Egri néni intelmei

● Soha nem fogok beletörődni abba, hogy az ifjúság távolodik a testneveléstől. Önmagában ezen kifejezés, nyelvünk kiemelkedő gyöngyszeme. Tartalmilag rendkívül tömör, konkrét, s az életben maradás legfontosabb folyamatát foglalja magába. Hiszen, ha a testnevelés elhanyagolódik, akkor a lélek is elsorvad, s ezáltal maga a lét fokozatosan fizikai rogyadozásba csap át, ami előbb-utóbb pusztuláshoz vezet. ● A népirtásnak eme válfaját már az ókorban felismerték az emberek, különösen a görögök, akik atlétikai gyakorlatokkal (diszkoszvetés, futás, távolugrás stb.) indították útjára a rendszeres testnevelési tevékenységet. Az egyre javuló erőnlét, helytállás, életkedv, vetélkedést eredményezett. Így aztán a testnevelés – sportnyelven szólva – rendszeres edzésbe csapott át. ● Sajnálatos, hogy a 21. században a testnevelés, a sportolás egészében elcsökevényesedési tendenciát mutat. Az elkényelmesedés (lustaság!) egyre jobban veszélyezteti az emberi létet, különösen az ifjúságot. A számítógép előtt, illetve a kávéházakban, italozókban elpocsékolt idő rendszerint a testnevelés kárára megy; a koffein, nikotin és alkohol ugyanis visszaveti a testnevelés iránti igényt. Az évek múlásával a felfrissülést az elpilledés, majd a betegség váltja fel, s ez nem más, mint a vég. ● A régi aradi cukorgyár szomszédságában lévő iskolához („Fürj Akadémia”) érzelmi kötődéssel tapad egy papírkereskedési kis üzlet, az EGRI. Maga az EGRI házaspár irányította ezt a sajátosan működő boltocskát, amelyben mindent lehetett kapni, a tanszerektől a labdáig. Egri néni (ha jól emlékszem Juliannának hívták), mindenki így ismerte ezt a törékeny termetűnek tűnő, rendkívül szívós, idős asszonyt, aki körülbelül 90 éves koráig dolgozott, azaz haláláig. Egri néni, többek között nagyon ügyelt arra, hogy az árukészlete kiapadhatatlan legyen. A füzetekért, írószerekért stb. megjelenő anyukáknak, nagymamáknak, tapintatosan odasúgta: újabb labdaszállítmány is érkezett. Bár Egri néninek nem voltak gyermekei, a testnevelést, a rendszeres mozgást, mindenek elé helyezte. ● A szerb templom mögötti téren rúgtuk a labdát gyermekkorunkban reggeltől estig, s gyakran megtörtént, hogy a játékszer az úttestre gurult, s az autók „kivasalták” azt. Egyik alkalommal borhotot szállító hatalmas kamion lapította agyon az előző nap, zsebpénzünkön verbuvált labdát, ami hirtelenjében óriási fájdalmat okozott. A sofőr azon nyomban fékezett, majd futó gyorsasággal felénk sietett, s bocsánatkérés közepette átnyújtott nekünk egy 10 lejest. Hirtelenjében – köszönés helyett – csak annyit tudtunk mondani kórusban: ennyi pénzért öt labdát lehet vásárolni, maga pedig csak egyet taposott szét…