Ha ősz, akkor csukázás…

Hát igen, nem is olyan régen írtam pár sort az őszi csukázásaimról, hát erre már megint itt van az ősz. Én jobbára már szeptembertől ősznek számítom az időt, ez így volt idén is, hiszen már egy szeptember eleji pontyos túrán is túl vagyok a haverokkal. De erről majd később. Mivel nyughatatlan ember vagyok, néha hamar megunom azt, amit csinálok, jelen esetben a pontyozást, 5:0-ra vezetnek a halak a kedvenc helyemen, a hátam mögötti tökös-hínáros vízben pedig egyre többször hallom a csuka rablását. Majdnem mindig viszek mindent magammal, így sokszor a málhás szamár kutyafüle hozzám képest. Barátommal már előző este elfoglaltuk a helyünket, és az éjszakai harcsázásból maradt kishalak is unatkozva várták a sorsukat a vödörben. Döntés született. Csukázni fogok, idén először. A pergetés nem mindig a kedvenc műfajom, legjobban úszóval szeretem kergetni őket. A harcsás szerelés éppen megteszi majd, ha kell neki, akkor elviszi ezt is (Laci mondja, biztosan igaza van), külön csukás szerelést nem készítek elő.A szereléken 4/0-s egyágú horog, 100 gr-os úszó és egy ólom. Ennyi, semmi több. A kárászok közül a legvirgoncabb kerül a horogra, és már megy is a kitisztított helyre. A botot a fűbe teszem, mert a kocsiban felejtettem a vizes palackot. Murphy törvénye, hogy amikor más dologgal vagy elfoglalva vagy eszel, akkor van kapás. Most sem volt másképpen. Persze, hogy olyankor jön a kapás, amikor az ember fia éppen elfoglalt. Visszafelé jövet már messziről látom, ahogy a csukám a 100 gr-os úszóval küzd. Hol leviszi, hol felengedi, majd egy nagyobb húzással a nádasba rántja az egész cuccot. Közben végre én is a bothoz érek, és ütök egy nagy „luftot”. A kárászom megilletődve, kissé összekarcolt hassal pislog a horgon. Na, mondom, ez meg mi volt? Mehet vissza, hogy a kárász is megkapja a végtisztességet. Éppen hogy csak beloccsan a szerelék a vízbe, már viszi is a koma, rövid nyeletés után be is vágok neki. Az erős cuccnak köszönhetően egy mozdulattal a partra emelem a csukát, ami kétszer kapott. Nem az a rekordlistás, de a 45 cm-t megüti. Az egyágú horog a felső „csőrt” üti át, tökéletesen megakadva. Az ilyen süldő csukának nem nagyon örül az ember, de hát mégis csak ez a szezon, 2010 őszének első csukája.A szerelék szempontjából egyáltalán nem finnyás a csuka, példázza ezt a fenti eset is. Minél egyszerűbb, annál jobb. Ami biztos, ha egy akadó mellett fogunk egyet, pár nap múlva más is elfoglalja a helyét, tavaly zsinórban 5 csukeszt fogtam ezzel a „módszerrel”. Érdemes nyitott szemmel járni, és megjegyezni a helyeket, mert amelyik jó, az a következőben is fog halat adni. Laci barátommal így hát hivatalosan is megnyitottnak tekintjük az idei csukás szezont, ami nálunk, remélem, jövő tavaszig fog tartani!Kádár Tibor