Elhunyt az aradi cselgáncssport meghonosítója, Botez Mihály

Nehéz szívvel szedi össze az ember a gondolatait, amikor számára nagyon kedves személy/személyiség haláláról értesül.

Misa bácsival, ahogy Botez Mihály érdemes sportolót és edzőt az aradiak ismerték, még újságírói pályafutásom kezdetén ismerkedtem meg, amikor az általa vezetett dzsiudzsicu klubról írtam. A 80-as évei elején járt, a Szakszervezetek Művelődési Házának egyik helyiségében berendezett edzőterme tele volt. Az edzésen 7-8 éves gyerektől 50-60 éves idős férfiak és nők vettek részt. „Tudja, kedves, amit itt oktatok, az nem sport, az önvédelem. Mert, ha megtámadnak az utcán, nincs arra időd, hogy várjál csak: most melyik formagyakorlatnak a sorozatát alkalmazzam? Ott cselekedni kell! Nálunk nincs az, amit a gyerekekkel a többi küzdősportban megszoktatnak, hogy küzdelem közben nem üthetik meg ellenfelüket, mert akkor a bíró lepontozza őket, így, ha az életben találkozik egy ilyen szituációval, a reflex benne van, hogy nem ütheti meg ellenfelét. Az utcán viszont nincs bíró, hogy az agresszort lepontozza…” – mesélt akkor az általa Aradon meghonosított dzsiudzsicu lényegéről Misa bácsi, majd nyolcvanegynéhány évesen edzésmódszerei hatékonyságát bizonyítandó, sebtében pár, számomra is meghökkentő erőnléti gyakorlatot is bemutatott.

Misa bácsi nemcsak a dzsiudzsicu, hanem a cselgáncs aradi atyja is volt, hiszen annak idején ő volt az első, aki a Vagonul klubnál cselgáncs szakosztályt létesített. Botez Mihályról köztudott volt, hogy a második világháborúban amerikai fogolytáborban volt, Párizs környékén, ahol a japán tisztektől tanult meg cselgáncsozni. Előszeretettel mesélte el annak történetét, hogyan lett ő cselgáncs-tanítvány. Történt volt, hogy a fogva tartó amerikai katonákkal fogadott egy láda csokoládéban, hogy át tud ugrani egy felé nagy sebességgel közeledő dzsipet. Vakmerő mutatványa és ügyessége felkeltette a japán fogolytársai érdeklődését, s így válhatott ő cselgáncs-tanítvánnyá.

Visszatérve Aradra, miután a kommunista Romániában a cselgáncs, mint sport be volt tiltva, nem alapíthatott klubot vagy szakosztályt, csak 1956-ban. Addig viszont a tornasporttal foglalkozott, nem kis sikerrel, hiszen a román válogatottal részt vehetett az 1952-es helsinki olimpián, ’48 és ’52 között többszörös román bajnok lett, s 1961-ig volt a válogatott keret tagja. 1954-ben, a római tornász-vb-n a legjobb 10 között végzett ugrásban. Két évvel később, már kedvenc sportjával, a cselgánccsal foglalkozhatott, s Romániában elsőként alapított cselgáncsszakosztályt Aradon, ahol több bajnokot is kinevelt, többek között azt a Marius Vizert, aki jelenleg is a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség elnöke. Cselgáncsban hosszú ideig a szakszövetségen belül működő Feketeöv Odaítélő Bizottság elnöke, majd tagja is volt, nyolc dant szerzett mind cselgáncsban, mind dzsiudzsicuban. Idős kora ellenére előszeretettel vett részt veterán cselgáncs vb-ken, ahol négy arany- és egy ezüstérmet gyűjtött. Az utolsó aranyérmét 86 évesen szerezte Belgiumban, akkor a fáma szerint a nála pár évvel fiatalabb japán ellenfele nem mert kiállni ellene.

Misa bácsi nemcsak a sportban jeleskedett, hanem megrögzött természetfotósként több kiállítása is volt, ezen kívül az önvédelemről több könyve jelent meg. 2004-ben Arad díszpolgárává fogadta.

Botez Mihály pénteken hajnalban, 89 évesen, hosszabb betegeskedést követően bevégezte földi pályáját, derűs, közlékeny, mindig segítőkész természete szívünkben örökké megmarad. Nyugodjék békében!