezéből a botot (az apa nem kis felháborodására) kiengedte a féket és kivette a tízkilós afrikait. Majd közölte Pista bá, hogy így kell horgászni!

Én már nem dobtam be a botokat elég volt kivenni kettőt a nagyjából, az etetést szétrúgták, a pontyoknak amuroknak se híre se hamva, csak mindenütt afrikai harcsa, ami felvesz mindent: kukorica, csonti, szúnyog, gyurma, szóval mindegy neki. Inkább leültem beszélgetni a tógazdával, aki hamar kiöntötte a szívét: Nem tudnak itt az emberek horgászni, nem is tudják, hogy kell… Igaza van, láttam – mondtam neki.

Persze más is járt így mint én, hiszen már messziről látszott egy versenyláda, valamint a szokásos rakós felszerelés 11 méter hosszban. Kis idő múlva már le kellet szállni a ládáról, a piros gumi pedig csak nyúlt, nyúlt és nyúlt amíg bírta… Ja kérem afrikai invázió van…

Ballagtam is haza, de helyembe csőstül jöttek a „behúzott fékes” horgászok, akik lelkesen beszélték meg, milyen zsinórt tettek fel, hogy kibírja a vontatást és ne szakadjon el.

Nem tagadom tényleg fogtam halat és fárasztottam is, tényleg kikapcsolódtam a természetben, de ez a sok barbárság kifárasztott. A barátom két gyermekét ezen halfajtával tanítottam meg fárasztani (mert az enyéim nem szerették meg a horgászatot), de ez csak az első lecke volt egy gyermekhorgásznak, így legalább megtanulták szerencsére, hogyan kell használni a féket, és megbarátkoztak a visszaengedés fogalmával is. Még rengeteg tanulnivalójuk lesz az életben, de nem így fognak horgászni, ahogy ma egyesek! Bennük nem fogok csalódni…